Száz másodpercre vagyunk a végítélettől

Száz másodpercre vagyunk a végítélettől

A harmadik egymást követő évben áll 100 másodperccel éjfél előtt a végítélet képzeletbeli órája, amely azt hivatott szimbolizálni, mekkora az emberiség megsemmisülésének a kockázata.

Bár tavaly felcsillantak reménysugarak, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a nemzetközi biztonsági helyzet stabilizálódott volna, sőt a 75. évében lévő óramutató közelebb áll az apokalipszishez, mint valaha, a világ változatlanul rendkívül veszélyes pillanatban van – közölte csütörtökön Rachel Bronson, az Atomtudósok Bulletinjének (BAS) elnöke, írja az MTI.

A szervezetet az atombomba második világháborús ledobása után alapították tudósok,

hogy az emberiség túlélését fenyegető legnagyobb veszélyekre hívja fel a figyelmet a Végítélet órája, a Doomsday Clock gondozásával.

Hírdetés

A tudósok szerint az emberiség még mindig a legközelebb áll a végítélethez 1947 óta, amikor létrehozták az Atomtudósok Bulletinjét. 2018-ban és 2019-ben két perccel éjfél előtt állt az óramutató, 2020-ban 100 másodpercre tekerték előre, és az 2021-ben is ott maradt.

Az első évben, 1947-ben az óra mutatója hét percre állt az éjféltől.

Legtávolabb, 17 percre 1991-ben, a hidegháború végén volt az éjféltől.

A koronavírus-járvány mellett a tudósok idén is mindenekelőtt az atomháború, a klímaváltozás és a hamis digitális információk veszélyét látják az emberiséget fenyegető legfőbb tényezőknek.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »