Száznál is több vetítéssel várja a nézőket a Budapesti Klasszikus Film Maraton vasárnapig

Száznál is több vetítéssel várja a nézőket a Budapesti Klasszikus Film Maraton vasárnapig

A Maléna című, Koltai Lajos által fényképezett film vetítésével megnyílt a VI. Budapesti Klasszikus Film Maraton kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A vasárnapig tartó fesztiválon a Nemzeti Filmintézet (NFI) szervezésében több mint száz vetítést tartanak, magyar és külföldi restaurált klasszikust mutatnak be.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke a megnyitón egy idézettel kezdte szavait: „egy film a jó és világos történet mellett egy csepp varázslatot is rejtsen magában!” – vallotta Emeric Pressburger (Pressburger Imre).

Hírdetés

Az idei filmmaraton a miskolci születésű alkotót is ünnepli filmjeivel, emellett unokái, Andrew Macdonald producer és Kevin Macdonald rendező is a fesztivál vendégei, személyesen mutatják be filmjeiket – tette hozzá.

Elmondta: a fesztiválon megünneplik a 130 éve született Korda Sándor rendező-producert, és a 150 éve született Adolph Zukor producert, a Paramount Pictures alapítóját is.

Több filmet ingyenesen tekinthet meg a közönség a Szent István-bazilika előtti óriásvásznon, a további vetítésre pedig ötszáz forintért válthatók jegyek a Toldi moziban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben.

Az idén új helyszínként a Budapest Music Centerben a némafilmeket élőzene kísérettel vetítik.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »