Szakértő: mindenki alaposan fontolja meg az utazását

Szakértő: mindenki alaposan fontolja meg az utazását

A világ 115 országában járt már, de most ő is azt mondja, hogy mindenki alaposan fontolja meg az utazását – Kiss Róbert Richárddal, az InfoRádió Világszám című idegenforgalmi magazinjának szerkesztőjével beszélgettünk arról, hogyan és mikor áll talpra a turizmus a koronavírus járvány után, vagy inkább alatt.

Ami a belföldi turizmust illeti, a Balaton-parti vendéglátók előreláthatóan júliusban, augusztusban már részint pótolni tudják azt az elmaradást, haszonkiesést, ami az áprilisi leállásnak köszönhetően mindenkinél jelentkezett – fogalmazott Kiss Róbert Richard. Az augusztus 20-i hosszú hétvégére szinte már alig találni szabad helyet, vagyis az látható, hogy élénkül a belföldi turizmus. Ahogyan a vendéglátóhelyek sem kizárólag kiszállítanak már, hanem vendégeket is fogadnak; van olyan népszerű déli parti étterem, ahová két hétre előre be kell jelentkezni – jegyezte meg az InfoRádió munkatársa.

Eközben

a külföldi utakat tekintve már vegyesebb a kép.

Az utazást több dolog is befolyásolhatja, így az életkor is, hiszen, ha valaki a 65 év feletti veszélyeztetett korosztályba tartozik, érdemes megfontolnia – egészségi okokból kifolyólag – az utazást – fogalmazott a szakember, aki viszont az egyetemisták esetében például egy szicíliai utat könnyen elképzelhetően tart, annál is inkább, mert az ottani regionális kormányzat visszaadja a repülőjegy felének árát, valamint minden harmadik vendégéjszaka teljes költségét bizonyos feltételek mellett. Hasonló akciókra másutt is vannak példák. Ráadásul

az Európai Unión belül már viszonylag megnyíltak a határok és lehetőségek,

természetesen az egészségügyi ajánlások és szabályok szigorú betartása mellett, így például a repülőgépen a maszkviselési „macerát” mindenképp bele kell kalkuláni a nyaralásba – tette hozzá Kiss Róbert Richárd, kiemelve: megint csak más a kérdés az ázsiai, valamint tengerentúli utazásokkal kapcsolatban, ugyanis, ha az EU-n kívül szeretnénk utazni, arra kell készülni, hogy még

korántsem tűntek el a korlátozások.

Hírdetés

Biztos kellemetlenségek

A szakember egyetértett, hogy a repülős utazások önmagukban is kicsit kényelmetlenebbé váltak, mint korábban. Először is: a védőtávolságokat jellemzően mindenhol szigorúan veszik, vannak repülőterek, ahol emiatt az utasok nem fognak beférni egyszerre a terminál egyes területeire, következésképp a napon, vagy éppenséggel a rossz időben is a szabad ég alatt kellhet várakozniuk egy bizonyos ideig. De a maszkviselés is sokaknak gondot jelenthet, nehezítheti a légzést, a szemüvegeseknek pedig állandó párásodást okozhat – mutatott rá. Ennél is nagyobb kellemetlenséget jelenthet, lásd Görögországban, a

szúrópróbaszerű egészségügyi szűrések a reptereken,

ami még inkább körülményessé, nehézkessé teszi a külföldi nyaralást.

A utazási szakember nagyon érdekesnek nevezte, hogy mi lesz vajon a hatalmas óceánjárókkal, miután sok társaság bizonytalan időre le is állította a hajóstúrák szervezését, ezek újraindulására a nyár végén, az ősz elején lehet számítani, ugyanakkor Velencében már ismét volt tüntetés, a koronavírus lecsengését követően, hogy ne köthessenek ki a hatalmas óceánjárók. Mint emlékezetes, több járaton valóságos járványgóc alakult ki az év elején, ami alapjaiban rengethette meg az ilyen típusú utazásokban a közbizalmat. Az a fajta felfutás, ami jellemezte az óceánjárók világát, az valószínűleg megáll, sőt, csökkenni fog – fogalmazott Kiss Róbert Richárd, megjegyezve, újra nőni kezdtek az árak. A közbizalom mindenesetre még nem állt helyre.

A szakember hangsúlyozta: nagyon fontolja meg az, aki utazik, hogy mennyi idős, és mennyi mindent vállalna be a nyaralásért. Ha valaki mégis külföldre vágyik, akkor

célszerű lehet viszonylag közeli célpontot választania, esetleg szervezett útra mennie,

ahol probléma esetén gyorsan és megfelelő mód kaphat segítséget. Persze a tengerre vágyunk nyaralni, ezek lesznek várhatóan a legnépszerűbb túrák, de a városlátogatások, hegyvidéki utazások szintén megélénkülnek, de van is hová a nulláról – vélekedett Kiss Róbert Richárd.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »