Szarmata településre bukkantak

Szarmata település nyomait találták meg a régészek Hódmezővásárhely központjában, az Alföldi Galéria udvarán végzett próbafeltárás során.

A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium bővítésének megkezdése előtt az Alföldi Galéria udvarában 250 négyzetméteres területen végeztek próbafeltárást – közölte a Tornyai János Múzeum a munkát irányító régésze, Csányi Viktor.
    

A korábbi építkezések által nem bolygatott rétegek vizsgálatával a régészek tíz szarmata településobjektum maradványait találták meg. Ezek igazolják, hogy a ma ismert város kialakulása előtt, időszámításunk szerint második és negyedik század között a szarmata népesség élt a Hódtó partján. A jelenlegi talajszint alatti kétméteres mélységből földbe ásott élelemtároló vermek, házak, illetve a jellemzően az egykori tó irányába vezető, valószínűleg vízelvezetésre szolgáló árkok nyomait, maradványait találták meg. Ezek korának pontosabb meghatározására az előkerülő leletanyagnak a múzeumban elvégzett tisztítását és feldolgozást követően lesz lehetőség.
    

A felső, régészeti szempontból kevert réteg eltávolítása során fémkereső műszerrel pásztázták a szakemberek a kitermelt földet, melyből a város korai története szempontjából fontos fémtárgy is előkerült. Közöttük van egy 1699-ben első Lipót által kibocsátott ezüstérme, egy duárius. Ez a dátum a város visszatelepülésének kezdete a török kiűzése után, s a lelet igazolja, hogy a belvárosnak ez a területe az elsők között népesedett be.
    

Hírdetés

Előkerült a legújabb korból egy vaskés is, amely nyelének szép gyöngyház borításán ugyanolyan a tulipán motívum figyelhető meg, amelyet a vásárhelyi festett bútorok díszítésénél is alkalmaztak.
    

A próbafeltárás során fellelt tárgyakat Tornyai János Múzeumban mutatják majd be.

MTI

The post Szarmata településre bukkantak appeared first on HUNHÍR.info.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »