Századvég: "a nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a képviselői rendbontást"

Századvég: "a nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a képviselői rendbontást"

A nyugati demokráciákban súlyosan büntetik a képviselői rendbontást – mutat rá a Századvég Alapítvány nemzetközi áttekintésében, amelyet annak kapcsán készített, hogy az elmúlt napokban „soha nem látott erőszakos események zajlottak a magyar Országgyűlés falai között”.

Közleményükben azt írták, az esetek jogi megítélése okán a Századvég rövid áttekintő elemzést készített néhány külföldi példával a központi, illetve szövetségi törvényhozás (bikamerális parlamentek esetében az alsóházak) fegyelmi rendjét illető főbb szabályokról.

A nemzetközi példákból kiderül, hogy a magyar parlament házszabálya alig tér el az amerikai, német vagy a francia törvényhozás szokásaitól és szabályaitól. Alapvető európai és nyugati érték, hogy a házat és annak elnökét tisztelik, a képviselők pedig követik a rendszabályokat. Mint kiemelték: „képviselői minimum, hogy a törvényhozási körülményeket nem züllesztik kocsmahangulatúvá és kaotikussá”. Ez az általánosan elfogadott és tiszteletben tartott norma – tették hozzá.

A Századvég szerint ezen norma határát lépte át a magyar ellenzék az őszi ülésszak utolsó napjaiban. Úgy vélik, ezzel nemcsak a házszabályt, de saját szavazóikat is megsértették, „hiszen semmibe vették a magyar demokrácia egyik legfontosabb alappillérét, a parlamentarizmust”.

Hírdetés

A nemzetközi példák közül kiemelték, hogy az Egyesült Államok Képviselőházának házszabálya szerint a házelnöknek jogában áll elrendelni a folyosó és a karzat kiürítését, ha valaki vét a rend- és illemszabályok ellen. A rendbontó képviselők ellen alkalmazható szankciók lehetnek: figyelmeztetés, feddés, szómegvonás és pénzbüntetés. Az amerikai alkotmányban foglaltak alapján a törvényhozás mindkét házában büntetéssel sújthatók a rendbontók és a képviselők kétharmados hozzájárulásával kizárás is foganatosítható.

A német törvénykezés lehetőséget biztosít arra, hogy kisebb rendbontás vagy a Ház méltóságának megsértése esetén az elnök 1000 euró büntetést szabjon ki a rendbontó képviselőre. A Bundestag házelnöke felfüggesztheti a képviselőt akár előzetes figyelmeztetés nélkül is, ha az súlyosan rendbontó magatartást tanúsít, ilyenkor az ülésterem elhagyására is utasíthatja őt az ülés hátralévő részére.

A francia Nemzetgyűlésben is keményen járhat el a házelnök a helytelenül viselkedő képviselőkkel szemben: megintést, rendreutasítást, megrovást és határozott idejű felfüggesztést is elrendelhet – írták, kiemelve, hogy a francia Nemzetgyűlés épületében bármilyen demonstráció és rendbontás szigorúan tilos.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »