Felvétetett Budapesten, a Budapesti Államrendôrség Politikai Rendészeti Osztályán, 1945. október 5. napján, délelôtt 10 órakor.
Eljáró rendôrtiszt a gyanúsítottal közli, hogy a Magyar Nemzetgyûlés által törvényerôre emelt 81/1945. M.E. számú rendelet alapján háborús bûnösséggel van vádolva, mire a gyanúsított kijelenti, hogy a vád alapját képezô jogszabályokat nem ismeri, de már most kijelenti, hogy azokat nem ismeri el törvényeseknek, mert a Nemzetgyûlés nem a magyar nép szabad akaratából gyûlt össze. Fentiek folytán a gyanúsított az ellene indított bûnvádi eljárást nem ismeri el jogosnak. Nem ismeri el a hatóságokat sem illetékesnek arra, hogy vele szemben eljárjanak.
Feltett kérdésre elôadom, hogy Horthy kormányzóval személyesen 1921-ben találkoztam elôször Hajmáskéren, amikor ô meglátogatta az ottani alosztálytiszti tanfolyamot, amelynek akkor hallgatója voltam és megszólított, hogy hol szereztem kitüntetéseimet.
1944. évet megelôzôleg éveken keresztül tettem kísérleteket arra, hogy Horthy személyes kihallgatáson fogadjon, de erre csak 1944. május 3-án került sor, amikor négyszemközt kb. 2 órás személyes kihallgatáson fogadott. Ez alkalommal részletesen tájékoztattam a belpolitikai helyzetrôl, amelyet akként ítéltem meg, hogy az akkori Sztójay-kormány nem alkalmas arra, hogy a magyar nép függetlenségét a németekkel szemben megfelelôen megvédje, mert nézetem szerint a március 19-i német lépes teljesen felesleges volt, hiszen a katonai szerzôdések a németek hadmozdulatait magyar területen amúgy is biztosították a legteljesebb mértekben és így egyes német vezetô körök tájékozatlanságának vagy hamis tájékozottságának, valamint a nagy német birodalom erôszakos megalkotására irányuló csoporttörekvéseknek kellett betudnom azt, hogy Magyarország március 19-én német megszállás alá került. A lényegét és célját ennek a lépésnek imperialista célkitûzésekben láttam.
Horthy kormányzónak akkor javaslatot is tettem a kibontakozásra. Javaslatom lényege az volt, hogy a magyar nemzet szempontjából az egyedüli helyes út a kibontakozásra az lenne, ha a Kormányzó és a nemzet együttes akaratából az általam vezetett mozgalom venné át a hatalmat. Ez alkalommal felhatalmazást kértem a Kormányzótól arra, hogy egyrészt külpolitikailag különösen a németek felé kezdeményezô lépéseket tehessek, másrészt pedig belpolitikailag a miniszterelnök irányában tehessek kezdeményezést. Horthyt arra is kértem, hogy hatalmazzon fel arra, hogy neki írásban vagy személyesen eljárásomról és ennek eredményérôl jelentéseket tehessek.
Horthy azt válaszolta, hogy mindig úgy fog cselekedni, ahogyan ezt az alkotmányos többség kívánja, mint ahogy a múltban is ezt tette. Ugyanakkor felhatalmazott, hogy az általam javasolt kezdeményezéseket megtehessem és errôl jelentéseket tegyek.
Horthy a beszélgetés során kijelentette, hogy Sztójayt a németek követelésére bízta meg kormányalakítással, egyébkent személyét ilyen nehéz helyzetben nem tartja alkalmasnak az ország vezetésére, egyébként azonban a Sztójay-kormány politikáját Horthy elôttem nem helytelenítette.
Közbevetôleg jegyzem meg, hogy a március 19-e utáni kormányalakítás elôkészítésében engem és mozgalmamat egyáltalában nem vették figyelembe, ebben semmi részünk nem volt. Ennek dacára szükségesnek tartottam, hogy néhány nappal késôbb három nyilaskeresztes párti képviselô útján Ambrózy kabinetirodai fônöknek tudomására hozzam, hogy továbbra is változatlan hûséggel vagyok a Kormányzó személye iránt, ugyanígy a párt és a mozgalom is, és kértük, hogy ezt jelentse a Kormányzónak.
Feltett kérdésre a németekkel való kapcsolataimról a következôket vallom:
1940-ben a börtönbôl való szabadulásom után megbízást adtam Ruszkay Jenônek, hogy a német nemzetiszocialista párttal ideológiai alapon vegye fel a kapcsolatokat, mert szükségesnek ítéltem, hogy a német nemzetiszocialista párt és a magyar Hungarista Mozgalom között kapcsolatok létesüljenek ideológiai alapon. Ez azonban nem sikerült, mert a németek szerint a hungarizmust akkor már túlhaladták az események és a németek azt kívánták, hogy én a hungarizmussal hagyjak fel, vegyem át elvben és gyakorlatban a német nemzetiszocializmust, amire én nem voltam hajlandó. Ez az oka annak, hogy a németekkel a következô években kapcsolatom nem volt, sôt a németek részérôl ellenszenv alakult ki, sôt ellenségeskedés velem és a mozgalommal szemben.
1944. március végen Dr. Budinszky László útján felkeresett Dr. Walton Ágoston budapesti ügyvéd, aki közölte velem, hogy ô régi híve a hungarizmusnak de eddig nem vett részt erôteljesebben a mozgalomban és elôadta, hogy össze akar hozni Veesenmayerrel, akit régóta ismer. A találkozó április 3-án jött létre, amelyen rajtam és Veesenmayeren kívül még résztvett Feine németkövetségi tisztviselô, Dr. Walton Ágoston, Csia Sándor. Ez a találkozás inkább bemutatkozó jellegû volt. Veesenmayer közölte, hogy ô nemcsak követ, hanem a Német Birodalom meghatalmazottja, módjában van nemcsak a kormány hivatalos tagjával, hanem az ország minden pártjával érintkezni és így megállapodtunk abban, hogy a jövôben szükség szerint találkozni fogunk.
Május 3-a után személyesen csak augusztus 29-én találkoztam Horthyval. Ez a találkozás délután fél 6-tól 6-ig tartott és még ugyanaznap este 8 órakor megjelent a Lakatoskormány kinevezése. Ennél a találkozásnál figyelmeztettem Horthyt, hogy a közvélemény olyan tervekrôl értesült, amelyek ellentétben állnak a fennálló tételes joggal. Ezt a megállapításomat arra a hírre alapoztam, hogy Lakatos tábornok értesülésem szerint már júliusban megbízást kapott Horthytól egy katonai kormány megalakítására, olyan idôpontban tehát, amikor még más kormánya volt az országnak. Horthy azt válaszolta, hogy egyrészt a fennálló törvény biztosítja részére a rendeletek útján való kormányzást, másrészt pedig a parlamentarizmus szép dolog békében de háborúban Anglia és Amerika sem ragaszkodik hozzá és most az ország olyan helyzetben van, hogy a katonáké a szó, egy cél van; Magyarországot az ellenség katonai leigázása elôl mentesíteni. Határozottan vallom, hogy Horthy augusztus 29-én azon az állásponton volt, hogy a háborút Magyarországnak minden rendelkezésére álló eszközzel folytatnia kell, és ezért nevez ki katonai kormányt.
Ezen beszélgetés során felvetettem azt a gondolatot, hogy engedje meg nekem Horthy, hogy mielôtt dönt, személyesen menjek el Hitlerhez és igyekezzem áthidalni azokat a súlyos ellentéteket, amelyek Hitler és Horthy személye között március 19. óta felmerültek. Ennek megértéséhez rá kell mutatnom arra, hogy Veesenmayerrel, történt április 3-i tárgyalásom után ô Kurt Hallert küldte hozzám a hungarizmus tanulmányozására és ennek a kapcsolatnak az eredményeként a németek augusztusban már tudatában lehettek annak, hogy az én mozgalmam az ország minden társadalmi rétegét felöleli és ezért láttam akkor személyemet alkalmasnak arra, hogy Hitlernél közvetítsek. Erre feljogosított Horthy május 3-i felhatalmazása is, hogy a németek felé önállóan külpolitikai kezdeményezéseket tehetek.
Horthy azt válaszolta, hogy egyetért javaslatommal, de várjak egy hónapig, mert nézete szerint addigra a viszonyokban olyan változás áll majd be, amely az én elhatározásomat is befolyásolni fogja. Utóbbi megjegyzésbe tulajdonképpen sok minden belemagyarázható. Ehhez szükséges rámutatnom arra, hogy már júliusban az én kezdeményezésemre Sztójay kérdést intézett Horthyhoz aziránt, hogy nincs-e kifogása az ellen, ha pártom képviselôi belépnének a kabinetbe, miniszteri tárcákat vállalnának, mire Horthy Sztójay útján velem közölt válasza az volt, hogy ez ellen nincs kifogása, mert bennünket becsületes embereknek tart.
Május 3-i beszélgetésünk során szóba került a zsidókérdés is. Akkor Horthy azt mondotta, hogy vannak egyes zsidók – említette pl. Budai-Goldbergert – akikkel kivételezni kell, mert hasznot hajtottak a magyarságnak, de általában a zsidóság nagy tömegei – úgy fejezte ki magát, hogy proletár-zsidók sorsa nem érdekli, ezekre nézve helyesnek tartja, ha kikerülnek a nemzet testébôl és nem fognak azon tovább élôsködni. Tudomásom szerint Horthy ezt a nézetét a késôbbiek folyamán is mások elôtt is gyakran hangoztatta, sôt korábban is már ez volt az álláspontja. A proletárzsidókkal szemben a kivételezendô zsidókat arisztokrata zsidóknak nevezte.
Horthyval ezután már csak október 16-án találkoztam, még pedig egyszer a délelôtti, egyszer a délutáni órákban.
Ezek a találkozások egy Werbôczy utcai épületben folytak le, amely épület emlékezetem szerint régebben az angol követség épülete volt. A találkozások elôtt Lakatos tábornoktól és Veesenmayertôl arról értesültem, hogy Horthy német védelem alá helyezte magát. Ezt helyesbítem akként, hogy errôl a találkozás elôtt csak Veesenmayertôl értesültem. Lakatos ezt csak pár nappal késôbb közölte velem, amikor feljött hozzám a miniszterelnökségre, búcsúlátogatás céljából. Már nem tudok pontosan visszaemlékezni, hogy a közlés szerint Horthy saját kérelmére, vagy Lakatos javaslatára, vagy Horthy és Lakatos együttes elhatározására történt Horthynak német védelem alá helyezése. Lakatos elôttem határozottan kijelentette, hogy Horthyval szemben semmiféle kényszert nem alkalmaztak.
Veesenmayerrel történt elôzetes megbeszélés után kerestem fel Horthyt azzal, hogy addig, amíg alkotmányos keretek között nem fog dönteni a nemzet az ország vezetésérôl, járuljon hozzá ahhoz, hogy én a vezetést ellássam. Horthy ehhez minden ellenvetés nélkül hozzájárult, azonban látszott rajta, hogy nagyon feldúlt és rosszul esik neki, hogy az események idáig fajultak. Figyelmeztetett arra, hogy az ország rendkívül súlyos helyzetbe jutott és így minden elhatározásomat alaposan fontoljam meg, mert a magyar nemzet életérôl van szó. Felhívta figyelmemet arra is, hogy a zsidókérdés tekintetében a fennállott rendelkezések értelmében járjak el. A korábbiakra tekintettel és Horthy szófûzésébôl azt kellett megállapítanom, hogy ez alkalommal is csak a kivételezendô zsidókra gondolt és nem a zsidóság szélesebb rétegeire.
Feltett kérdésre válaszolom, hogy Horthy közvetlen környezetében nem volt olyan személy, aki velem és a mozgalommal olyan kapcsolatban állott volna, hogy adatokat szolgáltatott volna részünkre. Kijelentem azonban, hogy ha lett volna ilyen személy, akkor is erre a kérdésre a választ megtagadnám, mert ez a mozgalom belsô életére vonatkozik. Egyébként azért is megtagadnám erre a kérdésre a választ, mert a magyar bûnvádi perjog értelmében ehhez jogom van.
Október 16-án Horthyval mindkét alkalommal csak kb. 5-5 percig tartott találkozásom.
A Lakatos-kormány uralomra jutása után minden párt mûködését betiltották. Ennek dacára a pártok munkájukat tovább folytatták. Felmerült ekkor az a gondolat, hogy esetleg személyemmel szemben erôszakhoz nyúlnak. Ez a veszély nemcsak velem szemben állott fenn, hanem a kormánypárttól a kommunistákig az összes párttok vezetôivel szemben. Ezért a németek felajánlották, hogy védelembe vesznek és elsô ízben szeptember elején a Szent Márton utcában tartózkodtam néhány napig németek védelme alatt.
Innét azonban elmentem, mert ezt túlzott óvintézkedésnek minôsítettem. Szeptember utolsó napjaiban újabb idegességi hullám hatása alatt a német követség épülete melletti épületben helyezkedtem el, majd innét átkerültem a Verbôczy utcába, ahol a német fegyveres SS épületében tartózkodtam egészen október 15-ig. Ebben az idôben fôleg Kurt Haller útján tartottam a kapcsolatot a németekkel és ôk közölték velem, hogy ha esetleg merényletet követnének el velem szemben, vagy fogságba ejtenének, úgy ez rendkívüli vesztesége volna a Hungarista Mozgalomnak.
Meggyôzôdésem szerint az október 15-i eseményekre – különösen ilyen formában – nem került volna sor, ha az ezt megelôzô idôben szabad mozgásomban nem lettem volna gátolva. Augusztus 29-e után Horthyval minden személyes kapcsolatom megszakadt. Annak dacára, hogy információm szerint Horthy szeptember közepétôl kezdve – augusztus 29-i személyes találkozásunkkor hangoztatott és nézetem szerint feltétlenül ôszinte álláspontjával szemben különösen tanácsadóinak befolyására és régóta tapasztalt ingatagsága folytán – már külön utakon akart járni, szilárd elhatározásom volt, hogy megkísérlem szándékától eltéríteni és ezért a németeknél töltött idô alatt több ízben üzeneteket intéztem Horthy feleségéhez és menyének édesanyjához azért, hogy Horthy fogadjon. Ezek a kísérleteim azonban eredménytelenek maradtak és így érkeztek el az október 15-i események.
A Kormányzó október 15-i szózatáról a Verbôczy utcában értesültem a rádióból. Arra, hogy ez az esemény be fog következni, már korábban fel voltam készülve, de arra nem, hogy ez ilyen formában fog megnyilvánulni.
Aláírás: Szálasi Ferenc
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
