Szaúd-Arábia beismerte: valóban a konzulátuson ölték meg az ellenzéki újságírót

Szaúd-Arábia beismerte: valóban a konzulátuson ölték meg az ellenzéki újságírót

Szaúd-Arábia beismerte, hogy Dazsmál Hasogdzsi az isztambuli szaúdi főkonzulátuson vesztette életét. Az arab királyság hírügynöksége szombaton arról számolt be, hogy az október 2-án eltűnt ellenzéki újságíró dulakodás közben halt meg.

Rijád – amely eddig mindent tagadott – mélységes sajnálatát fejezte ki a történtek miatt és eltávolította posztjáról a titkosszolgálat helyettes vezetőjét. Az amerikai elnök hihetőnek nevezte a magyarázatot.

– Én azt gondolom, hogy megtették az első lépést és ez komoly haladás. Rengeteg ember érintett az ügyben és ezért fontos ez a lépés. Szaúd-Arábia a szövetségesünk, de ami történt az elfogadhatatlan. Mégsem szeretnék semmilyen megtorlást, hiszen 110 milliárd dolláros forgalom és 600 ezer munkahely kerülne veszélybe – mondta Donald Trump, aki korábban kemény szavakkal bírálta a monarchiát.

Rijád egy vizsgálóbizottságot is létrehozott Mohamed bin Szalmán trónörökös vezetésével.

Eddig 18 szaúdi állampolgárt vettek őrizetbe. A CNN hírtelevízió úgy tudja, hogy a gyanú szerint Hasogdzsit megfojtották, a holtteste azonban még mindig nem került elő.

Euronews


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »