Százezres havi járadékot követelnek életük végéig

Százezres havi járadékot követelnek életük végéig

Teljes kártérítési felelősséggel tartozik az utazási iroda a 2011-ben történt hurghadai buszbaleset ügyében – ezt állapította meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság közbenső ítéletében. A szerencsétlenségben 11-en meghaltak és 27-en megsérültek az Egyiptomban nyaraló magyarok közül.

„A bíróság megállapítja, hogy az alperes 2011. november 6. napján felek között létrejött utazási szerződésben foglalt teljesítése során bekövetkezett baleseti okozattal összefüggésben a felperesek által elszenvedett károkért teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik” – közölte Horváth Ildikó bíró.

A magyar utasokat szállító busz balesetét a sofőr okozta, túl gyorsan hajtott egy éles kanyarban. A szerencsétlenségben 11-en meghaltak, 27-en megsérültek, sokan maradandó károsodást szenvedtek. A kártérítéseket követően tavaly tízen indítottak pert a társaság ellen, általában százezres nagyságrendű havi járadékot követelnek életük végéig. A végső ítéletet a törvényszék mondja ki.

Hírdetés

A Best Reisen ügyvédje azzal a kormányrendelettel érvelt, mely szerint az utazási irodák korlátozhatják a felelősségüket, a befizetett nyaralás díj kétszeres összegében. „Meglepettek nem vagyunk, mert a Ptk. korábbi ítéletei hasonlóak voltak, de bízunk abban, hogy a Fővárosi Törvényszék, ahogy a múlt héten is tette, jogerős ítéletében majd megváltoztatja ezt az álláspontot és egységesen fogja kezelni az ügyeket” – nyilatkozta Zamecsnik Tamás ügyvéd.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság egy másik ügyben ideiglenes intézkedéssel arra kötelezte az utazási irodát, hogy járulékot fizessen az egyik kiskorú sérültnek, akinek a baleset miatt amputálni kellett az egyik karját, a művégtag biztosítása pedig meghaladja a család anyagi lehetőségeit. „A bíróság arra kötelezi az alperest, hogy ideiglenes intézkedésként fizessen a 3. rendű felperesnek havi 200 ezer azaz kettőszázezer forint járadékot” – közölte a bíró.

A végzés nem jogerős. A Best Reisen 2013 augusztusában a tevékenységét felfüggesztette, bevétele nincs.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »