Szankciókkal fenyegeti a magyarokat is az orosz miniszterelnök-helyettes

Szankciókkal fenyegeti a magyarokat is az orosz miniszterelnök-helyettes

„Természetesen lesz erre válasz. Nem lesz annyira emocionális, mint az első reagálás, de pontosan meg fogjuk állapítani, hogy ki áll e mögött Chisinauban, Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben. Be fogjuk azonosítani, hogy mely személyek hozták meg ezt a döntést, a szankcióink pedig egyeztetettek és személyre szólóak lesznek”

– nyilatkozott Rogozin a Rosszija 24 hírcsatornának.

Rogozin péntekre tervezett moldovai látogatása meghiúsult, mert az őt szállító utasszállító repülőgépet Románia nem engedte be a légterébe. A helyettes kormányfő szerint a gép fogadását Budapest is elutasította, így az végül Minszkben szállt le, ahonnan a politikus visszatért Moszkvába.

Hírdetés

Oroszország az incidens miatt tiltakozott Romániánál. Bukarest a lépését indolva arra hivatkozott, hogy az Európai Unió 2014-ben megtiltotta azok belépését vagy átutazását a tagországok területén, akik aláássák Ukrajna függetlenségét, területi épségét és szuverenitását.

Az Európai Unió szankciós listáján szereplő Rogozin a Siberia Airlines utasszállító gépével kerülő úton – Fehéroroszország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia érintésével – tervezett a Moldovai Köztársaság fővárosába eljutni. A repülőnek azért kellett kerülnie, mert

Ukrajna semmilyen orosz gépet nem enged át légterén.

Az orosz miniszterelnök-helyettes Chisinauból az úgynevezett Dnyeszteren-túli Köztársaságba – Moldova orosz többségű szakadár területére – utazott volna tovább, hogy részt vegyen az orosz békefenntartók ottani beavatkozásának 25. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéseken.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »