A McLaren brit pilótája túlságosan görcsösen akarja a sikert, sokszor kapkod, és ezért folyamatosan olyan óriási hibákat követ el, mint a vasárnapi Kanadai Nagydíjon – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A Motorsport Online főszerkesztője szerint csapattársának, Oscar Piastrinak teljesen más a vérmérséklete, lazább, nyugodtabb, nem frusztrálják a stresszes, kemény helyzetek.
A Mercedes és George Russell sikerével ért véget a Forma–1-es Kanadai Nagydíj. A vb-címvédő Max Verstappen (Red Bull) második lett, a két McLaren-pilóta a harmadik helyezett Kimi Antonelli (Mercedes) mögött ütközött, így végül Oscar Piastri a negyedik, míg az öt másodperces időbüntetést kapó Lando Norris a 18. helyen végzett.
A Motorsport Online főszerkesztője az InfoRádióban elmondta: Montrealban a magas pályahőmérséklet miatt olyan viszonyok voltak, amelyek jobban feküdtek a Mercedesnek, mint az esélyesebbnek vélt McLarennek. Hozzátette. túlzás lenne azt állítani, hogy „a vak tyúk is talál szemet” esete lett volna George Russell vasárnapi győzelme, egyszerűen most minden beállítás rendben volt a Mercedesnél, így a brit pilóta megszerezte pályafutása negyedik F1-es futamgyőzelmét, csapattársa, Kimi Antonelli pedig karrierje során először állhatott a dobogóra a sorozatban, ráadásul 18 évesen vitte véghez mindezt, amivel a harmadik legfiatalabb Forma–1-es versenyző lett, akinek ez sikerült. Vámosi Péter megjegyezte: a sikeres szereplés nagy előrelépéssel járt, hiszen a Mercedes a konstruktőrök vb-pontversenyében megelőzte a Kanadában is gyengélkedő Ferrarit, így már a második az összetettben.
Lando Norris magára vállalta a felelősséget a csapattársa, Oscar Piastri elleni incidensért, amikor hátulról belement az ausztrál pilóta autójába. Norris bocsánatot kért, mint fogalmazott, „butaságot” csinált, illetve hozzátette, örül, hogy nem tette tönkre teljesen Piastri versenyét. Vámosi Péter felidézte, hogy Lando Norris már a csütörtöki sajtónapon azt mondta, előbb-utóbb nekifeszül a csapattársának, de azt nem sokan gondolták, hogy a szó soros értelmében, „mindent vagy semmit alapon” megteszi ezt a futamon. A szakíró szerint túl a szezon egyharmadán,
mintha maga Norris is azt érezné, hogy „kicsúszott a lába alól a talaj”.
Vámosi Péter az 1996-os F1-es szezon világbajnokát, Damon Hillt idézte, aki egy interjúban nemrég úgy fogalmazott, nem lehet úgy vb-címet szerezni, mint amikor az ember rámarkol egy szappanra, mert egyszerűen kicsúszik a kezei közül. Mintha Norris túlságosan görcsösen akarná a sikert, és emiatt folyamatosan óriási hibákat követ el, mert kapkod. Csapattársának, Oscar Piastrinak teljesen más a vérmérséklete, lazább, nyugodtabb, nem frusztrálják a stresszes, kemény helyzetek.
Nem könnyű a pilóták helyzete, a kívülállók közül sokan nem gondolnak bele, de meg kell felelniük a sajtó és a szponzorok különböző elvárásainak is, ami egyeseknek nagy nehézséget okoz. Gabriel Bortoleto, a Sauber brazil versenyzője például nem is olyan régen arra panaszkodott, hogy az ilyen kötelezettségek miatt kevesebb időt tud tölteni a mérnökével, mint amennyit szeretne. Gabriel Bortoleto ugyanakkor 20 éves, míg Lando Norris 25, és sokkal tapasztaltabb nála, továbbá fantasztikus hátteret biztosít a csapata, így Vámosi Péter szerint a brit versenyző erre nem foghatja a sorozatosan elkövetett hibáit.
Oscar Piastri 22 pontosra növelte az előnyét Lando Norrisszal szemben, és nagyon magabiztosan versenyez attól függetlenül, hogy Montrealban nem állhatott dobogóra. Tulajdonképpen ki kellene esnie egy-egy futamon, hogy beérje vagy megelőzze őt Norris, de Piastri nagyon egyenletesen teljesít, elkerülik őt a technikai hibák. A kettejük közötti vasárnapi incidensnek talán nem lesz komolyabb következménye a csapaton belül, hiszen Lando Norris azonnal elismerte a hibáját, és bocsánatot kért, ami a Motorsport Online főszerkesztője szerint tiszteletet érdemel. Ettől függetlenül azonban úgy véli,
Lando Norrisnak nem lesz esélye a vb-címre, ha így folytatja.
Lesipuskásként pedig ott van a két McLaren-pilóta mögött Max Verstappen, akinek a szakíró még mindig nagyobb sanszot ad a vb-pontversenyben, mint a Montrealban futamgyőzelmet elérő George Russellnek. Vámosi Péter megjegyezte: a mezőny abban nem reménykedhet, hogy többször is összeütközik a két McLaren-pilóta, erre nyilván jobban odafigyelnek majd a jövőben a wokingiak.
A következő futamot június utolsó hétvégéjén Ausztriában rendezik, ahol Vámosi Péter szerint újra összekeverhetik a kártyákat az üldözők, egyáltalán nem biztos, hogy kettős McLaren-siker születik, ugyanis a Red Bull és Max Verstappen „hazai pályán” akár meglepetést is okozhat.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »