A szlovákiai egyetemistáknak lehetőségük nyílik arra, hogy a hagyományos szakdolgozat megírása helyett záró szakmai gyakorlattal fejezzék be tanulmányaikat. Ezt az új felsőoktatási törvény teszi lehetővé, amely szeptember 1-jén lép hatályba. Az egyetemek jelenleg gőzerővel készülnek a változásokra, és többen egyetértenek abban, hogy a záró stázs jobban felkészítheti a hallgatókat a munkaerőpiacra, ugyanakkor rámutatnak a vállalatokkal való szoros együttműködés szükségességére is. A Felsőoktatási Hallgatói Tanács (ŠRVŠ) szerint ez a forma növelheti a hallgatók motivációját, különösen azoknál, akik a tanulmányaik mellett már dolgoznak, vagy célzottan egy adott szakmára készülnek.
Tomáš Drucker oktatási miniszter (Hlas-SD) szerint az új, modern törvénnyel nagyobb teret biztosítanak a hallgatóknak az értékes gyakorlati tapasztalatok megszerzésére. Az új szabályok értelmében a bakalár (alapszakos) programokban – a professzionális orientációjú szakok kivételével – a szakdolgozat vagy a szakmai gyakorlat már nem lesz kötelező; erről az egyetemek saját hatáskörben dönthetnek az egyes tanulmányi programoknál. A minisztérium közölte, hogy a törvény a mesterséges intelligencia fejlődésére és az elméleti oktatás és a gyakorlat közötti szorosabb kapcsolat igényére reagál.
Hogyan zajlik majd a záró szakmai gyakorlat?
A szakmai gyakorlatnak lehetővé kell tennie a hallgató számára, hogy tudását és készségeit közvetlenül a munkahelyén, a tanulmányi programjával összhangban alkalmazza. A gyakorlatot az egyetemnek jóvá kell hagynia, a folyamat pedig egy védéssel zárul, amely a szakdolgozathoz hasonlóan államvizsgának minősül. A részleteket az intézmények saját szabályzatukban rögzítik.
A Kassai Műszaki Egyetem (TUKE) tájékoztatása szerint a stázs egy egyetemi konzulens és egy vállalati mentor felügyelete mellett zajlik majd. A hallgatónak egy záróprojektet kell készítenie és megvédenie. Az értékelést a konzulens és a befogadó cég felelőse közösen készíti el, igazolva a hallgató által végzett tevékenységeket. A Nagyszombati Szent Cirill és Metód Egyetem (UCM) is a lehető leghamarabb tervezi a bevezetést: náluk a hallgatóknak egy meghatározott minimum időt kell a gyakorlaton tölteniük, és akár saját maguk is hozhatnak ajánlatot olyan cégektől, amelyekkel az egyetem szerződést köt.
Kihívások és fenntartások
A pozsonyi Comenius Egyetem arra emlékeztet, hogy a szakmai gyakorlat nagyobb önállóságot követel a hallgatóktól, és szigorú felügyeletet igényel, hogy az oktatás színvonala ne csökkenjen. A Nyitrai Szlovák Mezőgazdasági Egyetem jelenleg az belső szabályzatok módosításán dolgozik, míg a Zsolnai Egyetemen és a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem (STU) Gépészmérnöki Karán is intenzív egyeztetések folynak a részletek kidolgozásáról.
A Hallgatói Tanács üdvözli a változást, de Marek Vojtko alelnök figyelmeztetett: a motiváció nem épülhet kizárólag a gyakorlati tapasztalatra. A felsőoktatásnak a kritikai gondolkodást és a szakmai érvelést is fejlesztenie kell, így a szakmai gyakorlatnak is tartalmaznia kell ezeket az elemeket. Szükség van továbbá világos módszertani iránymutatásokra, hogy a gyakorlat nehézsége és minősége összehasonlítható legyen a hagyományos szakdolgozatéval.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: minedu.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


