Szandi házasságának a hit az alapköve

Szandi házasságának a hit az alapköve

Pintácsi Alexandra, Szandi egyike azoknak a hazai művészeknek, akik a pápalátogatás alkalmából részt vehettek az esemény hivatalos dalának elkészítésében. Szombaton 11 ezer fiatal és Ferenc pápa előtt élőben is bemutatják a produkciót. Az énekes a Duna Almárium című műsorában osztotta meg, milyen érzésekkel várja a fellépést, valamint a hit házasságában betöltött szerepéről is mesélt.

Camino – Krisztus, a jövőnk címmel készült el I. Ferenc pápa magyarországi látogatásának hivatalos dala. A zeneszám a jezsuita rend alapítója, Loyolai Szent Ignác életét bemutató musical egyik dala, amely a spanyol szent veszélyekkel teli zarándokútját dolgozza fel. Az előadók között több közkedvelt énekes is feltűnik, a Forráspont Banddel és a 4 Akkord Show Kórus tagjaival.

A Duna Almárium című műsorában Szandi, a produkció egyik közreműködője mesélt a megtisztelő feladatról.

„Már nem izgulok úgy színpadra lépés előtt, mint régen, de most hevesebben ver a szívem, amikor arra gondolok, hogy hamarosan Ferenc pápának fogok énekelni. Ha személyesen nem is találkozhatunk, óriási élmény, hogy ott lesz a közönségben, és megnéz bennünket. Úgy tudom, olasz fordításban megkapja majd a dalszöveget, amely legkedvesebb szentjéről, Loyolai Szent Ignácról szól” – kezdte Szandi, aki szerető, de nem gyakorló hívő családban nőtt fel. Az énekes saját meggyőződésből 12 éves korában döntött úgy, hogy megtér. Istenhite kiskamasz kora óta kíséri őt élete minden területén.

„16 éves koromban, amikor egy közös turnén megismertem a majdani férjemet, Bogdán Csabit, az egyik közös témánk a hit volt. Mi úgy ismerkedtünk, hogy rengeteget beszélgettünk. Hónapok teltek el, mire elcsattant közöttünk az első csók. A hit, és az arról való elmélkedés a mai napig fontos része az életünknek” – hangsúlyozta a Duna műsorának vendégeként Szandi.

Hírdetés

A kétszeres EMeRTon-díjas előadó elmondta, szerinte fontos, hogy a kamaszok nyitottak legyenek a vallás iránt, mert az óriási támaszt jelenthet a változásokkal teli időszakban.

Szandi szerint hinni nemcsak pátoszosan, hanem vagány módon is lehet, erre tanította meg Antal János atya, aki annak idején megkeresztelte és férjhez adta. A teljes beszélgetés elérhető az Almárium Médiaklikk-oldalán.

Ferenc pápa háromnapos magyarországi látogatásáról és az ahhoz kapcsolódó eseményekről kiemelt figyelemmel tudósít a közmédia. A lelkipásztori látogatást egyenes adásban közvetítik a közszolgálati csatornák, emellett dokumentumfilmekkel és egész napos műsorfolyammal is várják a nézőket.

A katolikus egyházfő április 28-án érkezik Magyarországra. A legjelentősebb esemény az a szentmise lesz, amelyet az Országház előtt, a Kossuth téren tart április 30-án, vasárnap délelőtt. A pápalátogatásról készülő valamennyi műsor elérhető lesz a közmédia online felületein is: a Médiaklikken és a Bizony, Isten! vallási YouTube-csatornán.

(MTVA/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »