Szanyinak annyi – most őt feszítik cimborái a lángoló kettős keresztre

Szanyinak annyi – most őt feszítik cimborái a lángoló kettős keresztre

Jövő héten tárgyal Szanyi Tibor ügyéről az MSZP etikai és fegyelmi tanácsa, miután a szocialista párt elnöksége eljárást kezdeményezett az európai parlamenti képviselő ellen, aki egy elvesztett fogadás után gój motorosokat látott vendégül Brüsszelben. A gyöngyöspatai cigánysorra lángoló kettős keresztet vizionáló szocion prolinak letűnt a csillaga. Szanyit megfosztják a „baloldali” EP-delegáció vezetésétől.

A Népszabadság azt írta: várhatóan már a jövő héten távoznia kell Szanyi Tibornak az MSZP és a DK közös, négytagú brüsszeli delegációja éléről, utódja Ujhelyi István lesz, mivel a megállapodás alapján az ötéves ciklus első felében a szocialisták, a másodikban a Gyurcsány-párt adhatja a küldöttségvezetőt.

Hírdetés

A lap felidézte: Szanyi korábban azt mondta, nem ismer olyan rendelkezést az MSZP alapszabályában, amely előírná, kit és hová hívhat meg. Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese viszont azt mondta, nem maradhat következmény nélkül, ha igazak a jobboldali motoros egyesület utaztatásáról szóló sajtóhírek – írta a lap.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »