Százmilliárdokkal érkezett Budapestre a kínai elnök

Százmilliárdokkal érkezett Budapestre a kínai elnök

Csúcstalálkozó, kétoldalú megbeszélések és gazdasági fórum – a többi között ez szerepel a kínai miniszterelnök programjában. A kínai kormánydelegáció gépe délután landolt a Liszt Ferenc repülőtéren. Kína több százmilliárd forintos hitelkeretet ad magyarországi, kínai tulajdonú cégeknek, és a Budapest–Belgrád-vasútvonal korszerűsítésére is. A négynapos látogatás idejére a Lánchíd környékét teljesen lezárják.

Kínai zászlók lobognak Budapest több pontján. A kínai kormánydelegáció, élén Li Ko-csiang miniszterelnökkel vasárnap délután érkezett Budapestre. Hétfőn 16 közép- és kelet-európai ország vezetőjével tárgyalnak a kínaiak, és kedden lesznek a Kína és Magyarország közötti államközi tárgyalások.

„Közép-Európából a legtöbb exportunk Kína irányába nekünk legyen, és hogy a Közép-Európába irányuló kínai befektetések vonatkozásában is vezető helyen szerepeljünk” – reálisnak nevezte ezt a célt a magyar külügyminiszter, aki a pénzügyi, az ipartámogatási és a mezőgazdasági együttműködéseket emelte ki a most kötendő 11 kínai–magyar államközi megállapodásból. Hétfőn megjelenik a Budapest–Belgrád-vasútvonal magyarországi szakaszának újjáépítésére vonatkozó tender is. 550 milliárd forintba kerül majd a beruházás, amit 85 százalékban kínai hitelből finanszíroznak. A pénzt az egyik kínai állami bank adja húsz évre, évi 2,5 százalékos kamattal.

Hírdetés

„Közbeszerzési kiírás lesz, de nyilvánvalóan mindenki arra törekszik, hogy a magyar vállalati részvétel minél magasabb legyen. Azt gondolom, hogy a Paksnál megcélzotthoz képest itt majd jobb eredményeket kellene elérnünk” – mondta Szijjártó Péter.

A paksi atomerőmű építésénél 40 százalékos magyar részvételt szeretne elérni a kormány.

A csúcstalálkozó adott alkalmat a magyarországi Falun kung-gyakorlók közös meditációjára. A kínai nagykövetség előtt így tiltakoztak az ellen, hogy a kínai állam üldözi a meditáció gyakorlóit.

A Kína–Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt szerdáig tartanak a forgalomkorlátozások Budapesten. Lezárták a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Apáczai Csere János utcát és ezek környékét, továbbá a Pesti alsó rakpartot is a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között. A budai Vár busszal csak a Széll Kálmán tér felől érhető el, és változik több más busz útvonala is, valamint az éjszakai járatokat is elterelik a Lánchídról.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »