Nyolcadik alkalommal került sor Magyarországon a Külhoni Magyar Gyermekpszichológusok Képzésére. A program minden évben a Bethesda Gyermekkórház által kerül megszervezésre a Nemzetpolitikai Államtitkárság felkérésére és támogatásával. Az alkalmak célja a határon túli – erdélyi, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai – magyar szakemberek szakmai fejlődésének támogatása. Kárpátalja idén a háborús traumák miatt kiemelt szerepet kapott.
A rendezvényen több kárpátaljai szakember is képviselte megyénket. Egyikük, Héder Katalin pszichológus volt, aki lapunknak elmondta, a képzés sikerességét az bizonyítja a legjobban, hogy ezen az éven négyszeres volt a túljelentkezés.
– Az idei konferenciának az Új utak, régi helyeken címet választották a szervezők. Felgyorsult, változó világunkban a segítő szakmában dolgozó szakembereknek új kihívásokkal kell szembesülniük nap mint nap. Egyes problémák előfordulása évek óta folyamatosan nő. Pszichológusként jómagam is egyre nagyobb számban találkozom szorongásos zavarokkal, kapcsolati nehézségekkel, digitális eszközökkel való túlzott vagy függő jellegű viszonnyal. Gyermekek, serdülők körében jelentkeznek specifikus nehézségek, különböző fóbiák. A modern technológia és a közösségi média térnyerése ugyanis újfajta stresszforrásokat teremtett. Mindez testkép és étkezési zavart okozhat a fiatalok körében. Ezért az új pszichés zavarok megértéséhez pszichológusként szükség van a folyamatos tanulásra, fejlődésre, eszmecserére olyan szakemberekkel, akik szívesen, önzetlenül megosztják saját tapasztalataikat és a tudásuk napra kész. Arról nem beszélve, hogy mára gyakorlatilag nincs olyan család, amely így vagy úgy ne lenne érintett a háború által. Valaki attól retteg, hogy besorozzák egy családtagját, más amiatt szenved, mert már elvitték, esetleg elhunyt közeli hozzátartozója a harcokban, légiriadók, áramkorlátozások… Nagyon sok komoly sérüléssel küzdő ember van. És a feszültség tovább nő, mind a gyerekekben, mind a felnőttekben.
Katalin hozzátette, hogy a szakmai fejlődésen túl nagy értéket képviselnek az életre kötendő baráti és szakmai kapcsolatok is, amelyek a konferencián születnek.
A Bethesda Gyermekkórház szakemberei fontosnak tartják, hogy megsegítsék a nap mint nap nehéz sorsú családokkal találkozó külhoni szakembereket új ismeretekkel, háttérrel, egy rendszeres szuperevízióval, hogy az ő lelki egészségük is megmaradjon.
A találkozón neves anyaországi szakemberek tartottak előadást a gyerekek ellenállóképességének fejlesztéséről, a viselkedészavarok kezeléséről, a testi-lelki egészség fenntarthatóságáról.
Forrás: KISZó
The post Szakma és szolidaritás – Külhoni pszichológusok találkozója appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »



