Szárnyas kapu helyett kitoloncolási szövetséget kötött Ausztria

Hollandia Ausztria szövetségese az illegális bevándorlás és a terrorizmus elleni harcban – jelentette ki szombaton Karl Nehammer osztrák néppárti belügyminiszter hágai látogatásán.

Újságíróknak nyilatkozva az osztrák tárcavezető elmondta, hogy közösen fogják kezdeményezni az Európai Bizottságnál az elutasított menedékkérők kitoloncolásának felgyorsítását az EU területéről. Hozzátette, hogy a holland vezetéssel sikerült megállapodni egy közös terrorellenes munkacsoport létrehozásáról is.

Az APA osztrák hírügynökség felidézte, hogy Hollandia a terrorizmus elleni küzdelemben átfogó stratégiát követ, amelynek részét képezik a merényletek megelőzése mellett a deradikalizációs programok is. Nehammer egyebek között erről is egyeztetett pénteken Ferdinand Grapperhaus holland igazságügyi miniszterrel.

"A terrorizmus ellen csak nemzetközi együttműködéssel lehet harcolni" – húzta alá Nehammer.

A létrehozandó közös munkacsoport célja a tapasztalatcsere, hogy miként lehet a leghatékonyabban fellépni mindenekelőtt a radikalizáló hitszónokokkal és egyesületekkel, illetve azok finanszírozásával szemben. Az elképzelések szerint további partnerek is csatlakozhatnának majd ezen munkacsoportokhoz.

Hírdetés

Az osztrák tárcavezető Ankie Broekers-Knol holland bevándorlási miniszterrel folytatott megbeszélései nyomán hangsúlyozta, hogy a migráció tekintetében is "erős partner Hollandia". Úgy fogalmazott, hogy "egy vonalon vannak" ebben a kérdésben.

Mint mondta, Hollandia és Ausztria számára egyaránt fontos rábírni az EU-t arra, hogy a migránsok visszaszállítása terén nagyobb erőfeszítést tegyen. "Ebben egyetértés van a 27-ek között az EU-ban" – húzta alá, hozzátéve, hogy ismét napirendre akarja tűzni a témát Brüsszelben. Kiemelte, hogy a kitoloncolásokkal tehermentesíthetnék az EU külső határain lévő államokat is.

Nehammer egyébként pénteken tett látogatást az uniós rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) hágai székhelyén, illetve az ottani osztrák összekötő irodánál. A többi között Catherine de Bolléval, az Europol főigazgatójával is egyeztetett.

(MTI)

2015 óta Bécsben is sok víz folyt le a Dunán:

"Kerítéseknek nincs helyük Európában" – de kapu oldalsó szárnyakkal már simán jöhet


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »