Százával fogják az illegális bevándorlókat Szeged határában

Százával fogják az illegális bevándorlókat Szeged határában

Átfogó rendőrségi akció zajlik Szeged határában, a medencés kikötőtől egészen az árvízi emlékműig vizsgálják át a Tisza árterét – írja a Szegedma.hu. A lap beszámolója szerint a töltésen csatárláncban állnak a rendőrök, hogy megakadályozzák a határsértők elmenekülését.

Mentőt is hívtak a helyszínre, mert állítólag többen rosszul lettek, de a kiérkező mentők senkit sem vittek el. Az elfogott határsértőket Röszkére szállítják egy hangárban kialakított rendőrségi előállító helyiségbe.

Több száz határsértőt fogtak el a Tisza árterében, Szeged határában szerdán. Az elfogottak között sok a kisgyermek – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A szegedi rendőrök mellett a készenléti rendőrség is nagy erőkkel vonult a helyszínre. A határsértők egy részét már elfogták, és folyamatosan viszik el őket.

A rendőrség lezárta a város felé vezető utakat és a töltést is.

A Délmagyar.hu úgy tudja, a rendőrség összehangolt akcióval elkezdi kiüríteni a Gyálarét melletti ártéri erdőt, a határsértőkért folyamatosan jönnek a buszok. Megbecsülni is nehéz, hogy mennyien vannak a menekültek, a látottak alapján a lap legalább 2-300 emberről ír.

Hírdetés

A szegedi Jobbik közleménye:

A Jobbik szegedi szervezete már hosszú ideje mondja, hogy Szeged városa az illegális bevándorlás egyik legérintettebb pontja. Ettől a problémától már régóta szenvednek a gyálaréti és a környékbeli lakosok. Mindenki problémának tartja a kialakult helyzetet, hisz ez a városunkra nézve bűnügyi, társadalmi és népegészségügyi veszélyeket jelent.

Ezt csak egy ember nem észleli, az pedig a város polgármestere, Botka László. Botka Lászlónak nem városa, Szeged az első, hanem saját pártjának az érdeke és véleménye.

Botka László polgármester szerint "a város lakosságát egyáltalán nem zavarták a menekültek, nem is találkoztak velük az utcákon…"

Reméljük, a mai sajtóban megjelent hírekeljutnak Botka Lászlóhoz is, de ha így se képes felfogni, hogy Szegedre milyen nagy migrációs nyomás nehezedik, akkor arra kérjük, hogy menjen ki hajnalban a Gyálarét melletti töltésre, és tekintse meg a saját szemével. Kérjük mindezt annak ellenére, hogy már több éve csak tizenhatmilliós luxusautójából szemléli a város problémáit.

Felszólítjuk Botka Lászlót, hogy végre valljon színt, és kérjen bocsánatot kijelentései miatt azoktól a szegediektől, akik életét megkeserítik az illegális bevándorlók tömegei!

(Kuruc.info – Szeged Ma – Délmagyar – Index nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »