Szanyi Tibor a forradalom eltiprói mellé állt

Szanyi Tibor a forradalom eltiprói mellé állt

Az MSZP EP-képviselőjének álláspontja összeegyeztethetetlen a rendszerváltozás utáni demokratikus jogállam alapértékeivel.

Szanyi Tibornak az 1956-os nemzeti ünnepet idézőjelbe tevő Facebook-bejegyzése a bizonyíték arra, hogy az ő esetében a közvetlen eszmei közösségvállalás a diktatúra állampártjával és a forradalom eltiprásával ma is fennáll – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek vasárnap, rögzítve: az MSZP EP-képviselőjének álláspontja összeegyeztethetetlen a rendszerváltozás utáni demokratikus jogállam alapértékeivel.

Szanyi Tibor a közösségi oldalán „ ‘Ünnephez’ közeledvén” felvezetéssel közzétett egy fényképet, amely egy a Köztársaság téri pártszékház ostromakor megkínzott és lábánál fellógatott embert ábrázol.

Gulyás Gergely a bejegyzésre reagálva az MTI-nek azt mondta: a rendszerváltozás egyik nagy erkölcsi adóssága, hogy ahelyett, hogy a magyar szociáldemokrata hagyományok éledtek volna újjá, „az 1956-os forradalmárok vérében és hazaárulásban fogant MSZMP jogutódja, az MSZP lett a demokráciában is a baloldal vezető ereje”.

Hírdetés

Lassan három évtized elteltével azt hittük, hogy nemcsak a személyi átfedés, hanem az eszmei rokonság sem áll fenn olyan közvetlenül a mai MSZP és a kommunista állampárt között, mint ahogyan azt a rendszerváltozást követő 2 évtizedben megszenvedte az ország – fogalmazott a kormánypárt frakcióvezetője.

Szerinte Szanyi Tibor posztja bizonyíték arra, hogy az ő esetében a közvetlen eszmei közösségvállalás a diktatúra állampártjával és a forradalom eltiprásával ma is fennáll.

„Amennyiben az MSZP a forradalom saját jogelődje általi elárulásával ma már valóban nem azonosul, amennyiben nem a forradalom napjaiban megölt ávósok, hanem a kivégzett forradalmárok emlékét tartja megőrzendőnek és ápolandónak, valamint amennyiben a szovjet szuronyokon alapuló diktatúrával szemben ma már a független demokratikus jogállam partján áll, úgy az 1956-os forradalom holnapi, 61. évfordulóján Szanyi Tibor már nem lehet az MSZP tagja” – mondta Gulyás Gergely.

Ünnephez” közeledvén


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »