Szaporodnak a szélsőjobbos akciók

Szaporodnak a szélsőjobbos akciók

Ijesztő mértékben emelkedik Németországban a szélsőjobboldalhoz köthető bűncselekmények száma – figyelmeztet a legfrissebb német alkotmányvédelmi jelentés. Miközben az ország újabb menekültek százezreinek befogadását tervezi, az idegengyűlölő szélsőségesek célkeresztjében éppen ezek a csoportok állnak.

Németország több mint nyolcvanmilliós lakosságának tíz százaléka külföldi, de ha a bevándorló gyökerű népességet is számításba vesszük, akkor az arány ennél is jóval magasabb, körülbelül a duplája. Habár ennek a csoportnak a jelentős része az Európai Unión belüli tagországokból származik, évről évre jelentősebb a más államokból, elsősorban Törökországból érkezők száma, illetve az utóbbi időben fokozódó menekültáradat várhatóan még inkább felülírja majd a statisztikákat. A rengeteg külföldi – akik ráadásul nem is egyenlően oszlanak el, hiszen a legtöbben a nyugati nagyvárosokban élnek – jelenléte olykor óhatatlanul feszültséghez vezet, amely Németországban sem mindig tévévitákban vagy csendes felvonulásokban érhető tetten.
A most közzétett, de a tavalyi évet vizsgáló alkotmányvédelmi jelentés ugyanis arra figyelmeztet, hogy az országban rekordméreteket öltöttek a szélsőjobboldalhoz köthető bűncselekmények. Számszerűsítve: a vizsgálat szerint tavaly 24 százalékkal, összesen 990-re emelkedett az effajta esetek száma, amelyek közül 512 volt kifejezetten idegengyűlölő, ami a valaha regisztrált legmagasabb szám. A támadások közül 170 vett célba menekülttáborokat, ami pedig a háromszorosa az előző évinek. A szélsőjobboldalhoz köthető bűncselekmények ráadásul nem csupán számukban növekedtek, de meglehetősen súlyosak is. A jelentés szerint például hivatalosan ugyan 1990 óta mindössze 64 gyilkosság köthető konkrétan politikai indítékhoz, a valóságban azonban ez sokkal magasabb lehet. Emlékezetesek azok a tavalyi támadások is, amelyek során menekülttáborokat gyújtottak fel, vagy amikor Kölnben, illetve Frankfurtban változtatták csatatérré a belvárost a tüntetők – bár az utóbbi inkább a szélsőbaloldalhoz köthető.

Jól szervezett csoportok

Hírdetés

A radikálisok ráadásul nemcsak az utcára vonuló felbőszült huligánokat jelentik, de olykor jól szervezett terrorfenyegetést is. Mint ismert, az Old School Society nevű szélsőséges szervezet tavaly például menekültek, mecsetek, illetve mozlimok elleni támadáshoz készülődött, melyhez már a robbanóanyagot is beszerezték. A végrehajtás előtt a rendőrségnek végül sikerült lelepleznie és elfognia őket, ezzel megelőzve a neonáci Nemzetiszocialista Underground 2000 és 2007 között elkövetett idegenellenes sorozatgyilkosságainak megismétlődését, de minden bizonnyal vannak még hasonló csoportosulások.

Illegalitás

Ha erősödik is a szélsőjobboldal, jól látszik, ez jobbára az illegalitásra korlátozódik. Az iszlám terjedése ellen életre hívott Pegidát rövid sikerei után elsöpörték az ellentüntetők, de politikai szinten sem kimutatható a radikálisok erősödése. Az Alternatíva Németországnak euroszkeptikus, bevándorlóellenes párt ötszázalékos támogatottságával ugyan apró, de biztos pontja lett a német politikának, az igazi szélsőjobboldali Német Nemzeti Demokrata Párt azonban alig mérhető.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »