Szánja-bánja már az E.ON, ők nem is úgy értették – pedig de

Szánja-bánja már az E.ON, ők nem is úgy értették – pedig de

Félreértés volt, hogy az E.ON a rezsicsökkentett árnál olcsóbban kínált földgázzal az átlagos lakossági fogyasztókat célozta volna, valójában olyan ügyfeleknek szól az új ajánlatuk, akik a kisvállalkozásokhoz hasonló mértékben fogyasztanak – állítja az E.ON közleménye.

Hétfőn röppent fel a hír, hogy az E.ON Hungária azt ajánlja a lakossági fogyasztóinak, hogy 5 százalékkal, havonta nagyjából ezer forinttal olcsóbban adja a gázt, mint az állami NKM Földgázszolgáltató Zrt. Az E.ON piaci áron adja a gázt, ami most olcsóbb, mint a rezsicsökkentett ár az állami szolgáltatónál.

A közlemény azt követően jelent meg, hogy Németh Szilárd kedden bejelentette, hogy szerinte az E.ON akciója "egyértelműen" politikai lépés ellenük, hogy az E.ON nem rántja le a fogyasztókat, és olcsóbban, piaci áron adja a gázt. A Fidesz alelnöke szerint a cég Brüsszel oldalán szállt be így a "politikai ütök-kapokba".

Hírdetés


Gif: B1 blog

Az E.ON közleménye szerint az ajánlatuk "a nagy gázfogyasztású ügyfélcsoport számára jelentősen félreértelmezett formában jelent meg", mert az akció "olyan ügyfeleknek szól, akik a kisvállalkozásokhoz hasonló fogyasztással rendelkeznek". Az E.ON azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy hasonló kedvező versenypiaci ajánlattal más piaci szereplők is jelentkeztek az elmúlt években.

A gázszolgáltató oldalán ennek ellenére ugyanakkor még mindig központi helyen szerepel az ajánlatot hirdető reklám, ami egy kalkulátort is tartalmaz. Ez alapján kiszámolható, hogy például Budapesten havi 23 ezer forintos gázfogyasztással már elérhető évi 13 ezer forintnyi megtakarítás. Ez a nagyságrendű fogyasztás egy nagyobb lakás esetében már nem életszerűtlen, és az E.ON eredeti reklámja pont 13 ezres éves megtakarítást ígér, tehát a közlemény állításaival szemben az átlagos fogyasztó számára is elérhető az akció – mutat rá az Index.

Korábban írtuk: Németh Szilárd sajtót tájékoztat: mindenki hazudik, és mindenki be akar avatkozni a választásba


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »