Szaúd-Arábia háborúval fenyegeti Szíriát, ha a béketárgyalások kudarcba fulladnak

Szaúd-Arábia háborúval fenyegeti Szíriát, ha a béketárgyalások kudarcba fulladnak

Szaúd-Arábiába azzal fenyegetőzött, beveti a katonaságát Bashar Al-Assad szíriai elnök ellen, ha a konfliktus sújtotta nemzet számára a békét megcélzó folyamatos politikai tárgyalások kudarcot vallanak, számol be a Press TV.

Szaúd-Arábiai külügyminisztere, Adel al-Jubeir a fentiek kapcsán a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport (ISSG) keddi ülését követően tett bejelentését Bécsben.

“Az hisszük, már rég javasolnunk kellett volna egy B tervet”, – mondta, hozzátéve, hogy az alternatívaként szolgáló terv a Assad rendszerével szembeni fokozódó katonai támogatásra terjedne ki.

A szaúdiak Assad elnök hatalomból való eltávolításának legagresszívebb támogatói közt vannak, és egyben a szíriai kormányt megdönteni próbáló militáns csoportok leghűségesebb patrónusai.

“Ha nem reagálnak a nemzetközi közösség megállapodásaira … akkor látni fogjuk, mi máshoz lehet folyamodni “, tette hozzá.

Az ENSZ által tető alá hozott béketárgyalások, amelyek április 13-án kezdődtek a svájci Genfben, kudarcba fulladtak, miután a szaúdi támogatást élvező legnagyobb ellenzéki csoport, a Tárgyalási Főbizottság (HNC), kisétált a tárgyalóasztaltól és “új háborút” hirdetett a szíriai kormány ellen.

A 17 tagú ISSG keddi ülésén a megrekedt béketárgyalásokról, a februárban elért és labilis tűzszüneti megállapodás fenntartásával kapcsolatos kihívásokról, és a szír háborús területek közti ENSZ humanitárius segítségnyújtásának lehetőségeiről folytak az egyeztetések.

A keddi egyeztetéseket követően az ISSG kiadott egy nyilatkozatot, amelyben felszólítja a nemzetközi közösséget, hogy akadályozzák meg, hogy bármilyen anyagi vagy pénzügyi támogatás eljusson a Daesh és a Nuszra Front takfiri terrorszervezetekhez, és lebeszél minden felet, hogy a tűzszünet alapján együttműködjön a terroristákkal.

Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai ügyekkel foglalkozó különmegbízottjának becslése szerint több mint 400.000 embert öltek meg a szíriai konfliktus során, és a 23 milliós arab ország lakosságának több mint a fele kényszerült elhagyni otthonát.

Orientalita.hu – (Persianews.vcp.ir. Press TV)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »