Számonkérő kaptak a technlógiai óriások a cenzúra miatt – Zuckerberg a korábbi mellébeszélésére hivatkozott

Felszólította pénteken az amerikai szenátus kereskedelmi bizottságának távozó republikánus elnöke öt nagy amerikai technológiai cég vezetőit, hogy adjanak magyarázatot a konzervatív felhasználók közösségimédia-fiókjainak korlátozására vagy végleges letiltására.

Roger Wicker szenátor az Apple, a Facebook, az Amazon, az Alphabet és a Twitter vezetőinek küldött részletes kérdéseket. Levele szerint az említett cégek "több ezer konzervatív felhasználó fiókját és tartalmát" korlátozták vagy távolították el véglegesen platformjukról.

A vállalatok korábban erőteljesen felléptek Donald Trump elnökkel szemben, attól tartva, hogy írásai, posztjai nyomán folytatódik az az erőszak, amely támogatói részéről megmutatkozott a múlt héten a Capitolium ostromakor.

Hírdetés

Wicker magyarázatot kért a szolgáltatóktól a Parler közössági oldal elleni lépésekre is. A Trump hívei körében rendkívül népszerű, az ostrom megszervezésére is használt Parler webszervereit üzemeltető Amazon elérhetetlenné tette az oldalt, és ezzel párhuzamosan a platformot ideiglenesen a Google és az Apple is eltávolította alkalmazáskínálatából. (És persze a csak jóra használható Facebook és Twitter nem volt tere az arab tavaszos vagy BLM-es szervezkedéseknek… – a szerk.)

A republikánus szenátor hangsúlyozta, hogy az amerikaiak megérdemlik az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot a politikailag elfogult cenzúrának tűnő, felhasználókat és közszereplőket egyaránt elhallgattató döntések ügyében.

A Twitter pénteken azt közölte, hogy a cég megkapta a levelet, és válaszolni fog rá. A Facebook alapítójának, Mark Zuckerbergnek az elnök fiókjainak letiltására adott magyarázatára hivatkozott. A többi vállalat nem válaszolt azonnal a Reuters megkeresésére.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »