Szakály: zsidók előtti megalázkodásnak bukás lesz a vége

Több zsidó szervezet továbbra is a lemondását követeli Szakály Sándornak, aki egy 1941-es deportálást idegenrendészeti akciónak nevezett.

Nyilatkozatot adott ki Szakály Sándor történész “szégyenteljes megnyilatkozásával” kapcsolatban a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, valamint több más szervezet hétfő este. A közleményt a Bálint Ház, a Bét Orim Közösség, a Dor Chadash Egyesület, a Gólem Színház, a Haver Alapítvány, az Izraeli Kulturális Intézet, a Limmud Magyarország Alapítvány, a Marom Budapest, a Magyar Cionista Szövetség, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség, és a Zachor Alapítvány írta alá.

Alulírott zsidó szervezetek elítéljük Szakály Sándor – a magyar hatóságok felelősségét csökkentő – az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálást, “a magyar holokauszt első tömeggyilkosságát” idegenrendészeti akciónak nevező nyilatkozatát – írták.
Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy egy állami intézmény képviselője ilyen nyilatkozatot tegyen, elégtelennek tartjuk ezzel kapcsolatos apológiáját. Ezért a Mazsihisz január 19-i nyilatkozatával egyetértve lemondásra szólítjuk fel az állami “Veritas” Történetkutató Intézet vezető posztjáról.

“Továbbá kérjük, hogy a Magyar Kormány utasítson vissza minden ilyen megnyilvánulást és gondoskodjon a Kamenyec-Podolszkijban elpusztított zsidók emlékének méltó megőrzéséről” – zárták közleményüket.

A Degenerált Koalíció lecsukatná a történészt

“Nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt” feljelentést tett Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója ellen a DK országgyűlési képviselője, Oláh Lajos – tudatta a párt.
“Kamenyec-Podolszkban az SS tagjai a kitoloncolt zsidókat legyilkolták, ez tehát egyértelműen olyan népirtásnak minősül, amelyet nemzetiszocialista rendszer követett el” – közölte a DK. A párt emlékeztet: “történelmi kutatások szerint” “magyar hivatalos személyek is részt vettek a gyilkosságokban, illetve voltak információik arról, hogy a kitoloncoltakra milyen sors vár”. “Az eljáró magyar hatóságok tagjai ezzel elkövették a népirtás bűncselekményét, de legalábbis ahhoz bűnsegédletet nyújtottak” – olvasható a közleményben.

A DK szerint a népirtás, illetve az ahhoz nyújtott bűnsegédlet “idegenrendészeti intézkedésnek” tekintése a “népirtás” jelentéktelen színben feltüntetését, igazolását jelenti, az interjú pedig nagy nyilvánosság előtti elkövetésnek minősül. Ezt a büntető törvénykönyv bűntettnek minősíti, és három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni – teszi hozzá a közlemény.

Hírdetés

A Mazsihisz elnöke tájékoztat bennünket, mit szabad ma Magyarországon a gojoknak mondani a tévében-rádióban, és mit nem:

Szakály Sándor korábbi – teljességgel fölösleges – magyarázkodása és bocsánatkérése:

Frissítés: Karsai: “Ülj le, fiam, egyes!”

Heisler András mai sajtótájékoztatóján részt vett Karsai László történész is, aki szerint a jelenlegi zsidó vezetésnek történelmi felelőssége van abban, hogy “a múlt meghamisítása ne történjen meg”. “1944-ben az akkori zsidó vezetők kudarcot vallottak: meg sem próbáltak ellenállni, persze nem is volt túl sok lehetőségük. Ha a mai zsidó vezetés kollaborál a mai történelemhamisító kormányzattal, akkor ugyanígy történelmi felelőssége lesz a múlt meghamisításában és a holokauszt tagadásában” – jelentette ki Karsai.
Karsai egyébként egyetlen magyarázatot tud elképzelni Szakály “holokausztrelativizáló kijelentéseire”: azt, hogy a történész “nem ismeri kellően a neki ellentmondó dokumentumokat”. “Ha egy egyetemi vizsgán egy diák idegenrendészeti eljárásnak nevezné a zsidók Kamenyec-Podolszkba deportálását, azt mondanám neki, ülj le, fiam, egyes” – mondta Karsai. “Mert nem tudná, hogy Horthy nem akkor állította le a deportálást, amikor az első tömeggyilkosságok voltak, ahogyan azt sem, hogy a visszatérő zsidók egy jelentős részét megállították a határon” – tette hozzá.

A Mazsihisz vezetői az elindult “negatív folyamatok” mellett azért is aggódnak, hogy a Józsefvárosi pályaudvaron épülő Sorsok Háza holokauszt-központban a diákok olyan információkat kapnak-e majd, amelyek összhangban lesznek a “történelemmel” (tehát azzal, amit ők akarnak elhitetni velünk – a szerk.) és a “túlélők beszámolóival” (melyek a legképtelenebb hazugságokat tartalmazzák – a szerk.). Karsai ehhez azt fűzte hozzá, hogy “Schmidt Máriát kinevezni a Sorsok Háza élére olyan, mintha egy nyilvánosház vezetőjétől kérnénk erkölcsi tanácsot”. (Schmidt Mária tudományos munkáiban többször is “lényegében felmentette” az 1944-es magyar vezetést és a magyar hatóságokat a zsidók deportálásának felelőssége alól.) Heisler a Mazsihisz nevében elhatárolódott Karsai véleményétől, mondván, ők “alapvetően az együttműködés hívei”.

Az Élősködők Menete Auschwitzba vinné Szakályt – inkább őket kellene visszavinni egy kis kétkezi munkára

A magyarországi Élet Menete Alapítvány kuratóriuma nyílt levélben ajánlotta fel Szakály Sándornak, a Veritas Intézet igazgatójának, hogy személyesen is részt vehet április 28-án a nemzetközi Élet Menete emlékprogramon, Auschwitz-Birkenauban.

Az alapítvány szerint a Közszolgálati Egyetem rektorhelyettese az egykori haláltáborban 54 ország több ezer zarándokával, “túlélőkkel” és leszármazottaikkal közösen, személyesen győződhet meg arról, hogy hová vezethetnek az “idegenrendészeti intézkedések”.

mti, index, kuruc nyomán


Forrás:magyarhajnal.com
Tovább a cikkre »