Szárnyal a “Fehér Sólyom”: Ákos 40 milliót kapott áprilisban a Szerencsejáték Zrt.-től, pedig korábban leszólta a nyavalygó zenészeket

A 444.hu szúrta ki, hogy a Szerencsejáték Zrt. oldalán elérhető szerződéslista alapján áprilisban sem volt szűkmarkú az állami cég és mintegy 40 millió forintot adott a NER egyik kedvenc zenészének, Kovács Ákosnak.

Koronavírus-járvány ide vagy oda, az igazán fontos dolgokra mindig jut pénz: az előadó-művész Fehér Sólyom Kiadói és Kereskedelmi Bt. nevű cége négy hónapja 40 milliós reklámszerződést nyert az állami Szerencsejáték Zrt.-től.

Hírdetés

Az áprilisi megállapodás időpontja azért is érdekes, mert június végén Ákos a Tv2 Tények című műsorában finoman szólva sem beszélt pozitívan a kieső bevételek miatt nehéz helyzetbe került zenészekről. Akkor egész pontosan úgy fogalmazott: „Én arról nyavalyogjak, hogy nem dolgozok, miközben vannak közfeladatot ellátó emberek, rendőrök, katonák, egészségügyi dolgozók, akiknek ugyanúgy be kell menni az egyébként sokkal veszélyesebb munkahelyükre? (..) Én nyafogjak, hogy nem mehetek fel a színpadra? Nem tartom ezt jó ízlésbe illeszthető dolognak, és egyáltalán nem tetszik, mikor a színpadi műfajok képviselői ezügyben nyavalyognak.”

Mindezek tükrében érdemes megemlíteni azt is, hogy Ákos is részese a zenészeket megsegítő kormányzati Raktárkoncert-programnak, aminek célja, hogy “segítsék a koronavírus-járvány és az elmaradt fesztiválok miatt nehéz helyzetbe került magyar könnyűzenei ipart.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »