Szálasi Ferenc gondolatai az atombombáról és az USA-ról

A most következő cikkben egy eddig ismeretlen szempontból mutatom be Szálasi Ferenc gondolatait utolsó 1945-1946-os börtönnaplója alapján, a lényeges részekre koncentrálva. Mint azt majd az olvasó látni fogja, Szálasi Ferenc elemzésének jórészét sajnos nem igazolta az idő és a hidegháború későbbi eseményei, ugyanakkor mégis fontos ezt is megismerni, hogy hitelesebb és pontosabb képet kapjunk Szálasi személyéről, eszméjéről és a 20. század történelméről.

1945.X.14 (…) Háborús bűnös nincs. Ellenben van a régi világ elutasítója. Ezt pedig vállalom, mert elutasítom minden részében. Úgy vélik, hogy a háborús bűnösség megállapításával és önkényű fenyítésével fel tudják tartóztatni az új világ diadalmas eljövetelét. A régi világ pontosan akkor dőlt romokba anyagilag, amikor az első úgynevezett atombomba robbant Japánban. Erkölcsi és szellemi tekintetben akkor, amikor az égető földgömb kérdések megoldására képtelennek és meddőnek bizonyult, tehát a 20. század eleje óta. A teljesen romokban heverő régi világ elpusztulását tehát nem lehet semmiféle háborús bűnösségi perekkel kendőzni vagy azt a látszatot kelteni velük, hogy még megvan, csak csúnya bácsik látnak a romokban tényleg romokat és nem az annyira óhajtott békét. Ez a megállapítás lehet bosszantó, idegesítő, emésztést zavaró és alvást háborgató, de megdönthetetlenül igaz. (…) 1945.X.16. (…) Időszerű és korszerű találos kérdések: 1./ Milyen messze van Japán Európától? Természetesen, hogy kereken hétezer kilométerre. Nem! Maholnap legfeljebb hét repülő órányira. 2./ Az USA milyen számvetést kell csináljon hadseregének mozgósítására és felvonultatására? Egyet a Csendes-óceánon, egyet az Atlanti-óceánon, egyet a közép-amerikai földszoroson át való támadásra. Nem! Az új energia és az új lövedékvetési eljárás háborút „helyből” való viselésre tesz lehetővé. Az egész Földgömböt be kell osztani bombáinak hatóhálózatának megfelelően, saját terütén bele kell építenie a lövedékek kifutópályáit, és a hadüzenet követő öt percen belül akár sok százezer úgynevezett atombomba hagyhatja el területét és semmisítheti meg ellenségének életét. És mégsem ilyen egyszerű a kérdés. Minden atombombánál és villámgépnél erőteljesebb és száguldóbb a szellem, amely még ezeket is megsemmisítheti, ha igazságait az ember nem akarja tudomásul venni.

-.- Moszkvát nem lehet az atombombával megfenyegetni, mert ha az igaz, szép és jó szellem igazságát képviseli, az atombomba nem Moszkvában, hanem Washingtonban fog robbanni. Az anyag csak eszköz, amely mindig a szellem szolgátálaban áll. Ha ellenszegül a szellemnek, önmagát semmisíti meg és haszontalan hamu válik belőle. -.- A Hungarizmus bölcseleti rendszerének lesz igaza, amely kimondja, hogy az emberi társadalmak alapja, életük és cselekvéseik indítékai nem a történelmi anyagelvűség, hanem a történelmi közelvűség, ami azonban nem egyenlő a mai korban annyira használatos kommunizmussal, amelynek csak materialista alapjai vannak, bárhogyan is tagadják. A Hungarizmus történelmi közelvűség, mondjuk történelmi kommunizmus, míg a marxista rendszerek legfeljebb anyagel kommunizmusok. A történelmi, az igaz, a való, a tényként mindig bennünk és körülöttünk lévő kommunizmusnak semmi köze sincs, még társadalomtudományilag sem a marxizmushoz, bolsevizmushoz, vagy az általuk hangoztatott kommunizmushoz. (…) 1945.X.26 (…) Az atombomba elleni védekezes legegyszerűbb formája: fel kell robbantani azt a társadalmi rendszert, amely az atombombát a parancsolóan szükséges emberi fejlődés megakadályozására akarja bevetni. Ez pedig csak a szellem fegyvereivel lehetséges, mert ezek minden atombombánál erősebbek. (…) 1945.X.28 (…) Úgy vélem, hogy a jelenlegi háború átmeneti lezárásakor mindegyik félnél egészen új világ kezd kialakulni az ismeretlen gyakorlati ideológiákkal való közvetlen tapasztalati érintkezés folytán. Moszkva, Berlin, Budapest, Róma, a fő és vezetőideológiai erőközpontok most kerülnek csak igazán valóságos érintkezésbe, eltokosodásuk, amelyet kölcsönösen és mesterségesen idéztek elő, meg kellett szűnjön. Megismerésük és megismerkedésük egészen más ideológa érvei és gyakorlati alapokat fognak kimunkálni. London és Washington ebből a szempontból hátrább állanak. London erőteljesen javította ideológiai helyzetét, amióta Attlee vette kezébe az ügyek intézését. Washington egész világnézetét pedig egyetlen szóba lehet sűríteni: atombomba, mindekit fel akar robbantani aki nem cselekedik, ahogyan azt ő szeretné. Félő, hogy ő hamarabb fog felrobbanni, mint ahogy módjában lesz a következő atombombát dobnia. -.- A régi rendszerek hibái ütköznek az új rendszerek nyereségével. Ami közéjük kerül, menthetetlenül felmorzsolódik. A nagy fizikai népvándorlás helyett szemtanúi vagyunk a szellemi, az ideológiai vándorlásnak, amely kihatásaiban összehasonlíthatatlanul erőteljesebb, mint a 4. évszázadbeli testi rokona. A római világbirodalom helyett az egész Földgömb elévült politikai, gazdasági és társadalmi rendje omlik össze, dől romokba, hogy helyébe egészen új Földgömbrend szülessék meg. A mai kor emberének ezt tisztán meg kell látnia és némberi sopánkodás helyett az új világ megépítésének munkásai sorába kell lépjen. (…)
 1945.X.30. (…) A háború kitörését okozó nemzetközi problémák megoldását még a háború kitörése előtt kell tisztázni és végleges formába önteni a szövetségeseknek, hogy a háború alatt ennek a problémának felvetése ne okozzon félreértést közöttük, és hogy háború utánra már csak a megállapított és megoldott probléma végrehajtására kerüljön sor. Eddig és most is nem így cselekedtek, ezért van az, hogy minden háború befejezetlen és nem tud sohasem átvezetni a béke megépítéséhez, hanem mindig új háború megindulásának alapja lesz. Most is tehát új háború kitörésével kell minden előrelátó államférfinak számolnia, mert a jelengi háború sem oldot ta meg azo kat a vi lág prob má lé kat, amelyek e század kezdete óta fennállnak és megoldást eddig nem nyertek. És számolni kell azzal is minden előrelátó államférfiúnak, hogy volt szövetségesekből könnyen ellenségek lesznek, és volt ellenségekből szövetségesek. Európát pedig az a fél fogja megnyerni — akár van, akár nincs atombombája — aki maga mellé tudja állítani a Berlin — Róma — Budapest erő háromszögből vezetett 200 milliós Közép-Európát, mert mindig ez döntött. (…)

1945.XI.14 (…) A technika, mint mindig, de különösen jelenlegi szédületes iramában vonzza is, de taszítja is az embereket. Az integrálódási, de egyúttal a differenciálódási folyamatnak egyik átható és le nem becsülhető eszköze. A felvilágosító munka, de elsősorban az egyes népek kultúrképességének feladata, hogy a taszítást is, de elsősorban a vonzást beállítsák az emberiség hasznos fejlődésének szolgálatába. Ha kultúrközösségek csak arra képesek, hogy a taszító erőt veszik tudomásul, úgy ez csalhatatlanul annak az előjele és tünete, hogy ez a kultúrközösség kultúrciklusában befejezte hivatását és bomlóban van. A technika vívmányainak kimutatható vonzó és taszító hatása az emberiségre olyan szociológiai anyagi tény, amelyet a történelmi materializmus azonban egyáltalában nem vett tudomásul, nem vette észre, nem is mutatott rá, mert vagy tényleg nem figyelte, vagy pedig igen kellemetlen ténynek ismerte fel azonnal, és mint idegen testet, amely csak ártott egész felépítésének, elmellőzte, maga mellett elhagyta, mint olyan sok más kellemetlent elhagy a rossz bölcselő. A technikai vívmányoknak a vonzása és taszítása ugyanis szintén azt bizonyítja, hogy az emberiség mindig eszközt lát benne, tehát az anyag legkényesebb funkciójában nem alapot, életlényeget, hanem életeszközt. Így vagyunk például jelenleg az úgynevezett „atombombával” is. Ennek vonzó és taszító hatása az emberiség további társadalmi fejlődésére ugyanis már most is tisztán érzékelhető, nem is kell olyan nagyon figyelembe venni az ezzel a fegyverrel kapcsolatos burkolt fenyegetések igazán le nem tagadható özönét.
A technikai forradalom bekövetkezik mindig akkor, amikor az anyagnak eddig nem ismert funkcióját fedezi vagy találja fel az ember és állítja be életeszközeit. Ez is, mint minden más meggondolás, a történelmi materializmus teljes csődjét és tarthatatlanságát bizonyítja. A történelmi materializmus nagyon helyesen csak annak a népnek a fiában születhetett meg, amely a lelket mindig a vérben, tehát az anyagban látta, és akinek egyik Nikodémus nevű fia Krisztusnak arra a válaszára, hogy újra kell születnie, meglepetten azt mondotta, hogyan térjen vissza ő, Nikodémus, ilyen meglett korban anyja méhébe, hogy újraszülethessen. Ez a nép a zsidóság. Tehát mindebből is látható, hogy a zsidó nép fiai már születésüknél fogva, egész nevelésüknél fogva materialisták, így az egyedüli bölcselet, amelyet évezredek óta át tudtak venni teljesen a már az ókorban a görögöknél is teljesen kudarcba fulladt materializmus. Ez lényegbevágó megállapítás a szociológia szempontjából, de az egész zsidókérdés, a marxizmus, a bolsevizmus és a szovjet államrendszer szempontjából is. (…)

Hírdetés

1945.XI.20. (…) Nem politikai bűntett, hanem nemzetpolitikai taktikai döntés. Másként nem lehetett volna elkerülni a két oldalról jövő hatalmas csapást, sőt három világhatalom nyomásából eredő teljes népi és nemzeti ka tasztrófát. X. 15. előtti helyzetkép. 1. Berlin — új fegyver — világhatalom kézben — imperialista megszervezése Európának — Horthy letétele és protektorátus SS-vonalon — Atombomba bevezetése németek részéről USA elképzelése szerint: megtorlás az ellen, aki nem akar meghajolni az új világhatalom előtt. 2. Moszkva — Mo SzTSz-tagállam RM (Rákosi Mátyás rövidítve – a szerző megjegyzése) vezetése alatt X. 15. nélkül — imperialista Európaszervezés — nyugati hatás. Balkán — Fiume — Wien — Csehszlovákia — Elba — X. 16. nélkül nincs Csehszlovákia mai alakjában.  3. London — Európa keleti határa Memel — Visztula — Bug — Dnyeszter — Közép-Európa és Kelet-Európa közé nagy egység létrehozatala Helsinkitől Varsón, Budapesten át Ankaráig. 4. Roosevelt — Washington Moszkvával egyetértésben a Földgömb kettévágása Washington és Moszkva között, beleértve az angol világbirodalom felszámolása a kettő között. X.15. — 16. szerepe — Roosevelt halálának jelentősége — X. 15 és 16 nélkül MO nincs, ellenhatásként nem jön pol. bizottság Debrecenbe. MO világpolitikai jelentősége — Fedező terület Földközi-tenger felé, mely MO-gal együtt kulcsterület Európa — Ázsia — Afrika — Ausztrália felé, közelébe esnek a legnépesebb területek, és nem Szibériába. — Rendes repülő- és hajójárattal az emberiség háromnegyede fogható össze a kulcsterületen át. A nemzetnek tudnia kell, hogy a motornak a 20. században való szédületes iramú fejlődése révén csak Európa- helyzetéből Földgömb- helyzetbe került fekvése folytán. Már nem lehet üresen kongó frázisokkal szavalni a Kárpátokról, amelyek megvédnek bennünket abban az esetben is, ha nem harcolunk, mert hiszen rajta kezdődik az ezeréves alkotmány, és az ellenség hasra fog vágódni előtte, mondván, itt aztán tényleg meg kell állanom, mert ezt az országot tényleg olyan valami védi, ami elől meg kell futamodni, amiben nagyrészt óriási igazság rejlik. — Alkotmány soha nem volt, csak hagyomány és szokásjog és törvények betartása, ami igen távol esik az alkotmánytól, mint az ábránd a valóságtól. — MO-nak az Ural mentén és Európa bármely népének is, és az Atlanti-partok mentén és a Földközi-tenger partterületein éppen úgy kell harcolnia, mint a Kárpátokon, ha élni akar és Európa-közösségben akar élni. (…) 1945.XI.22 (…) Truman, az USA elnöke Potsdam után kijelentette, hogy Amerika a világtörténelem legnagyobb szerencsejátékát nyerte meg Németország előtt, amely nekik — USÁ-nak — kétezer-millió dollárjukba került. Szerencsejáték? Így tehát Németország a legteljesebb bizonyossággal ülhetett a kártyaasztalnál, akár mint Trumanék. És most háborús bűnösségről beszélnek, amikor húszmillió halott dacára — szerencsejátékról beszélnek. Minden halott után így szerintem egy száz dollárt fizettek az USA részéről, hogy ezt a szerencsejátékot megnyerjék. Vagy talán csak nem az új német fegyverek, különösen az „atombomba” gyártási titkának megszerzésére és a német vezetés részéről való nem alkalmazására céloz ezzel a kijelentéssel? Miért csak a németek leverése után használták a már készen volt atombombát, a már készen volt új energia- és hajtóanyagot és az egyezer km-es sebességgel működő repülőgépet? Mit fog majd mondani az elnök úr, ha — mondjuk — évszázados amerikai béke után, háború nélküli évszázadok után, egy szép reggelen minden különösebb bejelentés nélkül New York összes felhőkarcolói összebombáztatnak, anélkül, hogy akár egyetlen ellenséges katona vagy repülőgép is megjelent volna a világváros közelében? Vajon milyen játéknak fogja ezt elnevezni? És tisztában vannak-e Amerikában a fagyos ténnyel, hogy 1945 óta nincs „háború-üres” tere a Földgömbnek — hála Istennek! —, és nem mindig Közép-Európá nak kell a háború minden borzalmát elszenvednie, ahogyan eddig évezredek óta így volt, ha nem kissé enyhülni fog nálunk a helyzet, hogy máshol súlyosbodjék. A hasonlatok mindig sántítanak. Az elnök úr szerencsejáték-hasonlata azonban oly nagyon sántít, hogy már húszmilliárd sem fogja tudni egyenesre állítani a következő szerencse alkalmával. -.- Az igazságot követelni kell és nem félni tőle . Aki fél tőle , ne is akarja szolgáltatni másnak, mert nem mint célt állítja be az igazság kiderítésére  és megállapítására, hanem mint eszközt saját igazságtalanságának kiszolgálására, vagy leplezésére. (…)

1945.XII.3 (…) Világhelyzet 1945 végén, utolsó hónapjával: 1./ Amerika az 1945. évben minden piac lehetőségét elvesztette. Kezd a háború egyetlen vesztese lenni. a./ A kínai ötszázmilliós piacot a kínai kormány maga üti el Amerika kezeitől. b./ A Szovjet segíti Kínát, hogy roppant mennyiségű és feltáratlan kincseit minél előbb a Szovjet segítségével feltárja, a világ nagyobb parasztállamából a világ legnagyobb iparosított mezőgazdasági államát csinálja és megteremtse Európa — Ázsia egységét Kína kimeríthetetlen és nagyon jó emberanyagával. c./ Japán a kelet-ázsiai helyzet mérlegén a nyelvet jelenti és a túlsúlyt. Első menetében nem tudta megvalósítani, amit a b./ pontban mondottakban a Szovjet akar most megcsinálni. Ázsia összefogását japán vezetés alatt az angolszászok egy egyelőre szétverték, de alaposan ráfizettek: Japán helyett a Szovjet óriási túlsúlyát kapták. Amerika Kínát vesztette el, Anglia viszont Elő-Indiában olyan kedvezmények megadására kény zerült, amely kihatásaiban beláthatatlan. Japán tehát kezdi megnyerni háború ját. d./ Ausztrála nem fogja feladni Angliához való dominiumi viszonyát ennyire bizonytalan helyzetére Amerikának Ázsiában.  A holland gyarmatokkal egyetemben erős meghosszabbítása Anglia kezdeményezési lehetőségének a Csendes-óceán bármely területére. e./ Európában Amerika mindent elveszített, a piacot, a rokonszenvet. Európa szegény, nem tud vásárolni. Amerika nem előlegez. Anglia előnyomulása Európában Amerika hátrányára kezd kibontakozni. Az ok: a ,,demokrácia” nem kell Európának, de nemsokára Amerikának sem. f./ Afrikában Amerika tartja a gyeplőt. g./ Magában Amerikában a munkanélküliség réme mind jobban, nagyobbá válik, mert nincs piac, ahová le tudnának adni, Amerika munkatermelvényeket akar leadni, a világ legfeljebb pénz- és anyaghiteleket akar. Ily két lehetőség megvan elsősorban Amerika és a Szovjet között. Ide fejlődtek tehát a dolgok 1945. április 1 óta: a Szovjet — Amerika életszövetségből Anglia nagy veszedelmére ugyanolyan mély és elkerülhetetlen ellentét fejlődött Anglia mérhetetlen javára, Amerika ezt az esztendőt nem zárhatja politikai, gazdasági és társadalmi sikerrel. A Karácsony és az Újév különös érzelmek és tépelődések között fogja találni őt, és nem nagyon fog ahhoz az Amerikához hasonlítani, amely győzelmi mámorában az egész világot megfenyegette az atombombával. Erősebb minden atombombánál a szellem. Amerika krízisének megoldása pedig végtelenül egyszerű. Meglátjuk, hogy ő mit fog cselekedni. A háború következő fordulóját döntése szerint fogja megnyerni vagy elveszteni. Megnyerés, vagy vesztés alatt nem értek csupán katonai győzelmet vagy vereséget. 2./ A Szovjet erősen és szilárdan tartja politikai, gazdasági és társadalmi előnyeit, amelyeket az eddigi háború eddigi menete számára biztosított, vagy amelyből előnyeit kiverekedte minden érzelgősség nélkül. Előbbre vinni szándékait Európában nem tudta, Ázsiában azonban annál inkább. Európában tehát vagy átmeneti vagy állandó megállásával lehet számolni, amelyet az angol kezdeményezését alaposan fel fogja használni saját javára. Szov jet kezd lát szó lag úgy dol goz ni, aho gyan azt Ang lia szá – má ra tanácsolja. A Szovjet — amerikai ellentétben benne van Angliának a keze is, mégpedig mind két lében kanál. (…)

1946.I.16 (…) 3./ Az Egyesült Államok — ezentúl csak Amerika — teljesen kezdenek kibontakozni, mint a háború első és veszedelmes vesztes fele. Hogy a legyőzöttek a vesztesek, mondjuk az anyagelvű gyakorlat szempontjából, ez tiszta sor. Az igazi vesztes mindig az a fél azonban, aki magát győztesnek tekinti, de győzelmének semmi eredményét felmutatni nem tudja. Kikerült Európából, Ázsiából, még tudja magát tartani egyes helyeken. Magatartása eddig is skrupulus nélküli volt. Most is az lesz, hogy nyilvánvaló veszteségét helyrehozza, és már azért is, hogy a munkanélküliség seregét leszerelje. Árulni fogja az új fegyvert: Angliának, a Szovjetnek is. 1946-ban tehát Amerika, mint a legnagyobb háborús termelő fog jelentkezni. Ezzel az eljárásával tud magának átmenetileg piacokat biztosítani, hogy nagy termelőképességének valamiképpen felvevő-fogyasztó területeket tudjon biztosítani. De ez csak átmeneti lesz. Amerika a világtörténelem legnagyobb társadalmi átalakulásának küszöbén, sőt már előterében van. Ez a nagy átalakulás talán olyan gyorsan fog bekövetkezni, hogy már nem fogja tudni lebonyolítani nagy üzletét sem Angliával, sem a Szovjettel. Meglehet, hogy megszületik az amerikai nagy Napóleon, Vezér, aki az új fegyvert saját maga jóhasznára és az amerikai társadalmi válságnak és átalakulásnak külsőleg való levezetésére fogja felhasználni. De, hogy Amerika nem fog megmaradni jelenlegi társadalmi szervezetében, bizonyos. Az amerikai társadalmi forradalom eredménye csak tudatos elzárkózása Európa és a Földgömb többi része elől. Míg azonban a Szovjet ezt az elzárkózást ténylegesen el is végezte, addig Amerika nem anyagelvű gyakorlattal zárkózott el, hanem mindannak a gőgös, hányaveti lenézésével. Minden maradi volt számára. Minden megmozdulást feleslegesnek tartott, minden társadalmi igényt az európai népek, vagy a Földgömb más népei részéről elutasított, mint nem demokratikust, mint túlkövetelést, amit le kell nyesni. Egyszóval: úgy viselkedett, mint ahogyan a jóllakott ember állandóan dúsan-gazdagon terített asztal mellől szemléli a világot. A háború után millió amerikai állampolgár tér haza, hozza Európából az új szellemi áramlatokat, nem óhajt munkanélkülivé lenni, de dolgozni sem nagyon kíván, hiszen mint amerikai katona napi 5000 — 6000 kalóriájával nem léphet most — béke idejében — egy munkanélkülinek 1000 kalóriájára le. Meg fogja követelni jótartását dolog nélkül is, amelyet azzal tud indokolni, hogy nem saját, hanem az állam vezetés hibájából van dolog nélkül. 1946-ban Amerika egyik válság-évét fogja átvészelni, ha meg tudja fogni a kérdéseket úgy, ahogy azt a rohamosan fejlődő kor megköveteli. Az élet ugyan is rohamosabban fejlődött, mint Amerika technikája. Európa szellemi felkészültsége, az élet gyakorlati követelményeinek meglátása és belátása az európai népekben olyan óriási helyzeti és időbeli előnyt adtak Európának, amelyet semmiféle atombombával nem lehet utolérni. Amerika ezt érzi és kutat. Európa már megtalálta az új évszázadok alapjait, csak még nem gyakorolja, mert előtte még sok más előfeltételt kell megoldania. Amerika így újra visszamaradt Európa mögött, egészen hatalmasan, a technika-gazdálkodása dacára, amely egyedülálló a földkerekségen. Ez megint azt bizonyítja, hogy az er kölcs és a szellem nem pótolhatók anyaggal.    Összefoglalásként a következők állapíthatók meg 1946 elején nagy elvi tételekben: 1./ A régi világ összeomlott az egész földkerekségen. A régi világba tartozik az amerikai plutokrata rendszer, és oda tartoznak a marxizmus és a bolsevizmus termékei is. 2./ Új világ van kialakulóban. Alapjai a következők: Krisztus tana, a nacionalizmus és a szocializmus.
3./ Az új Föld gömbrend megszervezése életparancs. Alapjai: a Földgömb erkölcsi, szellemi és anyagi jószágkészletének igazságos elosztása a Földgömb dolgozó népei között. 4./ Az új Földgömbrend egyedül felelős kialakítója Anglia, Szovjet és USA. Minden történelmi felelősség rajtuk van Isten, a népek és az élet örök erkölcsi törvényei előtt. 5./ Anglia előnyben van, mert az idő jelenleg helyileg neki dolgozik. Maga mellé tudja állítani egész Európát, különösen azért, mert saját belső életében végre tudta hajtani a nagy átalakulást államfőtől végig egész társadalmi életében egyszerre és egységesen, és így mint az új világnézet előharcosa jelentkezhet. 6./ Szovjet vajúdásban, ennek levezetésére időre van szükség. Ha nem akar időt veszíteni, diplomáciájának egészen hatalmasan rá kell feküdnie az USÁ-ra és meg nyernie az angol világbirodalom feldarabolására Ausztrália, Óceánia, India és Dél-Afrika piacígéretével. 7./ USA vajúdásban, levezetésére időt nem tud kapni, mert az idő kimondottan ellensége. Válaszúton áll: vagy Anglia ellen, vagy Szovjet ellen, de a lehetőleg sürgősebben. 8./ Az orosz nép elmellőzhetetlen élettényező Európa és Ázsia összeforrasztásában. 9./ A német nép elmellőzhetetlen élettényező az Európa-közösség kialakításában, ennek szilárd, sőt legértékesebb alapját képezi. 10./ Az európai — amerikai nagytérkialakítás problémája teljesen érett, meg kell oldani az új Földgömbrendezés keretében. Ezzel párhuzamos az orosz-ázsiai nagytérkialakításának szükségessége, de csak 1946-tól kezdődően. 11./ Japán, Kína, India és Ausztrália sorsa 1946-tól kezdődően fog eldöntésre kerülni parancsoló szükségből, mert eldöntésük nélkül nem kezdhetők meg az építőmunkálatok. Az 1946-os év krízis-esztendõ az egész emberiség számára. A krízis tartalmát az új fegyverek fogják megszabni. A tér, a terület elvesztette jelentőségét, minden négyzetméternyi terület az egész Föld gömbön a hatásuk alá kerülhet. Új élet kezdődik, de a réginek — örök törvény — teljesen el kell pusztulnia. Csak egyetlen Törvény marad érintetlen: Krisztus élő Törvénye, Tana. (…)


Forrás:nfhirmondo.blogspot.com
Tovább a cikkre »