Száz nappal a rajt előtt bemutatták a budapesti atlétikai világbajnokság kabalafiguráját

Száz nappal a rajt előtt bemutatták a budapesti atlétikai világbajnokság kabalafiguráját

Száz nappal a budapesti atlétikai világbajnokság rajtja előtt bemutatták Youhuut, az esemény kabalafiguráját.

A szerdai sajtótájékoztatón Jon Ridgeon, a nemzetközi szövetség (WA) vezérigazgatója a szervezőbizottság vezetésével közösen leplezte le az ősi magyar állatról mintázott rackajuhot.

„A stadionnak otthont adó Csepel-sziget egykor a juhok szigete volt, Magyarország pedig a rackák földje. Youhuu most az egykori szennyezett rozsdaövezet helyén visszakapja a parkot. Kabalaállatunk korábban lusta volt, azonban miután elkezdett sportolni, ő is egy hétköznapi hős lett. Legyen mindenki olyan, mint ő” – fogalmazott a bemutatás kapcsán Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

„Már 77 országból vásároltak jegyeket, jelenleg több mint háromszázan dolgozunk a vb sikeréért, de augusztusban tízezernél is több ember munkáját kell majd összehangolni. A percre pontosan lebontott terveinket bemutattuk a WA-nak, ezzel kapcsolatban csak kisebb módosításaik, javaslataik voltak. Azt a visszajelzést kaptuk, hogy ha ezt megvalósítjuk, a budapesti lehet minden idők legjobb atlétikai vb-je. A sikeres rendezés nemzeti ügy” – hangsúlyozta Németh Balázs.

Schmidt Ádám, az atlétikai világbajnokság kormánybiztosa kiemelte, célegyenesbe fordult a felkészülés, de a vb kapcsán indult egyedülálló programok – hétköznapi hősök, sulihősök –, amelyek célja, hogy minél több magyart sportolásra, sportos életmódra biztassanak, a viadal után is folytatódnak majd.

„Az ehhez kapcsolódó jegyvásárlási kedvezményekkel szeretnénk arra ösztönözni mindenkit, hogy minél többen kilátogassanak ide, ahol a mobillelátó vb-t követő elbontása után a világ egyik legszebb panorámájú futóköre áll majd rendelkezésre” – mondta a sportért felelős államtitkár, aki közölte: „a világ legjobb atlétikai világbajnokságát” szeretnék megrendezni.

Joe Ridgeon a sajtóeseményen átadta a magyar szervezőbizottság vezetésének a WA első osztályú licencét, amelynek köszönhetően a Nemzeti Atlétikai Központ hivatalosan is házigazdája lehet az augusztus 19. és 27. közötti világbajnokságnak.

A WA egyik első embere elmondta, a héten megvolt a stadion készenléti állapotát vizsgáló egyik utolsó vizit, a WA-nál pedig nagyon elégedettek voltak a látottakkal.

Hírdetés

– mondta Ridgeon, aki hozzátette, a mostani vb azért is kiemelten fontos a WA-nak, mert az első, helsinki világbajnokság 40. évfordulóját ünneplik ebben az évben.

Fürjes Balázs, az irányító testület társelnöke kiemelte, a stadion acélszerkezetéből három Lánchidat lehetne felépíteni, az építkezéshez felhasznált összes kábel lefektetésével pedig oda-vissza össze lehetne kötni Londont és Budapestet.

„Egy hosszú maraton finiséhez érkeztünk, de tisztán emlékszem a kezdetekre: 2017-ben Londonban tárgyaltunk először a budapesti vb-ről, a rendezési jogot 2018 végén nyertük el. Egy évvel később meg kellett védenünk a viadalt, amelyet váltóban szervezünk, hiszen sokan már nincsenek itt azok közül, akik elkezdték, de róluk sem feledkezünk meg” – mondta Fürjes.

A sportvezető hozzátette, a 2018-as WA-döntés a bizalomról szólt, ugyanis a stadion még nem állt, az ország pedig nem volt túl annyi világesemény megrendezésén, mint most.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke megköszönte a szervezőbizottság munkáját, majd a százas szám atlétikai jelentőségéről beszélt. Kiemelte, a 100 méteres síkfutás a „királyszám”, a hosszabb távokon pedig rengeteg verseny dől el a célegyenesben az utolsó száz méterre fordulva.

„Az utolsó száz napot úgy tudnám jellemezni, mint amikor a sportoló kijön a call roomból és szólítják a száz méter döntőjére. A munka dandárját már elvégezte, betérdel, elrajtol, és szűk tíz másodpercre minden megszűnik számára, csak arra koncentrál, ami előtte van” – mondta Gyulai Miklós.

A magyar indulókkal kapcsolatban megjegyezte, elkezdődött a kvalifikációs pontgyűjtés, reményeik szerint minél hamarabb sikerül majd kivívniuk a csapattagoknak a részvételi jogot. A létszámmal kapcsolatban jelezte, 45-55 atléta indulásában bíznak, a versenyzőknek pedig minden korábbinál nagyobb motivációt ad az, hogy hazai környezetben bizonyíthatnak.

Ennek kapcsán Farkas Petra, U23-as Európa-bajnok távolugró kiemelte: a hazai vb rendkívüli lehetőség arra, hogy megmutassák, milyen eredményekre képesek, és a szurkolóknak is egyszer adatik meg, hogy kilátogassanak egy ilyen eseményre.

Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseményén több mint 2000 sportoló vesz majd részt, a viadal pedig akár hárommilliárd tévénézőhöz is eljuthat.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »