2022. január 15-én, szombaton, mintegy 2000 pedagógus és a velük rokonszenvező támogató demonstrált a kényszeroltás miatt pályaelhagyásra ítélt dolgozók védelmében. A párt és politikamentes rendezvényen mások mellett felszólalt Dr. Tamasi József orvos, Dr. Pózs Alfréd orvos, Dr. Schiffer András ügyvéd és Szakács Árpád újságíró-publicista, az Erdély.ma főmunkatársa. A tüntetést szokásához híven a fősodratú média teljesen elhallgatta. Az alábbiakban Szakács Árpád beszédének szöveges változatát közöljük.
A hivatalos definíció szerint sajtószabadságnak azt nevezik, amikor a média munkatársai saját szakértelmükre, tapasztalatukra és véleményükre hagyatkozva, külső befolyásoktól, fenyegetésektől és törvényi korlátoktól mentesen döntik el, hogy az általuk szerkesztett felületeken milyen tartalom jelenjen meg.
Az egyik legfontosabb állampolgári jog pedig a sajtó útján való szabad, hatóságilag előzetesen nem ellenőrzött és korlátozott véleménynyilvánítás.
Mindez napjainkban meseszerűnek és idealista gondolatnak tűnik, de nem is olyan régen, a polgári demokráciák 19. és 20. századi történetének legfontosabb kérdése pont a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának mibenlétére vonatkozott.
Az alkotmányjogi fejlődés kiemelkedő stációi ezeknek a fogalmaknak az értelmezése, meghatározása és védelme. Hiszen ez volt az a vízválasztó, ami határvonalat húzott az elnyomó, diktatórikus rendszerek és a szabadnak hívott polgári demokráciák között.
Mert az a rendszer, amelyik fél a szabad szótól, a szabad gondolattól, az nyilvánvalóan és egyértelműen bűnben fogantatott, az nyilvánvalóan és egyértelműen rejteget valami olyan szörnyűséget, ami önnön hatalmának megsemmisülésével járhat, ha kiderül az igazság. Ezért a rendszer, mint egy súlyosan visszaeső bűnöző, minden elkövet azért, hogy hatalmának sötét titkai ne derüljenek ki.
Hölgyeim és Uraim!
A sajtószabadságot hiába tartották a demokráciának nevezett rendszer egyik legfontosabb tartópillérének, valójában soha nem volt az! Csak úgy látszott, mintha az lenne. Persze volt még baj a többi pillérrel is, viszont ahogy a Churchill-féle nagyokosok mondták: lehet, hogy nem jó, de ennél nem találtak ki jobbat. Így aztán ezzel a toldozott-foldozott demokrácia-állapottal élt a második világháború után a Nyugat, nekünk meg – a Churchill-féléknek köszönhetően – maradt a diktatúra.
Először nem volt olyan jó, aztán hozzászoktunk, a végén pedig örömmel néztük, hogy lopják el a fejünk felől a tetőt, abban bízva, hátha nekünk is jut egy kerítésléc a telekből. Ami ha másra nem is jó, de leüthetjük vele azokat, akik emlékeztetnek az igazságra. Arra, hogy lehetett volna ez máshogy is. Mert a szemünk láttára tettek nincstelenné, földönfutóvá egy egész nemzetet azok, akik a szabadrablás keretében kifosztották az országot.
Majd ezek a rablók kiszolgáltattak a világ globális multicégeinek, végül nemzeti szuverenitásunk minimumát is feladva a mai napra a globális világ helytartói révén átvették az ország vezetését, ezzel együtt mindenünket, beleértve most már az egészségünket is.
Ha más országokra tekintünk, láthatjuk, ezt csinálták máshol is. Igen, meg fog dögleni a szomszéd tehene is – ha ez vigasztal valakit.
Hölgyeim és Uraim!
Hogy a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának pillérei még annál is rosszabb állapotban vannak, mint azt képzeltük, azt elsők között a legszemléletesebb formában 1976-ban a Network, azaz A hálózat című film tette közismertté. Ennek igazságait ma, 46 évvel később sem tudnánk felülmúlni. Minden benne van, ami fontos. Azt mondták: a világ egész népessége tömegesen gyártott beprogramozott, megszámozott árucikké válik majd, amelyikben embernek látszó, de mégsem emberi lények élnek. Ebben az átalakulásban pedig a média kiemelt feladatot kap.
Már akkor kialakult egy generáció, amelyik semmilyen más valóságot nem ismert, csak azt, ami a médiából jött. Fogalmuk sem volt róla, hogy a média nem az igazság, hanem a legnagyobb hazugságok fészke. Azt hitték és ma már rengetegen azt gondolják, a média a realitás, az élet, amit élnek az pedig irreális.
Hölgyeim és Uraim!
A média ma nem egyszerűen a hazugságok fészke. A sajtószabadság átalakult sajtózsarnoksággá. A kommunista diktatúra cenzúráját felülmúló agresszivitással termelik és gyártják azt az álvalóságot, aminek semmilyen pártideológiája nincsen. Mindegy, hogy mit néznek, mindegy, hogy mit olvasnak, mindegy, hogy hol. Mindenhol ugyanazzal a kéjes aljassággal támadnak rá bárkire, aki a legfőbb urukat és parancsolójukat, az ideológiák feletti ideológiát, a kovidizmust a legminimálisabb módon bírálni merészeli.
Jósokat, hazudozókat, orvosnak kinéző gyógyszerügynököket, pszichopatákat tesznek meg szakembernek, akikre hivatkozva a legőrültebb terveket akarják kivitelezni.
A kommunizmusban lehetett a sorok között olvasni, a kommunizmusban lehetett a híreket értelmezni, annak függvényében, hogy mit állítottak. Igen, annak pont a fordítottja volt az igaz.
Ma már a fordítottja se.
Orwell klasszikus disztópikus regényében, az 1984-ben, van egy rész, amely azt a folyamatot mutatja be, hogy az állam az ellenségnek kikiáltott embert hogyan szorítja ki az emlékezetből. Ő az „unperson” (nemlétezőnek tekintett személy), akinek a Nagy Testvér egyszerűen eltünteti a létezése minden nyomát.
A lakosság megtanulja, hogy ne kérdőjelezzen meg semmit. Az eltűnt embereket, az eltűnt gondolatokat vagy az éppen naponta egymásnak ellentmondó kormányzati politikát.
Másik elvárás, hogy örökké gyűlölni kell egy ellenséget. És folyamatosan ott lebeg a fortélyos félelem, hogy ha valaki nem a kormány írott és íratlan parancsai szerint viselkedik, akkor arra ébred, hogy kitörlik az emlékezetből.
És íme a magunk valósága: minden hírt és információt eltüntetnek, ami fontos lenne a tájékozódáshoz.
Annak a vakcinának, amivel tömegesen oltják be a gyerekeinket is, a szerződései titkosak, titkosak a klinikai vizsgálati eredményei, a ránk vonatkozó intézkedéseket hozó operatív törzs munkája is titkosítva van és még hosszasan sorolhatnám. Azoknak a szakembereknek, mint például a világhírű Robert Malone, a vakcinákban alkalmazott MRNS technológia atyjának gondolatait, mindenhonnan kitörlik, mert arra figyelmeztet, hogy mennyire veszélyes a gyerekek oltása.
Eltüntetnek és leordibálnak mindenkit, aki kérdéseket tesz fel. „Mi történt a meggyőzéssel, mint a polgári társalgás megfelelő módszerével? Mikor lettünk hirtelen tekintélyelvűek? Mikor vált a gyengeség jelévé a párbeszéd és az egymásra figyelés?” – tette fel a kérdést A korrupció pestise című könyvében Judy Mikovits világhírű kutató, aki a tudományos világban elharapózott korrupcióra és a védőoltások veszélyeire hívta fel a figyelmet.
Hölgyeim és Uraim!
Nem is olyan régen, amikor nem lehetett a jövőt látni, a miniszterelnök egy interjúban azt mondta:
„A feleségem soha nem oltatja be magát, ő a kontrollcsoport a családban”.
Ez a nyilatkozat a Kisalföld című lapban jelent meg. Néhány hete, mint Orwell regényében, ezt az interjút eltüntették, kitörölték. Aljas és cinikus módon jártak el!
Hölgyeim és Uraim!
Egy dakota közmondás szerint „A bizalom olyan, hogy gyalogosan érkezik, és lóháton vágtat el”.
Hölgyeim és Uraim!
Ezeknek már nincs szükségük bizalomra, ezt pedig magas lóról közlik velünk azzal is, hogy konkrétan hülyének néznek bennünket, pökhendi, fölényeskedő, kioktató módon kommunikálnak velünk.
Azt viszont még nem tudják, hogy magas lóról lehet igazán nagyot esni.
Hölgyeim és uraim!
El fog jönni ennek is az ideje.
Addig is keressék a hiteles embereket és kerüljék a hazug médiát!
Ébresztő Magyarország! Ébresztő magyarok!
Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »
