Százmilliárdos támogatás betolakodópárti csoportoknak

Még tavaly októberben fordult nyílt levélben a volt TASZ-os Dénes Balázs, a Soros-féle Civil Liberties Union for Europe, azaz a Liberties vezetője Donald Tuskhoz, az Európai Tanács és Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság (EB) elnökéhez, továbbá Frans Timmermanshoz, utóbbi testület hazánkat többször leantiszemitázó alelnökéhez, hogy támogassák, hogy a nem kormányzati szervezetek uniós támogatását megtöbbszörözzék a következő költségvetési ciklusban.

A pénzkérő folyamodványt több mint nyolcvan „jogvédő és demokráciapárti csoport” is aláírta, köztük a Magyar Helsinki Bizottság. „Életet lehetne lehelni a növekvő nyomás alatt küszködő demokráciákba és támogatni az újfajta, tekintélyelvű hatalom ellen szerveződő, mobilizálódó állampolgárokat. Mindezt azonban csak akkor, ha sikerül rávenni az EU-t arra, hogy az adópénzünkből olyan szervezeteket támogasson, illetve finanszírozzon, amelyeknek köszönhetően továbbra is Európa szívügye marad az emberi jogok és a szabadságjogok védelme” – érveltek.

Az Európai Parlament megfogadta a bevándorláspárti szervezetek tanácsát, és idén januárban olyan határozati javaslatot fogadott el, amelynek értelmében létrejönne az európai értékek védelmén dolgozó civil szervezetek támogatására szolgáló „eszköz”.

Hírdetés

Ez konkrétan azt jelentené, hogy mintegy háromszorosára emelnék 2021 és 2027 között az NGO-k támogatását. Ez 570 milliárd forintnak megfelelő összeget jelent.

A Fidesz által elutasított előterjesztés nyomán ha egy tagországban hirtelen súlyos veszélybe kerülnek az alapértékek, az EB sürgős pályázati felhívást írhatna ki az ott működő „civil szervezetek” támogatására, a demokratikus párbeszéd előmozdítása céljából. Hogy ezt a forrást az érintettek mire költenék, arra rávilágít, hogy a napokban kiderült: Brüsszel korábban pénzügyi támogatást nyújtott egy olyan szervezetnek, amely részt vesz a migránskártyaprogram végrehajtásában.

A Jogok és Értékek programról szóló jogalkotási javaslat pedig kifejezetten célul tűzi ki a bevándorlók befogadásának elősegítését.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »