Szaúd-Arábia végleg elfordulhat a Nyugattól

Szaúd-Arábia annak ellenére, hogy korábban az Egyesült Államok erős szövetségeseként volt ismert, most tízmilliárd dolláros befektetést tervez Oroszország területén.

A Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilap szerint Szaúd-Arábia érzékeny geopolitikai ütközőzónává vált, kapcsolatai megromlottak az Egyesült Államokkal, emiatt Oroszországhoz fordul, és a két ország kiterjedt gazdasági együttműködés előtt áll. A lap szerint a szaúdiak által aláírt dokumentum a következő öt év befektetéseit alapozza meg, és miközben Oroszország így jelentős dollártartalékhoz jut, a szaúdi vagyonok felhasználásáról gyakorlatilag az orosz kormány dönt.

Az új befektetések elsősorban az infrastruktúra-fejlesztés és mezőgazdaság, gyógyszeripar, logisztika és építőipar köré összpontosulnak. A lap említi, hogy a következő évek közös befektetéseiről Vlagyimir Putyin orosz államfő és Szálmán bin Abdul-Aziz Al-Szaúd szaúdi király személyes megbeszélése során esett szó először, a Szentpéterváron tartott nemzetközi gazdasági fórumon.

Hírdetés

A nyugati országokat teljes tehetetlenség elé állítja Szaúd-Arábia látványos külpolitikai fordulata: a “problémával” ennek ellenére tisztában vannak, Németország ugyanis januárban leállította a Szaúd-Arábiába irányuló fegyverexportot, számos projektet véglegesen felmondtak. A szaúdi-orosz gazdasági együttműködésről és a közös befektetésekről mintegy három hét késéssel számolt be a német napilap, miközben a várható katonai megállapodások – pl. Iszkander komplexum megvásárlása – máig tabut jelentenek a nyugati sajtó számára.

A szaúdi elit abból a célból kezd Oroszországban ilyen méretű befektetéseket, mert Oroszországban korábbi nyugati “szövetségeseik” nem tudják lefoglalni a magánvagyonokat, amikor a közel-keleti királyság külpolitikai átmenete a korábbinál látványosabb szakaszába ér. A szaúdi vagyonátmentés előrevetíti, hogy az ország térségi politikája a közeljövőben katonai téren is radikális fordulatot vehet; Oroszország gyakorlatilag befektetéseken keresztül “megszelídíti” azt az országot, ami Washington térségi “szövetségeseként” évtizedeken át a terrorizmus első számú támogatója volt.

hidfo.ru


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »