Szakértő: trükköznek Pintérék a statisztikájukkal, az a csoda, hogy van még rendőrség

Szakértő: trükköznek Pintérék a statisztikájukkal, az a csoda, hogy van még rendőrség

Mint arról írtunk már, Pintér Sándor nem kevesebbet állított, mint hogy megfékezték a bűnözést Magyarországon. A magyar emberek nyilvánvalóan a saját bőrükön érzik, hogy ez nem igaz. Azonban a portálunknak nyilatkozó Szabó Sándor, a Mi Hazánk rendvédelmi szakpolitikusa, rendőrségi szakértője betekintést is adott abba, milyen trükkök mentén másítják meg Pintérék a valóságot.

Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatása szerint soha nem látott sikereket értek el akár a belügyi szervek hatékonysága tekintetében, akár pedig a bűnözés visszaszorítása érdekében tett intézkedéseik az elmúlt 10 évben. Pintér Sándor ezen állításait különböző statisztikai adatokkal támasztja alá, de ezek mögé kell nézni – fogalmazott Szabó.

Szerinte az általa bemutatott statisztika 10-11 évet ölel fel, mely önmagába véve egyébként érdekes, de ezen kriminalisztikai szakcsemege jellegű funkcióján kívül nem vehető alapul, ugyanis 10 év sok időnek számít akár a bűnüldözési szervek, akár a bűnözés alakulásának szempontjából. Mint mondja, 10 éves adatokat nem érdemes egymással összevetni, hiszen ez az idő már elegendő arra, hogy akár magától is, beavatkozások nélkül átformálódjon egy ország kriminológiai helyzete.

Ennyi idő alatt akár el is tűnhetnek komplett bűncselekmény-típusok, elkövetési módok, és megjelenhetnek újak, ugyanígy a bűnüldöző szervek technikai eszközparkja is jelentősen modernizálódhat, ami megint csak alapból kizár bizonyos elkövetési módozatokat, illetve jelentős szerepe lehet a bűnmegelőzés terén is, csökkentve ezzel a bizonyos jellegű bűncselekmények elkövetési rátáját – mutatott rá.

Egy dolog azonban nem változik 10 év alatt, de 100 év alatt sem. Az pedig az, hogy a rendészeti szerveknek folyamatosan hatékonyan kell működniük, be kell tölteni azokat a funkciókat, amik alapján megfelelnek a társadalmi elvárásoknak – nyomatékosította.

Ez az, amit vizsgálni kellene, vagyis, ami összevethető 10 évvel ezelőtti állapotához képest, ugyanis mindig a rendészeti szervek aktuális felkészültsége, azok kellő szervezettsége, funkcionalitása és hatékony működése, a rendészeti szerveket irányító tárca és bizottságok szakmai felkészültsége, valamint hatékony szervezési és beszerzési munkája adja meg egy állam közrendjének és közbiztonságának az alapját.

Vegyük alapul a fentebb leírtakat, tehát a kriminalisztikai tudományágak által megfogalmazott örök érvényű törvényt, és vegyük alapul a magyar rendőrség jelenlegi helyzetét és soha nem látott mélyrepülését, és mindezek tükrében vizsgáljuk meg Pintér Sándor kijelentéseit és a statisztikát – tért rá a lényegre.

Én Pintér Sándor helyében nem sikertörténetnek nevezném az elmúlt 10 évet, hanem csodának, ugyanis nem csak a bűncselekmények száma harmadolódott a 10 év alatt, hanem a rendőrség létszáma is, illetve a rendészeti dolgozók életkora és a végrehajtó állományt érintő – testületbe belépéshez szükséges – szakképző iskolák által előírt képzési időszak is! Ilyen mértékű folyamatos létszámi és szakmai jellegű leépülés mellett viszont már nemcsak Pintér Sándor statisztikája megy csodaszámba, hanem az is, hogy még van rendőrség – mondta ki kendőzetlenül az igazságot.

Szabó meglátása szerint csak ebből a három adatból láthatjuk, hogy Pintér Sándor statisztikájának nem az örökérvényű törvény az alapja, hanem egészen más. De mi lehet az, amivel elérték, hogy egy ilyen remekbe szabott statisztikát tudjanak felmutatni, egy haldokló rendőrség mellett?

Hírdetés

Minden bizonnyal nem szakmai alapon tették, hanem különböző trükkökkel és cselekkel – jelentette ki.

Majd felsorolta, mit tettek:

  • felemelték a szabálysértést és a bűncselekményt elhatároló értékhatárokat, így a legjellemzőbb bűncselekmény-típusok, amikből a legtöbb van, gyakorlatilag napi több száz, azok hirtelen szabálysértéssé változtak,
  • sok beosztást megszüntettek, így eltűntek az üres helyek, és egy 40%-os létszámú rendőri szerv rögtön 85%-os feltöltöttségűvé változott,
  • sok esetben előfordul az is, hogy a feljelentést tenni akaró állampolgárokat egyszerűen elküldik, vagy kilátásba helyezi feléjük az érintett rendőr, hogy az ügye érdekében indított eljárás úgysem fog eredménnyel járni.
  • Az ehhez hasonló trükköket sorolhatnám napestig. Azonban a fenti ízelítő betekintést ad abba, hogy nem lehet a végtelenségig trükközni és hazudozni! A rendőrség órái meg vannak számlálva, és előbb-utóbb számot kell adni. Ki fog erről számot adni a társadalomnak? Miért van az, hogy ugyanazok az emberek vannak már 30 éve nagyjából ugyanazon a helyeken? Változott valami a korábbi kommunista vagy szocialista rendszerhez képest? Egyértelműen nem – vonja le a konklúziót.

    Úgy látja, a módszerek nagyon hasonlóak az előző rendszerhez képet, ilyenek az alábbiak:

  • szőnyeg alá seperjük szemlélet,
  • rendészeti területre a dilettáns ismerősök rokonok, barátok beintegrálása,
  • magas rendészeti beosztásokba hozzá nem értő személyek delegálása, kinevezése,
  • a rendészeti terület önjáró jellegébe vetett könnyelmű gondolkodás,
  • megtévesztett és frusztrálttá tett rendőri állomány,
  • a rendőrség öncélú felhasználása.
  • Magyarországon 30 éve nem rendőrség működik, hanem rendszerőrség. Ha továbbra is a Fidesz kormányoz, akkor megközelítőleg 10-15 éve van hátra a Magyar Rendőrségnek, amennyiben a baloldali ellenzéki összefogás kerül kormányra, úgy ők Vadai Ágnes vezetésével nagyjából 4-5 év alatt megadnák a kegyelemdöfést a rendőrségnek – zárta gondolatait.

    Lantos János – Kuruc.info


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »