Szakértő: A nyári szünetben a fiatalok többet kísérleteznek a drogokkal, a szülőknek oda kell figyelniük

Szakértő: A nyári szünetben a fiatalok többet kísérleteznek a drogokkal, a szülőknek oda kell figyelniük

Szakértő: A nyári szünetben a fiatalok többet kísérleteznek a drogokkal, a szülőknek oda kell figyelniük Nagy Roland2025. 07. 02., sze – 14:25 Pozsony |

Az utóbbi években ugyan csökkent a drogfüggő fiatalok száma, de rendre újabb és újabb szerek bukkannak fel, amelyek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek – tájékoztatott az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI). Ľubomír Okruhlica, az egészségügyi minisztérium függőségi főszakértője a szülők felelősségét hangsúlyozza, főként a nyári szünet időszakában.

Az NCZI adatai alapján az elmúlt 20 évben jelentősen csökkent azoknak a 19 év alattiaknak a száma, akiket valamilyen kábítószer-függőség miatt kellett kezelni: míg 2004-ben 500 fiatalt tartottak számon, addig 2024-re a számuk 200-ra esett vissza. Az adatokból az is jól kiolvasható, hogy a függőség inkább a fiúk körében jelent problémát: a tavaly kezelt 200 beteg közül 144 volt fiú és mindössze 56 lány. 

Alena Krčová, az NCZI szóvivője hozzátette, a 2023-as évhez képest tavaly ugyan több kiskorú drogfüggőt tartották számon, viszont ha a hosszú távú tendenciákat vesszük figyelembe, a számuk egyértelműen csökken.

Nem úgy, mint a 30 év felettieknél, ahol éppen ellentétes trendeknek lehetünk szemtanúi, az idő előrehaladtával egyre több és több felnőtt küszködik valamilyen függőséggel.

Új szerek, új módszerek

Ľubomír Okruhlica kiemelte: attól, hogy kevesebb kiskorú drogfüggő kerül be az egészségügyi rendszerbe, a probléma még nem oldódik meg. Mint mondta, a fiatalok számára manapság egyre több szer érhető el, olyanok, amelyek pár évvel ezelőtt még nem voltak hozzáférhetők. Példaként említette azokat a HHC hatóanyagot tartalmazó cigarettákat és egyéb készítményeket, amelyekhez tavaly még automatákból is hozzá lehetett jutni, és amelyek a marihuánához hasonló bódulatot idéznek elő. A belügyminisztérium tavaly egy razzia keretében lefoglalta ezeket az automatákat.

Kapcsolódó cikkünk

Országszerte lefoglalja a rendőrség azokat az automatákat, amelyekből HHC hatóanyagot tartalmazó termékeket lehetett vásárolni – jelentette be Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter a közösségi hálón közzétett videójában.

„A hatóanyagot tartalmazó italok, olajok és egyéb termékek szabadon hozzáférhetők voltak például a bevásárlóközpontokban, még a gyerekek is gond nélkül megvásárolhatták őket” – magyarázta a belügyminiszter.

A videóban elmondta, ezt az „bizniszt” november elején leállították Szlovákiában. „Ezzel véget vetettünk a modern kori kábítószer-kereskedők jövedelmező tevékenységnek” – mondta Šutaj Eštok.

Kijelentette, hogy továbbra is keményen fognak küzdeni a kábítószer ellen. Egyúttal felszólította a politikusokat, hogy hagyjanak fel azokkal a kijelentésekkel, miszerint „a drogok nagyszerűek lehetnek”, és hogy meg kell fontolni a legalizálásukat.

A kábítószerek és pszichotróp anyagok listája novemberben bővült. A listán szerepel a HHC, a HHC-P és a HHC-O is, amelyeket speciális automatákból lehetett megvásárolni Szlovákiában.

Az egészségügyi minisztérium korábban arra figyelmeztetett, hogy a HHC-t nyíltan árulják a THC-tartalmú kannabisztermékek legális helyettesítőjeként, noha a rendelkezésre álló információk szerint a HHC hatásai hasonlóak a THC-éhoz. A tárca közölte, hogy az anyagot a tiltott anyagok listájára kell sorolni.

Okruhlica emellett a GHB nevű hatóanyagot, vagyis a gamma-hidroxi-vajsavat említette, amelyet a köznyelvben általában ginaként emlegetnek. A GHB egy elterjedt „randidrognak” számít, amely csokoládé, nyalóka vagy akár cukorka formájában is bekerülhet a fiatalok szervezetébe. 

Tudatvesztést, viselkedésváltozásokat okozhatnak, amelyek eufóriához vagy éppen kábultsághoz vezethetnek, ami végül nem kívánt szexuális kapcsolatot eredményezhet. Az egészségügyi dolgozók számára néha nehéz ezeket az anyagokat azonosítani. Ezek az úgynevezett ragadozó drogok az interneten kaphatók, és különböző változatokban gyakran eljutnak a gyermekekhez és a fiatalokhoz az iskolákban vagy a diszkókban is

 – fogalmazott az addiktológus.

Alkohol, az örök klasszikus

Az új szerek megjelenése azonban nem jelenti azt, hogy a régi kábítószerek teljesen eltűntek. Az alkoholfogyasztás például továbbra is rendkívül népszerű a fiatalok körében, és ezek az esetek nem egyszer végződnek mérgezéses tünetekkel és kórházi kezeléssel.

Hirtelen és sokat inni – ez a fajta szeszfogyasztás sajnos a 12 és 16 éves korosztályra igencsak jellemző, akiknek még alig vagy egyáltalán nincs is tapasztalatuk az alkohollal. Az NCZI-nek egyelőre nem állnak rendelkezésére a 2024-es adatok, viszont 2023-ban 137 fiút és 66 lányt kellett kezelni az alkoholfogyasztásból adódó tünetek miatt. Bár 2013-ban ezek az adatok még magasabbak voltak (226 fiú és 85 lány), a probléma továbbra is jelen van.

Kapcsolódó cikkünk

A hagyományos cigarettázás eltűnőben, az alkohol továbbra is dominál, a marihuána pedig már nem divat a fiatalok körében. A vape és az e-cigi viszont egyre népszerűbb. Új felmérés mutatja a szlovákiai tinédzserek drogtrendjeit.

A legfrissebb kutatás (ESPAD 2024), amely a 14 és 19 év közötti fiatalok alkohol-, dohány- és illegális drogfogyasztását vizsgálta, meglepő eredményeket hozott.

Cigarettafüst helyett…

A hagyományos dohányzás visszaszorulóban van a szlovákiai tinédzserek körében.

Míg 2007-ben a megkérdezettek csaknem 45%-a már 13 éves kora előtt elszívta első cigarettáját, 2024-re ez az arány a 25%-ot sem éri el.

Hírdetés

Ezzel szemben az elektronikus cigaretta és a vape egyre népszerűbb. A 16 és 18 év közöttiek körében a legnagyobb a növekedés: ebben a korosztályban már közel 15% használ naponta e-cigarettát.

Kapcsolódó cikkünk

Egy brit fiatal, Jayden Richardson törökországi nyaralása során súlyos tüdőkárosodást szenvedett, amit az orvosok az e-cigaretta túlzott használatának tulajdonítottak. 

Jayden Richardson, egy fiatal brit fiú, törökországi nyaralása során vért kezdett köhögni. Kezdetben gyomorfekélyre gyanakodtak, azonban az orvosi vizsgálatok súlyos tüdőkárosodást állapítottak meg, amelyet az orvosok az e-cigaretta túlzott használatának tulajdonítottak. Jayden mindössze 12 évesen kezdett el e-cigit használni, hogy „beilleszkedjen egy társaságba”, és napi nikotinadagja egyenértékű volt 50 szál cigarettával. A történtek hatására most az eldobható e-cigaretták betiltását támogatja, amelyet a brit parlament hamarosan jóváhagyhat.

Egyre súlyosabb probléma

Az Egyesült Királyságban egyre súlyosabb problémát jelent a fiatalok nikotinfüggősége. Az elmúlt években drasztikusan nőtt az e-cigaretta használata a gyermekek körében, és az egészségügyi következmények is egyre súlyosabbak. Az NHS adatai szerint hetente több mint egy gyermeket vesznek fel kórházba vaping okozta légzőszervi problémákkal, és ez a szám öt év alatt ötszörösére nőtt. Liverpoolban már külön szakrendelőt is nyitottak a nikotinfüggő 11–16 évesek számára, hogy segítsenek a leszokásban.

A szakértők szerint az eldobható e-cigaretták különösen veszélyesek, mivel kifejezetten a fiatalokat célozzák meg. Az ízesítések, mint például a cukorka, mézeskalács vagy puding, vonzóvá teszik a termékeket, miközben a gyerekek sokszor nem is érzékelik a használatuk egészségügyi kockázatait. Az egyszerű használat, a megfizethetőség és a játékokra emlékeztető dizájn tovább növeli a népszerűségüket. Ennek eredményeként egyre több fiatalkorú válik nikotinfüggővé anélkül, hogy a szüleik egyáltalán tudnának róla.

Mi a helyzet nálunk?

Nemcsak az Egyesült Királyság, hanem számos más ország is lépéseket tesz az e-cigaretták visszaszorítására. Franciaország és Belgium már betiltotta az eldobható eszközöket, és az Egyesült Királyság is hamarosan követheti őket. Magyarország, Finnország, Hollandia és több más ország szintén szigorította a szabályozásokat. Szlovákiában is aggasztó mértékben terjed az e-cigaretta és más nikotinos termékek használata a gyermekek körében. Az elmúlt években az e-cigaretta eladása 200%-kal nőtt, míg a hagyományos cigarettáké „csak” 57%-kal. A legfrissebb kutatások szerint a 15 évesek közel 40%-a, a 13 évesek negyede, a 11 évesek majdnem tizede már kipróbálta az e-cigarettát.

(pluska.sk)

Leáldozott a fűnek?

A marihuána fogyasztása visszaesett. Továbbra is az egyik legnépszerűbb kábítószer, de míg 2007-ben a fiúk fele és a lányok közel 38%-a próbálta ki, 2024-re ezek az arányok 28,4%-ra és 25,3%-ra csökkentek. Hasonló tendencia figyelhető meg más illegális szerek, például az extasy vagy a pervitin (metamfetamin) esetében is.

Az elmúlt években azonban a szintetikus kannabinoidok (HHC) automatákból való elérhetősége miatt ezek fogyasztása gyakoribb lett.

A Gyermekpszichológiai és Patopszichológiai Kutatóintézet (VÚDPaP) szakértői szerint az eredmények azt mutatják, hogy a jogszabályi intézkedések és a megelőző kampányok hatékonyak, különösen a dohányzás és az illegális drogok terén. 

Kapcsolódó cikkünk

A szintetikus kábítószer a fentanilnál és a heroinnál is sokkal erősebb.

A nitazén nevű szintetikus opioid, amelyet először az Egyesült Államokban és Kanadában regisztráltak, mostanra Szlovákiában is megjelent, és komoly aggodalmat kelt a hatóságok és az egészségügyi szakemberek körében.

A kábítószer már kis mennyiségben halálos lehet, mivel erősen befolyásolja a légzőrendszert: túladagolása esetén fulladás és légzésleállás léphet fel. A rendőrség és a vámhatóságok fokozott ellenőrzéseket végeznek a határokon és a postai küldeményekben, hogy megakadályozzák a drog további terjedését.

Az egészségügyi szakemberek is figyelmeztették a lakosságot a nitazén veszélyeire, hangsúlyozva, hogy már a legkisebb érintkezés is súlyos következményekkel járhat. A mentőszolgálatok és kórházak felkészültek az esetleges túladagolások kezelésére, de a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.

A hatóságok együttműködnek nemzetközi partnereikkel, hogy nyomon kövessék a kábítószer útvonalát és forrását. Emellett tájékoztató kampányokat indítanak az iskolákban és közösségi központokban, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a szer veszélyeire és a droghasználat kockázatokra.

A lakosságot arra kérik, ha bármilyen gyanús anyagot találnak vagy információval rendelkeznek arról, kik terjesztik, azonnal értesítsék a rendőrséget.

(markíza)

Kevesebbet isznak?

Az aktuális adatok szerint a tinédzserek 93%-a legalább egyszer fogyasztott alkoholt életében, és több mint 58%-uk legalább egyszer lerészegedett.

Az alkoholfogyasztás átlaga enyhén csökkent, különösen a sör és a bor esetében. Az is kiderült viszont, hogy a legnagyobb népszerűségnek a tömény italok örvendenek.

A fiúk átlagosan 32,1 g, a lányok 26,9 g tiszta alkoholt fogyasztottak, ami körülbelül 2-3 pohár sörnek, bornak vagy 2 egység tömény italnak felel meg. Az alkohol kockázatos fogyasztása azonban továbbra is problémát jelent, különösen a fiúk esetében, akik gyakrabban lépik át a biztonságos fogyasztási határokat.

A kutatásvezető szerint biztatóak az eredmények

„A fiatalokat ma olyan kísértések érik, mint az e-cigaretta vagy a szintetikus szerek. A kísérletezés a serdülőkor része, ezért fontos a szabályozás, de még inkább a tájékoztatás, hogy fel tudják mérni a kockázatokat és jól döntsenek” – mondja Alena Kopányiová, a VÚDPaP igazgatója.

Az iskola és a család kulcsszerepet játszik abban, hogy a fiatalok hogyan birkóznak meg a nehéz élethelyzetekkel anélkül, hogy függőséget okozó szerekhez nyúlnának.

Ha egészségesebb generációt szeretnénk, rendszeres megelőző programokra van szükség, nem elegendőek az egyszeri kampányok

– teszi hozzá Kopányiová. Szerinte az ESPAD 2024 (European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs) eredményei fontos alapot nyújthatnak az egészségügyi és megelőzési stratégiák kidolgozásához.

A szülők felelőssége

Okruhlica hangsúlyozta, a nyári szünet beköszöntével a szülőknek még inkább oda kellene figyelniük a gyermekeikre, hiszen az adatok azt mutatják, hogy ebben az időszakban jelentősen megugrik a kábítószer-fogyasztás kockázata. „A nyárral hagyományosan a marihuána és a diszkókban fogyasztott ecstasy szokott párosulni” – jelentette ki, hozzátéve, a probléma különösen látványos a 13 és 16 év közötti korosztálynál. 

Ez az az időszak, amikor a fiatal lányokra és fiúkra nagy hatással vannak a kortársaik, a barátaik. Ezzel szemben gyakran ellenzik a szülők és általában a felnőttek véleményét, hozzáállását

 – tette hozzá.

Éppen ezért a szülőknek elsősorban megértőnek és figyelmesnek kellene lenniük a gyermekeikkel. Figyelni kell, ha romlik a tanulmányi eredményük, ha nem tartják a kapcsolatot a szülővel, ha megváltozik a baráti és az érdeklődési körük, ha elkezdik védeni a drogfogyasztást és az azzal kapcsolatos életmódot, akár közvetlenül, akár a közösségi médiában. Súlyosak azok a krízishelyzetek is, amikor a gyermek szakít a barátjával vagy barátnőjével, és depressziós reakcióként alkoholhoz vagy drogokhoz folyamodik „önkezelésként”. Nyilvánvaló figyelmeztető jel, ha például a gyermek hazatérése után furcsán viselkedik, megváltozott a mozgása, nyelvbotlásai vannak vagy ehhez hasonló tüneteket produkál.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »