Szánalmas balfaszok vagyunk! – mondta Hadházy, és életében először igaza volt

A nagy dér­rel-dúr­ral be­ha­ran­go­zott el­len­zéki „össz­ren­dez­vé­nyen” jó, ha ezer-ezer­két­száz ember gyűlt össze. Elő­ző­leg Gyur­csányék írd és mond 200 ember bír­tak össze­trom­bi­tálni. Még az LMP is le­kö­rözte őket a leg­alább há­rom­száz össze­ho­zott szim­pa­ti­záns­sal. Az ellenzékkel szemben végzetesen elfogult Index is azt találta írni, hogy meglehetősen szellősen festettek a szokásos hatásvadász módon beharangozott ellenzéki mikrotüntetések.

Bizony, bizony kevesen vagyunk szomorkodtak az ellenzéki újságírók.

A bemelegítő összejövetelre az egyetem térre Gyurcsányék jó, ha 200 embert bírtak összetrombitálni, az LMP talán ha százzal többet. Gyurcsány ünnepi beszédében arról talált értekezni, hogy nagyon fáj a háta, mert odahaza le talált hajolni egy lego-kockáért(!):

Hírdetés

Aztán az összes ellenzéki párt az Erzsébet híd torkolatához ment, ahol összesen talán ezer-ezerkétszáz embert bírtak „összevakarni”.

-Lázadjunk! – kiáltotta a gyér számú nézőközönségnek az a Dobrev Klára akinek nemzetközi körözés alatt álló üzlettársát csak néhány napja kapta el Belgrádban az Interpol. Alig néhány százan bólogattak amikor ismét kifejtette hagymázas nézeteit az Európai Egyesült Államokról. Azt is folyamatosan hangsúlyozta, hogy ők maguk az Európai Unió.

– Szánalmas balfaszok vagyunk! – kiáltotta szokásos őszinteségi rohamában szenvedélyesen Hadházy Ákos, már új, ajándékba kapott dizájnöltönyében. Aztán hozzátette, hogy csak akkor „balfasz” az ellenzék, ha ma este vele együtt nem rohamozza meg ismét a közmédia épületét.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »