Szakszervezetek: Nagyon nagy valószínûséggel sztrájk lesz a tanügyben

Szakszervezetek: Nagyon nagy valószínûséggel sztrájk lesz a tanügyben

Jelenleg nagyon nagy a valószínűsége a tanügyi alkalmazottak munkabeszüntetésének – nyilatkozta csütörtökön az AGERPRES hírügynökségnek a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Nistor a kormánypalota előtt tartott szakszervezeti tüntetés elején.

Az érdekvédelmi szervezet vezetője elmondta, a közoktatásban dolgozók körében, beleértve a kisegítő személyzetet, igen nagy az elégedetlenség, és szerinte jogosan tiltakoznak. ‘Mindannyiunkat érintenek a kormány intézkedései (…). Az embereknek elfogyott a türelmük, mert közben rettenetesen megemelkedtek a közüzemi számlák’ – magyarázta Nistor.

A pedagógusok munkabeszüntetésének lehetőségét a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hancescu is megerősítette az AGEPRES-nek.

Hírdetés

‘Nagyon nagy valószínűséggel sztrájkolni fogunk’ – fogalmazott. Hozzátette, hogy a három nagy tanügyi szakszervezeti szövetség a tagság konzultálása után dönt az esetleges munkabeszüntetésről, de szerinte első lépésként egy figyelmeztető sztrájkra mindenképp számítani lehet.

A kormánypalota előtti tüntetésről Marius Nistor elmondta, a tanügyi alkalmazottak azért elégedetlenek, mert a kormány nem alkalmazza az egységes bérezési törvényt, amelynek értelmében közel 18 százalékos fizetésemelés illetné meg a pedagógusokat. De tiltakoznak amiatt is, hogy a járvány megnehezítette a munkájukat, olyan feladatokat kell elvégezniük, amelyeknek semmi közük a munkaköri leírásukhoz, és közben a kormány a GDP-nek mindössze a 2,28 százalékát fordítja oktatásra.

A Spiru Haret szakszervezeti szövetség elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a döntéshozók nem halogathatják a végtelenségig az egységes bértörvény előírásainak alkalmazását. Szerinte a kormányt aggasztania kellene, hogy a pedagógusok több mint 40 százaléka legszívesebben otthagyná a tanügyet. ‘Az oktatási rendszer jövője került veszélybe az úgynevezett megszorító politikák miatt’ – jelentette ki Marius Nistor.(agerpres)

Fotó: scoalaromaneasca.ro


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »