Szakértők döntenek a további lépésekről az iskolai baltás támadás után

Szakértők döntenek a további lépésekről az iskolai baltás támadás után

Szakértők nyújtanak pszichológiai segítséget a tanároknak és a diákoknak, miután csütörtök reggel baltás támadás történt a nyitranováki (Nováky) szakközépiskolában (SOŠ). Az iskola egyeztet velük a további teendőkről – közölte Katarína Piačková, a középiskola igazgatója. Tájékoztatása szerint a támadó egy elsőéves diák volt.

Mivel folyik a rendőrségi vizsgálat, a támadás körülményeiről nem tájékoztatott az igazgatónő. Annyit mondott, hogy az iskola szorosan együttműködik a rendőrséggel. „Mindannyiunkat mélyen érint ez az ügy. Pszichológiai intervenciós csapat foglalkozik a diákokkal, megbeszélést fogunk tartani a tanárokkal is” – mondta Piačková.

Az igazgatónő elmondta, beszélt a támadóval, de hogy miről, azt nem árulta el. „A fiú első osztályba jár. Teljesen nyugodtnak tűnt, nem vettünk észre olyan jeleket, amelyekre fel kellett volna figyelnünk” -– tette hozzá.

Hírdetés

Az egyik elsős diák elmondta, hallotta a sikoltozást, de ő a támadás helyétől távolabb tartózkodott. „Bent voltunk az osztályban” – mondta. A diák azt mondta, nem ismerte a támadót. A fiúért az apja jött az iskolába. „A fiam felhívott, de tőle nem tudtam meg semmit. A lányom mondta el később, hogy az első információk ott vannak az interneten. Örülök, hogy felhívott, és hogy jól van” – tette hozzá a férfi.

Az igazgató tájékoztatása szerint az iskolában a pszichológusok ajánlásai alapján fogják megtenni a következő lépéseket.

„A megsérült diákot jelenleg a bajmóci (Bojnice) kórházban kezelik, nincs életveszélyben. Pszichológusokból álló csoportot hívtak az iskolába, szakemberek fognak beszélgetni a diákokkal. Az iskola a szülőkkel is beszélni fog erről a szomorú eseményről” – tette hozzá közleményében Lenka Kukučková, az iskola fenntartója, a Trencsén Megyei Hivatal szóvivője.

Csütörtökön reggel fejszével támadt iskolatársaira a nyitranováki középiskola egyik diákja. Az első információk arról szóltak, hogy a támadás során egy személy megsérült, a rendőrök tájékoztatása szerint nem súlyos az állapota. A mentők két sérültről számoltak be. A támadót őrizetbe vette a rendőrség. Az ügyet a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja, mert az eddigi információk és a bizonyítékok alapján felmerült a több ember ellen előre kitervelt emberölési kísérlet gyanúja.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »