Szándékosan okoztak légikatasztrófát az oroszok a lengyelek szerint

A 2010-es szmolenszki légikatasztrófa szándékos okozásával gyanúsítottak meg Lengyelországban két orosz légiirányítót a tragédia idején rögzített hangfelvételek új elemzése alapján – jelentette be hétfői sajtóértekezletén a lengyel államügyészség.

Az ügyészség ezzel változtatott az előző kormány idején, 2015 márciusában megfogalmazott gyanún, amely szerint az egyik orosz légiirányító, Pavel P. „közvetlen légikatasztrófa-veszélyt okozott”, társa, Viktor R. pedig „nem szándékosan hozzájárult” a katasztrófához. 

A szintén az irányítótoronyban tartózkodó, eddig még meg nem gyanúsított harmadik személyt, Nyikolaj K. orosz tisztet bűnrészességgel gyanúsítják – hangzott el a hétfői varsói sajtótájékoztatón.

Marek Kuczynski, a szmolenszki légikatasztrófa vizsgálatát felügyelő lengyel ügyész elmondta: Varsó bűnügyi jogsegélyt kért Moszkvától, hogy az érintettekkel mint gyanúsítottakkal ismertessék a vádat, és kihallgassák őket. A lengyel ügyészség a 2015-ben megfogalmazott gyanú ügyében is hasonló kéréssel fordult Oroszországhoz, de annak az orosz fél máig nem tett eleget.

Újságírói kérdésre válaszolva Kuczynski elmondta: továbbra is él az esetleges robbantásos merényletet vizsgáló nyomozási szál, ennek keretében újabb laboratóriumi vizsgálatokat készíttetnek.

Hírdetés

Bejelentették azt is, hogy közzé fognak tenni egy új, átfogó – külföldi szakértők segítségével készülő – jelentést, mely a légikatasztrófa során történtekre derít fényt. A légikatasztrófa áldozataitól vett mintákat brit, olasz, ír és spanyol kriminológiai laboratóriumokban vizsgálják, s robbanóanyag esetleges jelenlétét is megvizsgálják. 

Az ügyészek beszámoltak a tavaly novemberben elkezdett eljárásról is, melynek során a légikatasztrófa 83 el nem hamvasztott áldozatát kihantolják, majd igazságügyi orvosszakértői vizsgálatnak vetik alá a maradványokat azonosságuk újbóli megállapítása céljából. 

Megerősítették: eddig 17 exhumálást végeztek el, és ezek során az Oroszországból hazaszállított és eddig fel nem nyitott koporsókban két, egymással összecserélt holttestet találtak, 5 sírban pedig más személyek testmaradványaira bukkantak. Korábban már 6, 2011-2012-ben exhumált áldozatról bebizonyosodott, hogy összecserélték őket.

A 2010. április 10-én a nyugat-oroszországi Szmolenszknél bekövetkezett, a lengyel kormánygép fedélzetén utazó 96, többségében magas rangú személyiség – köztük Lech Kaczynski lengyel elnök – halálával járó katasztrófa bűnügyi vizsgálatát a lengyel államügyészség folytatja le, amelyet tavaly összevontak a katonai ügyészséggel. Folyamatban van még az orosz szövetségi Nyomozó Bizottság eljárása is.

A légikatasztrófa okainak vizsgálatára a lengyel nemzetvédelmi tárca tavaly februárban új bizottságot hozott létre, minthogy a 2015 novembere óta kormányzó Jog és Igazságosság párt úgy látja, hogy az eddigi lengyel- és oroszországi vizsgálatok alapvető tényeket és információkat hallgattak el, amelyek lényegesen módosítják az események megítélését. 

A katasztrófa okait illetően az orosz és a lengyel vizsgálóhatóságok eddig eltérő részeredményekre jutottak. Oroszország a lengyel kormánygép pilótáira hárította a teljes felelősséget.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »