Szakkollégiumot alapítottak a teológusok Kolozsváron

Szakkollégiumot alapítottak a teológusok Kolozsváron

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem keretében működő Római Katolikus Teológia Kar hallgatói és oktatói létrehozták a közelmúltban a Collegium Augustinianum Szakkollégiumot, hogy szakmai hátteret biztosítsanak a teológiai kutatás iránt behatóbban érdeklődő egyetemisták számára. Az új teológiai szakkollégium a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet szakkollégiumi rendszerének szerves tagja lesz.

A szakkollégium tagjai a november 23-án tartott első találkozón a célokról és lehetőségekről beszélgettek. Elhatározták, hogy előadókat hívnak meg, akiknek kutatási területe az erdélyi vallásosság; előadás-felkészítőket tartanak a diákkonferenciák és az államvizsga-dolgozatok megvédése előtt; terepgyakorlatot szerveznek; illetve folytatják a vitaestek sorát.

Az első találkozó ugyanis a szervezési kérdések megbeszélése mellett lehetőséget teremtett az Egyház és társadalom viszonyáról szóló személyes álláspontok ütköztetésére is. A beszélgetés moderátora, Holló László egyetemi tanár válaszolt a résztvevők ide vonatkozó kérdéseire, illetve rávilágított az egyházi tanítás és személyes meglátások közti találkozási pontokra.

Hírdetés

A szakkollégium tevékenységéről ITT lehet tájékozódni.

Szöveg: András Szabolcs

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »