Szaúd-Arábiában lefejeztek egy indonéz migráns munkavállalót

Szaúd-Arábiában lefejeztek egy indonéz migráns munkavállalót

Szaúd-Arábiában gyilkosságért lefejeztek egy indonéz migráns férfit, annak ellenére, hogy fennáll a gyanú, hogy a vádlott kényszer alatt tette beismerő vallomását, azt ismételgetve, hogy Joko „Jokowi” Widodo indonéz elnöktől kér védelmet, akitől majd kegyelmet kap.

 A Migrant Care indonéz szervezet szerint, amely az indonéz migráns munkavállalók boldogulását hivatott segíteni, Zaini Misrin sofőrt vasárnap lefejezték. A férfit 2008-ban ítélték bűnösnek a szaúdi munkáltatója ellen elkövetett gyilkosság vádjában, miután 4 évvel korábban letartóztatták.

 A szervezet arra gyanakszik, hogy az 53 éves férfi kényszer hatására tette a beismerő vallomást. A csoport továbbá azt állította, hogy Zaini egyáltalán nem kapott jogi segítséget a per lefolyása alatt, ugyanakkor egy olyan tolmácsot rendeltek mellé, aki maga is hitt a férfi bűnösségében, és kényszerítette őt, hogy vallja be azt a bűncselekményt, amelyet saját állítása szerint nem követett el.

 “Szaúd-Arábia (a kivégzésről) nem értesítette Indonéziát, sem a dzsiddai konzulátuson, sem a külügyminisztériumon keresztül” – mondta a csoport egy hétfőn kiadott nyilatkozatában.

 Az indonéz külügyminisztérium megerősítette a kivégzés tényét és a Migrant Care állítását azzal kapcsolatban, hogy Indonéziát Rijád a kivégzésről előzetesen nem értesítette.

 “Misrin pere és kivégzése súlyos emberi jogi jogsértés volt,” mondta Wahyu Susilo, a Migrant Care igazgatója az ucanews.com-nak március 19-én. “Misrin elmondta, hogy kényszer hatása alatt volt kénytelen beismerni a gyilkosságot, mivel a szaúdi hatóságok a nyomásgyakorlás és megfélemlítés eszközeivel próbálták megtörni a férfi ellenállását”.

 Jokowi elnök kegyelmet kért a Zaini ügyben Salman királytól, az uralkodó délkelet-ázsiai országban 2015-ben tett látogatása és két másik vezetői találkozó során is.

Hírdetés

 Egy AFP hírügynökség által végzett felmérés szerint több mint 30 embert végeztek ki Szaúd-Arábiában az év eleje óta.

 A kivégzések száma Mohammed bin Salman 2017-es koronahercegi kinevezése óta megduplázódott Szaúd-Arábiában, közölte a Reprieve, halálbüntetés ellen fellépő jogvédő csoport. A csoport állítása szerint 133 kivégzést hajtottak végre Szaúd-Arábiában az uralkodó tavaly júniusban történt kinevezése óta eltelt nyolc hónapban, szemben az előző nyolc hónappal, amely során összesen 67 kivégzés történt.

 Maya Foa, a csoport igazgatója elmondta: “A kivégzések számának megduplázódása az új korona herceg uralkodása alatt, világos és egyértelmű képet mutat arról, hogy Mohammed bin Salman az egyik legbrutálisabb vezető a királyság közelmúltbeli történetében.

A szaúdi tisztviselők karddal fejezik le az elítélteket, majd holttestüket kilógatják egy helikopterből, így kívánva demonstrálni a nyilvánosság számára a kivégzés következményét.

A Szaúd-Arábiában végrehajtott kivégzések számának növekedése aggodalomra ad okot. A hatóságok szerint a kivégzések rávilágítanak a szaúdi kormány “a biztonság fenntartása és az igazságszolgáltatás megvalósítása” iránti elkötelezettségére. Az országot a jogi csoportok erős kritika alá vonják a nem- halálos kimenetelű bűncselekmények elkövetése miatt végrehajtott lefejezéseik miatt.

A londoni székhelyű Amnesty International jogcsoport szerint Szaúd-Arábiában az egyik legmagasabb a lefejezések száma a világon. A New York-i Human Rights Watch (HRW) felszólította a szaúdi rezsimet, hogy vessen véget a “szörnyű” lefejezéseknek.

Orientalista.hu – Vivkamar (PressTV)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »