Szakszervezetek: ha kötelező lesz az oltás, leáll a MÁV és a Volán is

Szakszervezetek: ha kötelező lesz az oltás, leáll a MÁV és a Volán is

"Ha kötelező lesz az oltás, leáll a MÁV és a Volán is" – ezt a Vasutas Szakszervezet elnöke és a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke mondta az ATV híradójának. A BKV-nál jelenleg egyeztetések zajlanak az ügyben, és a Molnál sem hoztak még döntést.

Mint ismert, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón jelentette be, hogy a cégek és a vállalkozások jogot kapnak arra, hogy a munkavégzés feltételeként előírják az oltást az alkalmazottak számára.

A Mol kommunikációs vezetője az ATV híradójnak azt mondta, erről még nem hoztak döntést. Bakos Piroska szerint a cég minden olyan döntést előremutatónak tart, amely nagyobb mozgásteret biztosít a munkavállalók egészségvédelmében, és segít fenntartani a cégek működését. "Krízismenedzsment csapatunk már vizsgálja a kormányrendelet részleteit, de csak később tudunk dönteni, akkor, amikor látjuk az országos és a Molon belüli statisztikákat, illetve minden szakmai szervezettel tárgyaltunk" – fogalmazott.

Hírdetés

A Híradó több vállalatnak is írt, hogy megtudják, döntöttek-e már az oltás bevezetéséről. A BKV közleményt küldött, amelyben az áll: jelenleg is egyeztetések zajlanak a témában. A Telekom és a MÁV Zrt., amelyhez a Volán is tartozik, nem reagált a megkeresésre.

Ha a MÁV-nál bevezetik a kötelező oltást, akkor leáll a vasúti közlekedés – a baljós előrejelzést a Vasutas Szakszervezet elnöke mondta, hozzátéve, hogy a vasutasok átoltottsága megfelel az országos átlagnak.

"Azonban ha ezt szétbontom szellemi munkakörre és végrehajtó szolgálati munkakörre, akkor ez az arány már rosszabb. Azok, akik a vonatközlekedésben tevékenyen részt vesznek, ott az oltottság sajnos a legrosszabb aránnyal van" – fogalmazott Meleg János.

A helyzet a Volánnál sem jobb a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint. Dobi István úgy véli, nem lesz kötelező az oltás, mert nincs tartalék a rendszerben, és ha bevezetnék, akkor leállna a Volán. Elmondta, hogy óriási a felháborodás a munkavállalók körében az esetleges kötelezővé tétellel kapcsolatban. "Én próbálom őket nyugtatni, hogy még ezt senki nem tette kötelezővé, és ha kötelezővé teszik, akkor kell nekünk dönteni, hogy milyen lépéseket teszünk" – tette hozzá Dobi István.

Azokat a dolgozókat, akik nem oltatják be magukat, egy év fizetés nélküli szabadságra lehet küldeni. Az állami intézmények munkatársai januárig kapnak időt. Önkormányzati cégeknél a polgármester dönt. Az oltási kötelezettség alól orvosi igazolással lehet mentesülni.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »