A Pécsi Egyházmegye férfitalálkozói idei, harmadik sorozatának fókuszában a Szentírás áll. A január 30-i pécsi alkalom résztvevői nem a teljességre törekvő tudományos, ismeretközlő előadás, hanem lelkipásztori buzdítás részesei lehettek: Felföldi László püspök ezúttal abban nyújtott támpontot a férfiközösség számára, hogyan lehet és miért érdemes meghallani Isten szavát személyes életünkben.
Az Ó- és Újszövetségből álló Biblia emberi alkotás, mely Isten kinyilatkoztatott szavát tartalmazza. Ezért tekintünk a Szentírás szövegére Isten igéjeként, melynek tanításai mindennapi életünk stabilitását és morális kereteit adják. Úgy építjük rá az életünket, miként házat a sziklára. A Biblia által világosan leírt határok különösen fontosak a férfi számára, akinek sorsa és küldtetése, hogy férjként és édesapaként sziklára alapozza az életét.
A Biblia nem egy tankönyv, hanem életünk valóságának kiapadhatatlan forrásaként szól hozzánk. A mi feladatunk, hogy vele és általa meghalljuk, majd rátaláljunk, megértsük és elfogadjuk Isten hozzánk szóló üzenetét – fogalmazott Felföldi László püspök. Hozzátette, hogy a Szentírás és az Egyház által közvetített szenthagyomány kapcsolatának megértése is kulcsfontosságú. Mint mondta, nem a Bibliából jött létre az Egyház, hanem az Egyháznak lett Bibliája a szenthagyomány életben tartásával. Az Egyházat az első pünkösd óta ma is a Szentlélek vezeti, ahogy vezette az első századokban is, amikor az őskeresztények még Biblia nélkül élték mindennapjaikat. A Biblia mint Isten igéje átadásában ezért kiemelt szerepe van az Egyháznak mint a szenthagyomány nemzedékről nemzedékre hagyományozójának.
Az Egyház tanítása ma is az élő Istennel való kapcsolatot hangsúlyozza. Az, hogy hogyan kell a megújuló Egyház szolgálatát ellátni, nincs benne a Bibliában. De ha figyelmesen olvassuk a Szentírást és az Egyház tanítását, a Szentlélekre figyelve, megtaláljuk benne a választ.
Isten üzenete formálja életünket, ezért kell hogy mindennapjainkban legyen helye Isten szavának. „Vedd és olvasd, élj és beszélj Isten szaváról, hogy így legyen élővé” – hangzott el a főpásztori buzdításban.
Az élő kapcsolat nem azt jelenti, hogy Isten mindent megold az életünkben. De odaáll mellénk, segít, bátorít és elindít, mert Isten szava eleven, átható és élesebb minden kétélű kardnál.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


