Szakértő: elmélyíti a migrációs válságot az EP paktuma

Szakértő: elmélyíti a migrációs válságot az EP paktuma

Az Európai Parlament (EP) a 2015 óta tartó migrációs válságfolyamatra keresett volna megoldást, de amit megtalált, az csak elmélyíti az illegális migráció okozta identitás- és biztonsági válságot – mutatott rá Bakondi György, Orbán Viktor belbiztonsági főtanácsadója.

Bakondi György felidézte: az EP által szerdán elfogadott migrációs csomag jogszabályaiban „sokak számára ismerős elképzelések” köszönnek vissza, mivel

Brüsszel már több ízben kísérletezett kötelező kvótákkal. „Ezt most úgy hívják, hogy kötelező szolidaritás”

– fogalmazott a főtanácsadó.

Ismertette: a rendeletben foglalt tervek szerint egy brüsszeli központ határozná meg, hogy az egyes országokban – így Magyarországon is – milyen befogadókapacitású migránsgettókat kellene létrehozni, illetve döntenének arról is, hogy milyen ütemben bírálják el a menekült tömegek kérelmeit a tagállamok.

Hírdetés

Bakondi György elmondta:

a migrációs paktum egyik szabálya kimondja, hogy az Európába irányuló migrációt segítő civil szervezetek büntetőjogilag nem vonhatók felelősségre.

Így a Soros-szervezeteket nem lehetne felelősségre vonni a határsértők segítéséért, miközben „egy sima állampolgár” ugyanezért büntethető lenne – magyarázta.

A belbiztonsági főtanácsadó kitért arra is, hogy a paktumról szóló szavazásnál számos képviselő nem értett egyet az abban foglalt elgondolással, de a pártcsaládjuk választási érdekei miatt tartózkodtak. Nagy kérdés, hogy amikor a tanács elé kerül a végleges döntés, akkor mi lesz a kormányok álláspontja – jegyezte meg Bakondi György.

 

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »