Szakértő: az életünk múlhat a szűrővizsgálatokon

Szakértő: az életünk múlhat a szűrővizsgálatokon

Évente nagyjából ötezer férfinél diagnosztizálnak prosztatarákot és 1300 férfi halálát okozza a daganatos betegség. A kardiovaszkuláris betegségekben is élen járnak a férfiak, de a szűrővizsgálatokon a többségük mégsem vesz részt. Ezen a tendencián szeretne változtatni a “Movember”, a kampányról nyilatkozott az InfoRádiónak a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Szűrésirányítási Főosztályának vezetője.

„A Férfiak Egészség Hava bő húsz éve indult Ausztráliából. Az a célja, hogy felhívja a férfiak figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára. Most már a Movember az egész világon elterjedt, és a férfiak egészségmegőrzéséről szól” – hangsúlyozta Bertókné Tamás Renáta.

Mint mondta, a férfiak körében sokkal elterjedtebbek a kardiovaszkuláris betegségek, mint a nőknél, és még ott van a prosztatarák, ami szintén csak a férfiakat érinti. Körükben ez a daganatos betegség az egyik vezető halálok. Nagyjából 5000-en betegednek meg évente, és közülük 1300-an meg is halnak. Az NNGYK munkatársa szerint ezek a számok egy picit magasabbak, mint az európai átlag.

Hírdetés

A tapasztalatok szerint a szűrvizsgálatokra járás tekintetében a férfiak rosszabbak, talán azért, mert még mindig él az a sztereotípia, hogy ez nem férfias dolog, ők nem lehetnek betegek, hiszen ők a teremtés koronái – mondta a szakértő. Ám mivel ezek a megbetegedések egy bizonyos ideig nem okoznak sem tünetet, sem panaszt, ezért a férfiak többségének az a meggyőződése, hogy egészséges, így minek is menne szűrővizsgálatokra.

„Én a hölgyeket szoktam biztatni. Hogyha ők mennek, akkor ragadják kézen a párjukat, a testvérüket, a gyermeküket, az édesapjukat, és vigyék magukkal az egyes szűrővizsgálatokra” – nyilatkozta Bertókné Tamás Renáta.

Az NNGYK Szűrésirányítási Főosztályának vezetője szerint a Movember kampány viszont eredményes, ugyanis ekkor mégiscsak több férfi szokott megjelenni urológiai vizsgálaton. Nagyobb számban fogynak a háziorvosoknál elérhető gyorstesztek is, vagyis a kampánynak igenis van pozitív hatása.

„Én azt mondom minden férfinek és minden hölgytársamnak, hogy figyeljünk oda saját magunkra, vegyünk részt a szűrővizsgálatokon, mert az életünk múlhat rajta – és ez nem elcsépelt szólam, hanem ez az igazság” – fogalmazott.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »