Szarral bekent fal, hemzsegő poloskák – Schadl „kártalanítási” pert akart a nem dubaji körülmények miatt

Szarral bekent fal, hemzsegő poloskák – Schadl „kártalanítási” pert akart a nem dubaji körülmények miatt

Jogállamban megengedhetetlen, az uniós előírásoknak nem megfelelő, sőt megalázó körülmények között tartották fogva ügyvédje szerint Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét, amikor 2022 februárjában váratlanul magánzárkába helyezték át. A Telex birtokába került panasz után a hatóság megállapította, hogy az intézet valóban nem biztosította az egészséges elhelyezéshez való jogot Schadlnak, és ügyvédje szerint később javultak a fogva tartás körülményei. Mindeközben Völner Pál a mai napig szabadlábon védekezhet.

Minden előzetes értesítés nélkül magáncellába helyezték át 2022 februárjában Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét, akit három hónappal korábban tartóztattak le. Ügyvédje pár nappal később panaszt tett a fogvatartási körülmények miatt, amelyek szerinte „mélyen sértik az emberi méltóságot, és semmiben sem felelnek meg a jogszabályoknak, illetve az európai uniós előírásoknak”.

„Védencem a letartóztatása ideje alatt mindvégig példás magatartást tanúsított, a hatóságokkal mindenben együttműködött, magatartása ellen soha semmilyen kifogás vagy panasz nem merült fel” – olvasható a korábban Blikk által is ismertetett beadványban, amelyben Kardos Éva védő arról írt a Központi Nyomozó Főügyészségnek, hogy „senkinek nem könnyű az ilyen fajta életmódváltás”, de szerinte Schadl „kiválóan alkalmazkodott a számára szokatlan börtönviszonyokhoz”.

Mindezek után váratlanul érte, hogy egyik nap minden előzetes értesítés nélkül áttették egy emelettel feljebb a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai objektumában. Az ügyvéd szerint senki nem adott magyarázatot arra, hogy védencét közel öt hónappal a letartóztatása után miért kellett magánzárkába tenni, ahol „a fal emberi fekáliával (szarral) van bekenve, hemzsegnek a poloskák”.

Azt írta, Schadl tele volt poloskacsípéssel, és a sztárvégrehajtót megviselte az is: „Hat órán keresztül próbálta kitakarítani az igencsak szűkre szabott celláját, de teljesen sikertelenül.”

Völner szabadlábon, Schadl magáncellában

A védőügyvéd szerint végtelenül megalázó volt, és semmi nem indokolta, hogy a nyomozás azon szakaszában magánzárkába helyezték át a végrehajtói kar elnökét. „Értem, hogy a nyomozó hatóság mindenképpen nyomást akar gyakorolni Védencemre, ezt a nyomozás érdekeit szem előtt tartva meg is teheti – de csak a jogszabályok és az ide vonatkozó előírások keretei között” – folytatta az írásbeli panaszt Kardos Éva, hozzátéve:

az embertelen, méltatlan és indokolatlan fogvatartási körülmények miatt védencét majd megfelelő reparáció illeti meg.

Azt kérte az ügyészségtől, hogy adjanak választ, mi indokolta Schadl „poloskás-fekáliás magánzárkába helyezését”, miközben példás magatartást tanúsított, és a nyomozás során már minden iratot, dokumentumot lefoglaltak. „Az egyenlő bánásmód alapelvének érvényesülnie kell a büntetőeljárás minden szakaszában, egy jogállamban megengedhetetlen az ilyen, emberi méltóságot semmibe vevő eljárás” – fogalmazott az ügyvéd.

Hírdetés

A védő beadványában arról is írt, hogy a nyomozati szakban is érvényes a belső arányosság elve:

elfogadhatatlan, hogy amíg Védencem bűntársa változatlanul parlamenti képviselő és az Esztergom feletti ingatlanában szabadon él és intézi ügyeit, addig Védencemet nemcsak hogy letartóztatásban tartják, hanem minden ok nélkül majd öt hónapos letartóztatási idő után magánzárkába helyezik.

Schadl Györgyöt 2021 novemberében állították elő, majd tartóztatták le, miközben Völner Pál mentelmi jogát ugyanazon év decemberében felfüggesztette az Országgyűlés. Noha igazságügyi államtitkári posztjáról lemondással távozott, parlamenti mandátumát a ciklus végéig, 2022 májusáig megtartotta, és nemcsak eközben, hanem azóta is szabadlábon védekezhet.

A nyomozati anyag szerint a Központi Nyomozó Főügyészségtől azt válaszolták Schadl védőjének, hogy az ügyészség „a fogva tartás körülményeivel kapcsolatban jogkörökkel nem rendelkezik”, így aztán ők nem adtak utasítást a gyanúsított áthelyezésére sem, annak okát a büntetés-végrehajtási intézménynél firtathatja.

A védő, Kardos Éva a Telexnek azt írta, hogy panaszukat a BV intézetparancsnoka alaptalannak találta és elutasította. A Fővárosi Főügyészség Büntetés-Végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Osztálya viszont már 2021 májusában részben helyt adott a panasznak, és megállapította, hogy az intézet nem biztosította maradéktalanul az egészséges elhelyezéshez való jogot.

Továbbá az intézet jogszabályt sértett azzal, hogy nem biztosította Schadlnak a szekrényéhez való folyamatos és szabad hozzáférés lehetőségét. „Ezt követően védencem fogvatartási körülményei a lehetőségekhez képest javultak” – tette hozzá az ügyvéd, és megerősítette: végül nem indítottak kártalanítási pert.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) a lappal csak annyit közölt, hogy „a fogvatartottal kapcsolatba hozható valamennyi adat, információ bűnügyi személyes adat”, és a hatályos jogszabályok alapján nem válaszolhatnak konkrét személyre, eseményre vonatkozó kérdésekre.

Völner korábban: a börtönbiznisz sérti az emberek igazságérzetét

„A börtön nem egy romantikus hely, sőt az egy nagyon nehéz hely, és ott előfordulhat, hogy időnként egy-egy elítélt sérelmére történik valami, ami kínzásnak minősülhet” – mondta Orbán Viktor még 2020 januárjában a közrádióban. A kormány egyik kiemelt témája volt ezekben az időkben ugyanis a börtönbiznisz felszámolása. A miniszterelnök szerint 10 millió ember igazságérzetét sérti, hogy jól ismert ügyvédi körök ügyesen kijátsszák a jogszabályokat, és több millió forintos üzletet csinálnak a kártérítésekből.

A miniszterelnök nyilatkozata után pár héttel fel is függesztették a börtönviszonyok miatti kártalanítások kifizetését. Az ügyben az egyik leggyakrabban az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szólalt meg, aki történetesen nem más volt akkoriban, mint Völner Pál.

Varga Judit miniszterhelyettese arról beszélt többek között, hogy a börtönbiznisz tudatos visszaélés a joggal, és a tevékenység károsítja az államot, rontja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, sérti az emberek igazságérzetét. A volt államtitkár szerint a társadalom elvárása nem az, hogy a börtönben a bűnözők meggazdagodjanak, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy akár súlyos, erőszakos bűnözők és az őket segítő dörzsölt ügyvédek milliókat tegyenek zsebre a börtönévek alatt úgy, hogy mindenféle mondvacsinált ürüggyel beperlik az államot az állítólagos rossz börtönkörülményekre és zsúfoltságra hivatkozva.

2020 őszén aztán alaposabban is átírták a négy évvel korábban elfogadott börtönkártalanítási szabályokat. A módosítás jócskán megnehezíti a rabok hozzáférését a kártalanítási összeghez: azt főszabály szerint a szabadulásra kell tartalékolni, csak különös méltánylást igénylő esetben, parancsnoki engedéllyel férhet hozzá a fogvatartott kapcsolattartója.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »