Százezresre duzzadt az ünneplő budapesti tömeg

Százezresre duzzadt az ünneplő budapesti tömeg

Számos helyszínen vannak események, a Tabántól a Lánchíd utcán át egészen a Városligetig.

Már százezres nagyságú tömeg vesz részt a fővárosi ünnepi rendezvényeken a budai Vártól a Városligetig – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár péntek délután a közmédiával a Kossuth téren felállított Aranyvonatnál.

Kovács Zoltán elmondta: a majdnem húsz rendezvényhelyszínen több száz program várja a fővárosba érkezőket, az időjárás kiváló, az esti tűzijátékot sem zavarja semmi.

Hozzátette: az államalapító Szent István király ünnepekor idén új koncepció a programok fesztiváljellege, mellyel a szándék az volt, hogy a korábbiaknál jóval nagyobb ünnepségsorozatot hozzanak létre.

A rendezvény egyik kiemelkedő új elemének nevezte az Andrássy úti felvonulást, amelyet a debreceni virágkarnevállal állított párhuzamba. Kovács Zoltán megjegyezte: a koncertek, a már hagyományosan a Várkertben tartott Magyar Ízek Utcája vagy a várban a Mesterségek Ünnepe is szervesen kapcsolódik a programokhoz és teszi méltóvá a legnépszerűbb és leglátogatottabb nemzeti ünnepet.

Kiemelte:

Hírdetés

miközben azon dolgoznak, hogy mindenki biztonságosan és méltó keretek közt tudjon ünnepelni.

Kovács Zoltán a tűzijátékról elmondta: a fix pontokról – a hidakról és a rakpartokról – fellőtt rakéták telepítése már korábban elkezdődött, az uszályokat pedig a légiparádét követően kezdték felállítani a Dunán. Úgy fogalmazott: a 4,3 kilométer hosszú szakaszról fellőtt tűzijáték rendkívül látványosnak ígérkezik.

Közölte: az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs egész nap dolgozik, még a tűzijáték alatt is és folyamatos kapcsolatban állnak a tűzijátékot lebonyolítókkal.

Ha bármi probléma adódna,

a rendezvény bármelyik pillanatban megállítható

– tette hozzá az államtitkár.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »