Szarajevó: a puskaporos hordó tetején – KÉPEKKEL

Szarajevó: a puskaporos hordó tetején – KÉPEKKEL

Az elmúlt két hétben Boszniában és Hercegovinában jártunk. Bekukkantottunk az ortodox szerbek, katolikus horvátok és muszlim hitű bosnyákok mindennapjaiba, szigorúan a mi kis felvidéki szemüvegünkön keresztül. Záróakkordként jöjjön ennek masszív egyvelege. Egy sokat látott város, amely pisztolylövésekkel útnak indította a vérzivataros és kínnal teli huszadik századot. Szarajevó városát úgy gondolom, nem szükséges bemutatni senkinek. Így most olyan perspektívából fogjuk megközelíteni, ami alapján bárki, aki odatéved, átélheti ugyanazokat az impulzusokat.

Trebinjét elhagyva, a Sutjeska Nemzeti Parkon át érkeztünk meg a városba. Javaslom, a húslevest ne kombináljátok tiramisuval, mert nem lesz jó vége. Maradjunk annyiban, kiizzadtam pár litert, míg beértünk Sarajevóba és a szobánk bizonyos helyiségébe be tudtam ülni. Tudjátok, ahová a királyok is egyedül járnak. 

Éhesek voltunk, de márka nem akadt nálunk. Váltottunk lóvét, egy kicsit szétnéztünk, majd a csapat kettévált. Mi az esti sétát folytattuk, a társaság fele pedig elment kajálni. Persze mi is ettünk a városi bóklászás után, sőt a többieket is megtaláltuk. Az étterem tulaja mindent megtett, hogy jól érezzük magunkat. Nem csodálom, hiszen tetemes summát hagytunk ott, kb. 150 eurót. A pasas mindenkivel kezet fogott, szerintem azóta magyarul is megtanult.

Másnapunk teljes egészében Szarajevó körül mozgott. A társaság egyik fele úgy döntött, elmegy a helyi strandra kiáztatni az elmúlt napok fáradalmait, míg mi abban maradtunk, ha már itt vagyunk, akkor ismerjük meg minél jobban a várost.

Egész napot végig gyalogoltuk. Beültünk Szarajevó sörgyárának éttermébe, mondván itt fogjuk inni az ország legjobb sörét. A sör még ízileg elment, sőt a hely nagyon jól be volt rendezve, csak az a pincér, aki kiszolgált minket, arroganciából és bunkóságból Oscar-díjat érdemelt volna.

Flegmán kihozta a piákat, majd a számlát az asztalra csapta. Természetesen a nímand borravalót nem kapott. Sörrel teli bendővel vágtunk neki napunk másik felének. Végigmentünk az összes fontos belvárosi látnivalókon. Miközben a szarajevói katedrálist méregettem a szememmel, odalépett hozzám egy fószer és kérdezte: “Felvidékről vagy?” Hirtelen nem tudtam, honnan tudja ezt, majd feleszméltem, hiszen a “csavargós” pólónk aznap rajtam feszített.

Hírdetés

Az egyik helyi turisztikai cégnek dolgozott, és buszos városnézős programokat értékesített. Családi szálak fűzték őt Magyarországhoz, így a nyelvvel sem volt gondja. A többiek addigra beértek engem, majd mondtuk neki, inkább gyalog akarjuk felfedezni a várost. Harag nem volt, kellemesen elköszöntünk egymástól.

Innen gondoltunk egyet, és fejünkbe vettük, elsétálunk a város legmagasabb épületéhez. Tetejéről mégis jobb egy fincsi cappuccino társaságában csodálni a panorámát. A GPS össze-vissza vezetett minket. Dimbes-dombos utcákon mentünk végig, lépcsőztünk, kétszer eltévedtünk, de az épület sehol. Ráadásul dög meleg volt, ami nem könnyített a helyzetünkön. Nagy erőfeszítések árán, de megérkeztünk a helyszínre.

Fentről megállapítottuk, jó nagy kerülővel kerültünk ide, de legalább láttuk, merre a legegyszerűbb visszasétálni a Baščaršija negyedébe. Visszagyalogolva a bazárhoz, szokásomhoz híven elkallódtam. Hajlamos vagyok ilyen húzásokra, hogy egy kis időre magam legyek. Leültem az egyik cukrászda elé, kikértem a trilecémet, és majszolása közben a helyieket figyeltem. Asztalomhoz odakéredzkedett egy idős házaspár. Természetesen eleget tettem a kérésnek. Kikérték ők is a maguk süteményét.

Terek, kávézók, cukrászdák és éttermek megtelve emberekkel. Nyüzsgés és élet ezerrel. Estére a banda már újra együtt. Élmény volt a muszlim hívők imádkozását végignézni. A mecset udvarában történteket tulajdonképpen végignézhettük. Furcsa érzés, tulajdonképpen ott állsz és leskelődsz a rácsokon keresztül, ezáltal részese leszel az imádkozók legszentebb és legmeghittebb pillanatainak. Hihetetlen fegyelemmel, szinkronban és átéléssel végezték a dolgukat. Szépsége a dolognak, senkit sem zavart a másik, a különbözőség természetes volt, nem pedig negatívum.

A még hátramaradt helyszíneket már kocsikkal közelítettük meg. Először a 84-es téli olimpia egyik helyszínét, pontosabban a bobpályát céloztuk be.

Szuper időutazás volt, a természet kezelésbe vette a bobpályát, graffitik végig ott, ahol egykor olimpiai versenyt rendeztek. Időnkből még kijött a Hadtörténeti Múzeum megtekintése, ami betekintést adott, miképpen élte át a szerencsétlen nép a  délszláv háborúk és Szarajevó ostromát.

Onnan szemközt már a reptér volt. Sajnos mennünk kellett. Kora estére már Budapesten voltunk. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »