Közel két napja volt úton a Carpathia, amikor feltűnt Wilhelm Werner német tengeralattjáró-kapitány periszkópjában. Az akkor már tizenöt éve szolgálatba állított óceánjáró gőzhajó egy konvoj tagjaként 1918. július 15-én indult el Liverpoolból Boston irányába. A hajót az első világháborúban a kanadai és amerikai csapatok szállítására fogta be a brit haditengerészet. Akkor szinte üresen tartott az Egyesült Államok felé, a 166 fős legénység mellett a telt háznak számító 2550 helyett mindössze 57 utassal a fedélzetén.
A harmincéves Werner nem számított zöldfülűnek, az akkor Írországtól délkeletre, a Kelta-tenger térségében portyázó U–55 kapitánya 1916 tavasztól összesen 58 hajót szedett le legénységével (további hármat, köztük a Patagonia csapatszállítót még korábban az UB–7-tel). Ebben a helyzetben sem teketóriázott, 9 óra 15 perckor két torpedót lőtt ki a hajóra, amelyek közül az egyik a gépházba hatolt, három tűzoltó és két gépész halálát okozva. A Carpathia teste balra fordulva az orra irányában megsüllyedt. William Prothero kapitány ezért a fedélzet elhagyására adott parancsot. Így a hajó sorsát megpecsételő, harmadik torpedó akkor csapódott be az altiszti kantin közelében, amikor már mindenki mentőcsónakokban távolodott a gőzöstől, amely berobbant ettől a találattól. A 170 méter hosszú Carpathia mintegy másfél óra alatt süllyedt el. A legénység életét egy brit tengeri aknatelepítő hajó, a Snowdrop mentette meg. Az U–55 ugyanis a harmadik lövésnél felszínre jött, és állítólag végezni akart a túlélőkkel, ami csak azért nem történt meg, mert a Snowdrop gépágyútüzet zúdított rá, így az kénytelen volt elmenekülni.
Az U–55 még további öt hajót süllyesztett el a háború végéig, majd november 26-án a japánoknak adta meg magát. Wernert háborús bűncselekményekkel vádolták, mert több alkalommal támadásai után úgy merült le tengeralattjárójával, hogy a kilőtt hajók legénységét a fedélzeten hagyta, hadd fulladjanak meg a szerencsétlenek. Ezt három gőzös, a szintén a Kelta-tengeren kilőtt Torrington és Toro, valamint a Belgian Prince esetében is megjátszotta, miközben a második hágai konvenciót felrúgva 1918. január 4-én a Rewa nevű kórházhajót is elsüllyesztette. A felelősségre vonás elől 1919-ben Brazíliába menekült, de 1924-ben hazatért, részt vett a háborús bűnöket tárgyaló lipcsei persorozatban, ám többekkel együtt őt is felmentették. Hithű náci lett belőle, 1930-ban csatlakozott az NSDAP-hez, majd egy évre rá az SS kötelékéhez, 1938-tól pedig Himmler belső köréhez tartozott, a náci uralom legvégéig a Reichstag képviselője volt.
A hajót üzemeltető, a mai napig óceánjárókban utazó Cunard Line vállalat pokoli időszakot élt át 1918 nyarán, az azt megelőző hetekben elvesztett négy nagygőzöse – Ascania, Ausonia, Dwinsk és Valentia – után a Carpathiát is hullámsírba küldték. Közben érdemes megjegyezni az utóbbi magyar vonatkozásait is. A Cunard volt ugyanis az a cég, amely az első világháború előtt a belügyminisztérium megbízásából a magyar kivándorlókat szállította Amerika és Fiume között. Így a Carpathia legénységének több magyar tagja is lett, ápolók, utaskísérők, szakácsok, Ráth Gusztáv hajótiszt és dr. Lengyel Árpád hajóorvos. Utóbbinak komoly szerep jutott a Titanic túlélőinek mentésében. Az épp New Yorkból Fiumébe tartó Carpathia volt az, amely a segélykérés után, 1912. április 15-én a helyszínre érkezve felvette a pórul járt óriás 705 túlélőjét. S mivel csak Lengyelnek volt mentőorvosi gyakorlata, őt bízták meg a mentés irányításával. Így az összes hajótöröttel találkozott, megvizsgálta vagy épp kezelte őket, többek között a Titanic után a Britannic elsüllyedését is túlélő utaskísérővel, Violet Constance Jessoppal is összefuthatott. A magyar orvost egyébként annyira megviselte a tragédia, hogy utána soha többé nem szállt tengerre.
A hajót az amerikai író és búvár, Clive Cussler és roncskutató szervezete, a Nemzeti Víz Alatti és Tengerészeti Ügynökség találta meg 1999-ben 190 kilométerre nyugatra az Írország legdélebbi pontjának számító Fastnet szigetétől.
Balogh Roland / Magyar Hang
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
