Szavazz, vagy meghalsz! – 2014 az új 2010

Most csináljunk úgy, mintha laikus lennék (nem lesz nehéz). Mondhatnók, a gyakorlat is megvan már hozzá, lévén hónapok óta következetesen próbáltam nem foglalkozni ezzel a politika nevű dologgal – a kampánnyal meg még kevésbé. Hovatovább annál is inkább, mert noch dazu, tizenhat éves koromig öntudat hiányában nem foglalkoztam a politikával. Mára pedig mindez megváltozott, mert most már öntudatosan szarok az egészre (nem).

Szóval jó ideig úgy voltam vele: ziher, hogy a szavazókerületem közelébe se fogok menni április 6-án. Leginkább azért, mert még most is úgy gondolom, azt, ami itthon zajlik, maximum csak elviselni lehet méltósággal, de foglalkozni vele már-már becstelenség, hiszen az arra utalna, hogy közöm van hozzá.

Persze kikerülni sem lehet ezt az egész hisztériát, meg aztán olyan ez, mint a narkó, így az ember akarva-akaratlanul visszaássa magát a dologba. Még akkor is, ha nagyjából úgy nyúl vissza hozzá, mintha egy fazék slejmbe áztatott szaros alsógatyából kéne kiválasztani a legjobbat, miközben a tömeg önfeledt öntudatban őrjöng Dopeman aktuális megaslágerére.

De, ahogy közeledik a buli napja, mégis megjön valami elhatározás, hogy mégiscsak el kéne menni aljasodni. Még akkor is, ha nyilvánvalóan szar lesz a buli. Felelősségérzet, kötelességtudat, buzgó hit, unalom, tök mindegy.

Tévedés ne essék, ebből az állásból hangzana a legszarabbul, ha szavazásra buzdítanák bárkit is! Főleg úgy, hogy bármelyik bruttó 100-as intelligenciahányadossal bíró állampolgár instant szemhéjstrokeot kap, ha végignézi a reálisan esélyes pártok palettáját.

Van egyszer ugyanis a Fidesz, amelynek programja az, hogy Magyarország jobban teljesít, illetve (ami még fontosabb) rezsicsökkentés, az egybesült, megújult, friss arcokkal támadó baloldal pedig azt akarja, hogy “Orbán takarodj” und schluss. Nem mondom, meggyőző, egyúttal kihangsúlyozandó: abban mindkét fél egyetért, hogy ha szétszavazunk, akkor Orbán Viktorra/Gyurcsány Ferencre szavazunk. Ezeken felül ott vanna még az apró fingpártok, illetve az LMP és a Jobbik, akik roppant elkeserítő módon az egyetlenek, akikkel egyébként reális programvitát lehetne folytatni. Amúgy az egész kóceráj annyira 2010, hogy még 2010-ben sem volt ennyire 2010. A releváns kérdések ugyanis most is úgy hangzanak, hogy 1; lesz-e a Fidesznek kétharmada, 2; a Jobbik beelőzi-e a baloldalt, 3; bejut-e a parlamentbe az LMP.

Namost ez az egyik. A másik nyomó sérv pedig az örökké fennálló dilemma, miszerint ha nem szavazok, négy évig tényleg kiírom magam a közéletből, amit egyébként mélyen megértek azok esetében, akik képesek megtartani ezt a fajta aszkézist. A nem szavazás ugyanis nem szavazás, nem pedig hallgatólagos támogatása az elnyomó, rezsináci, fasisztabolsevik kormánynak, vagy a bilderbergista baloldalnak, ellenben aki így dönt, annak tényleg kuss van négy évig. Ebben egyébként rengeteg vicces lehetőség is rejtőzik, hiszen a szavazóborítékokba becsempészhetünk például egy-egy szaftos pornóképet, jókedvre derítve ezzel az egész nap adminisztráló szavazóbiztosokat és szavazatszámlálókat, vagy akár rajzolhatunk a szavazólapra mindenféle malacságot is.

Reálisan nézve azonban tényleg hagyhatunk magunknak 25 percet erre az egész cécóra, pláne, hogy egyébként kiváló apropóként szolgálhat egy vasárnapi bekarmolásra, ahol nyugodtan lehet szidni a kormányt, anyázni az ellenzéket, nácizni a Jobbikot és zsidózni az LMP-t. Aztán, hogy még nagyobb legyen a buli, estére össze is lehet ezen verekedni. Hétfőn már úgyis tök mindegy lesz, mindenki megy vissza dolgozni, megnézi az esti híreket a tévében, hogy ki nyert, akár a Való Világ legszebb éveiben, felbont egy sört, enni ad a gyereknek, és így tovább.

Ha pedig mázlija van, történni fog valami változás, és legalább egy lépéssel közelebb kerülhet ahhoz, hogy a Pozsgay Imrékhez, meg a Lendvai Ildikókhoz hasonló foszíliákat végre tényleg elvigye az ördög a csecse kis tüzes szekerén.

Ágoston Dániel


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »