Szaúd-Arábia belügyi szóvivője kitálal az Al-Kaida támogatása kapcsán

Szaúd-Arábia Belügyminisztériumának szóvivője, Manszúr al-Turki elismerte kormányának óriási pénzügyi támogatásait az Al-Kaida terrorszervezet felé, amit jótékonysági támogatásnak álcáztak. – közölte az iráni Farsnews.

„Ez a több milliárd dolláros segély Szaúd-Arábia pénzrendszerét használva lett összegyűjtve”, mondta Turki a BBC-nek adott interjújában, kedden. Állítása szerint a pénzt az állampolgároktól szedték be, olyan csoportokon keresztül, akik azt mondták, az adomány jótékonysági célokra lesz felhasználva. „ Azt mondták az embereknek, hogy a pénzt a szegények támogatására fordítják, de szerencsétlenségükre ők ebből semmit nem láttak, mert a pénz Afganisztánba küldték, hogy az Al-Kaida működését támogassák”-tette hozzá Turki.

A nemzetközi, illetve régióbeli szakértők egyetértenek az Al-Kaida szaúdi eredetével. Tavaly egy Al-Kaida terroristát az USA letartóztatott, aki szintén elismerte, hogy az Al-Szaúd család támogatta a terrorhálózatot 1990 óta. Zacarias Moussaoui, aki életfogytig tartó börtönbüntetését tölti, levelet küldött a szövetségi bíróságnak, amelyben leírta, hogy a királyi család tagjai – többek között az akkori hírszerzés főnöke, Bandar Bin Szultán herceg és a monarchia akkori USA nagykövete, al Waleed Bin Talal herceg – voltak a 90-es évek végén a terrorszervezet fő adományozói. Moussaoui szerint ő volt a felelős azokért a listákért, amit Oszama Bin Laden számára kellett összeállítani, hogy a terroristavezérnek rálátása legyen, kik támogatták a szervezet felfegyverzését. Vallomásában azt is elmondta, hogy tárgyalt Szaúd-Arábia amerikai nagykövetével az USA elnöki repülőgépének, az Air Force One-nak stinger rakétával lelövéséről is.

Hírdetés

Szíria jordániai nagykövete, Bahjat Szulejmán is a „Szíriában harcoló terroristák bandavezérének” nevezte Bandar Bin Szultán herceget. Szulejmán nagykövet 2013-ban mondta azt, hogy Bandar Bin Szultán az ISIS és az Al-Kaida vezető egyénisége.

Szulejmán szerint Oszama Bin Laden az alapítója, Aymen Zahiri a látszólagos vezetője, míg Bandar Bin Szultán az igazi vezetője az Al-Kaidának.

Orientalista.hu – L. Gyula


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »