Szavazzunk a magyarra, támogassuk a saját kultúránkat!

Igazi nemzeti ügy, a magyar címerek oldala is nyerhet idén az Év Honlapja című versenyen, már csak lelkes szavazókra van szükség. A magyarcimerek.hu nemrég készült el, és eddig ez a legteljesebb és legpontosabb olyan adatbázis, ahol minden magyar település és megye ma használatos címere megtalálható, sőt, múltunk királyi, vármegyei jelképei is helyet kaptak itt.

Hogy miért érdemes szavazni a magyarcimerek.hu-ra az Év Honlapja versenyen? Nemcsak azért a rengeteg munkáért, ami ebben a színvonalas és szórakoztató portálon visszaköszön. S nemcsak azért, mert így adózhatunk a magyar kultúra és történelem oltárán, hiszen a győzelem által sokkal nagyobb eséllyel ismerheti azt meg a szélesebb közvélemény, mint nemzetünk örökségét.

Hírdetés

De van egy másik szempont is, amely véleményünk szerint talán még ezeknél is fontosabb, ez pedig a lokálpatriotizmus. Mert bár egy nemzet vagyunk, és ez összeköt minket, de ugyanolyan büszkén kell viselni városunk, településünk, kerületünk címerét is, mint a nemzeti színeket, illetőleg foglalkozni kell szűkebb közösségünk olykor apró-cseprő ügyeivel egyaránt.

Mert lehetünk büszke magyarok a világ legtávolabbi pontján is, de attól még a szülőhazánk mégiscsak a szőlőkről és törökök elleni küzdelmekről híres Eger, a Szent Gellértet vendégül látó Diósd, vagy épp a legkisebb zalai falu.

Szavazzunk hát a magyarra, támogassuk a magyar kultúrát itt: https://magyarcimerek.hu/az-ev-honlapja-palyazat

Korábban írtuk: Elkészült hazánk legteljesebb címeradatbázisa


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »