Száz pszichológus ment neki Bagdy Emőkének

Száz pszichológus ment neki Bagdy Emőkének

Nyílt levélben határolódott el Bagdy Emőkétől száz pszichológus, leszögezve, hogy az egyénnek kell meghatároznia saját céljait a közösségen belül.

Száz pszichológus, illetve pszichológushallgató bírálta Bagdy Emőke állításait abban a nyílt levélben, ami a Kettős Mérce blogon jelent meg. A közlemény előzménye, hogy a Válasz.hu Kovács Ákos és Kövér László megszólalásai kapcsán Bagdyt idézte Fordulat az Ákos-botrányban: ezt mondja Bagdy Emőke a női princípiumról címmel. A pszichológus három évvel ezelőtt Hogyan lehetnénk boldogabbak? című könyvében többek között azt írta: „A nembeli lényeg (anyaság, családépítés) funkciói nem képviselnek társadalmi értéket. Férfisorba szomorodik a versengő lény, feminista lehet belőle. Az esélyegyenlőségi küzdelem is rossz vágányra fut, ha ez nem az általános, humán méltóságért, egyenértékűségért harcol, hanem a nő férfimércékért és -értékekért verseng. […] Mi is a nő fő feladata az életben, amire szervei fölkészülnek? Amint azt Carl Gustav Jung svájci lélekgyógyász elénk tárta, a befogadás és a gyermek kihordása. […] A nő nembeli beteljesülése az anyaság” – idézték Bagdy mondatait a nyílt levélben.

Nem férfiellenes szerintük a gender-szemlélet

A pszichológusok megemlítették Kovács Ákosnak az Echo TV-n elhangzott szavait, illetve Kövér László nyilatkozatát is: utóbbi szerintük

„egyszerre jelentette a politika magánéletünkbe való nyílt és erőteljes betolakodását, valamint egy politikus állásfoglalását egy tudományos diszciplínával szemben (gender studies).”

Hírdetés

„Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy hamis az a kép, mely szerint a gender-szemlélet család-, heteroszexualitás-, anyaság- vagy férfiellenes lenne. Sokkal inkább arról van szó, hogy ezek a szerepek, orientációk és identitások nem lehetnek másokhoz képest elsődlegesek, illetve fölérendeltek” – olvasható a nyílt levélben. Mint a pszichológusok leszögezték, ők tanácsadói és terápiás helyzetben is azt képviselik, hogy

a kliensnek kell meghatározni céljait közösségén, társadalmi közegén belül.

„Hiszen ha ezt mi magunk tennénk meg, akkor azzal nem csak normatív szerepet öltenénk magunkra, de megakadályoznánk, hogy a kliens autonóm, a terapeutától nem függő, mély önismerettel rendelkező személy és közösségének integráns tagja legyen, akit nem a külső kényszerek, hanem elsősorban személyes jólléte és boldogsága, egyéni és kollektív értékei vezetnek.”

Az aláírók között van többek között Vida Katalin tanácsadó szakpszichológus, Máriási Dóra pszichológus, Borgos Anna nőtörténész, Kende Anna szociálpszichológus és Bánfai Károly sport-szakpszichológus.

Kövér László és Ákos szavai a női szerepekről

Kövér László házelnök a decemberi Fidesz-kongresszuson beszélt arról: „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.” Nem sokkal később volt látható Kovács Ákossal egy interjú az EchoTV-n, amiben az énekes kijelentette, szerinte a nők dolga elsősorban nem a pénzkeresés, hanem a gyerekvállalás, a női princípium beteljesítése. Emiatt aztán a Magyar Telekom fel is bontotta a vele kötött szponzorációs szerződését.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »