Száműzik a dollárt a török-orosz kereskedelemből – INTŐ JEL

Nihat Zeybekci török gazdasági miniszter azt mondta, Oroszország és Törökország nagy bankjainak bevonásával folyamatban van egy tárgyalássorozat annak lehetőségéről, hogy az egymás közti kereskedelemben átállnak a líra és a rubel használatára.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét

Hírdetés

Zeybekci nyilatkozatáról az Anadolu hírügynökség számolt be. Eszerint a két ország az egymással folytatott kereskedelemből száműzi az idegen fizetőeszközök használatát – ez főleg a dollárt és az eurót érinti -, ehelyett fokozatosan átállnak arra a gyakorlatra, hogy csak a török és orosz pénzeszközökben történjenek a kifizetések.

Oroszország és Törökország kapcsolata azt követően kezdett javulni, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő augusztus 9-én Moszkvába látogatott, hogy rendezze a tavaly novemberi, szíriai incidens kapcsán kialakult helyzetet. Erdogan Szentpéterváron tett látogatásakor maga is kijelentette, hogy a dollár száműzése és helyette a nemzeti valuták használata mindkét fél számára jövedelmező lesz.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »